A varrógép alatt a szőnyeg csupa farmercímkéből áll. Amilyen vastag, olyan ötletes. Az utolsó pillanatban tettük látogatást Réti Éva szigetszentmiklósi műhelyében, mert a varrógépek és a farmereket, kapcsokat, régi kézimunkákat tartalmazó dobozok Éváékkal együtt hamarosan egy százötven éves nagykörüi parasztházba költöznek.
Az építészből farmermentővé, alkotóvá és az újrahasznosítás elismert szakértőjévé vált Réti Évát mindig érdekelte a varrás, az öltözködés, az önkifejezésnek ez a formája. Előbb a barátai farmereit mentette meg, majd a használhatatlan darabok használható részeiből kezdett szoknyákat, blézereket, táskákat, menyasszonyi és menyecskeruhákat készíteni.
„Ezután kezdtem bele a hagyatékmentésbe. Sokan nem tudnak mit kezdeni az örökségként rájuk maradt hímzésekkel, terítőkkel, csipkékkel. Az asztalra már nem terítik fel, de kidobni sem akarják. Sok darabot készítettem farmer és hímzés vagy csipke kombinációjával. Eleinte, amikor szétvágtam egy szép régi, de hibás hímzett abroszt, volt nagy ijedelem, hogy jaj, Évi, ezt azért ne! De egy ilyen terítőnek két útja van: vagy kidobom, vagy újrahasznosítom. Érdekes módon különösen a férfiak tudtak kapcsolódni ehhez a gondolathoz, egy férfi számára az anya elengedéséhez kevesebb eszköz van.”
Éva nem vállalkozott arra, hogy a világ összes használhatatlan farmerét táskává vagy ruhává lényegítse, nem az volt a célja, hogy legyen egy varrodája húsz varrónővel. Itt tartott, amikor jött a világjárvány.
„Nekünk, kézműveseknek akkor sok mindent át kellett gondolnunk, hiszen segítséget nem kaptunk, de a járulékokat fizetnünk kellett. Vagy bezárok, vagy valami újba kezdek – gondoltam, és kérdeztem az égieket, mit tegyek. A választ, ami érkezett, nem tudtam hová tenni. Videó? Hogyan csinálhatnék én videókat, amikor beszédhibás vagyok? Dadogok ugyanis, úgy születtem, hogy sokáig megszólalni sem bírtam. Az, hogy megvarrok egy szoknyát, egy táskát, lefényképezem, kiteszem, megveszik – éppen megfelelt nekem. Végül belevágtam, és nem gondoltam volna, hogy az emberek ilyen jól fogadják. Döbbenetes volt, mennyire elkezdtek szeretni. A beszédhibámmal elfogadtattam magam egy olyan világban, ahol tökéletesnek kell lenni. Tanú erre az ötvenötezer követőm a Facebookon.”
A videókon Éva azt mutatja meg, hogyan kell hátizsákot, kisebb vagy nagyobb oldaltáskát készíteni, de ez csak a technikai rész.
Mert nem feldolgozni kell ezeket az anyagokat, hanem másképpen gondolni rájuk, és a saját ízlésünkkel, teremtő kedvünkkel, tudásunkkal magasabb szintre emelni az új darabot. Megmutatni, mennyi érték rejlik a részekben és az alkotóban együtt.
Ebből a gondolatból született az Újrahasznosító Akadémia, amelynek tagjai megkapják Évától az alapanyagokat, a szükséges eszközöket és az oktatóvideót is. Aki ezekből elkészíti a maga darabját, nagy eséllyel már másként néz a saját otthonában addig használhatatlannak vélt anyagokra, maradékokra. Az alkotás ott kezdődik, amikor a gyakorlati folyamatok már rutinszerűen mennek. Nem az a lényeg, tud-e az ember varrógéppel varrni, hanem az, hogyan párosítja össze az anyagokat. Olyan ez, mint egy összeillő emberpár, akik kivirulnak egymás mellett. De van olyan gyönyörű nő, aki a párja mellett elszürkül, a kapcsolat nem kiemeli az értékeit, hanem eltünteti.
Éva már jó ideje nem kér és nem fogad be használt farmereket, helyette mindazt, amit tud, átadja másoknak: óvodákban, iskolákban, tanítónői képzéseken. A Budapesti Gazdasági Egyetemen tartott kurzusaira a jelentkezés fél óra alatt betelik. Úgy, hogy dadogok! – mondja újra és büszkén.
„Húsz évig dolgoztam építészként, én mindig rendszerben gondolkodom. Az egyetemen tudják, hogy a körforgásos gazdaságot legjobban egy ezzel foglalkozó vállalkozó képes megtanítani. Ezzel együtt a hétköznapi gondolkodást is formálni kell. A fenntartható gondolkodást legyalulták az emberekben. Mindent meg lehet venni, vedd is meg, ha nincs rá pénzed, akkor sajnos ennyi. Miközben mindig van több út, csak gondolkodni kellene, kiváltani, helyettesíteni, problémát megoldani. És semmi nem fekete vagy fehér. Ma sokan elítélik azokat, akik az olcsó keleti online piacterekről vásárolnak, és persze tény, hogy ezek nagy kárt okoznak. De szerintem ha valaki egy-két darabot rendel onnan, azokat hordja is, az kevésbé rossz, mint aki sokat vásárol turkálóból, de a holmijai állnak a szekrényben. Arra kell megtanítani az embereket, hogy semmit se vegyenek csak azért, mert olcsó. Meg arra, hogy tudják, mi áll jól nekik, hogyan lehetnek finoman egyediek. Ezért is kezdtem el ruhaátalakításokról is videókat készíteni.”
Az új bázison, Nagykörün már folyik a felújítás, most éppen a pincében lakó denevérek áttelepítése szerveződik. De miért éppen Nagykörü?
„Találtam egy olyan falut, ahol csend van, nyugalom és erős közösség. Ahol mindenki hallja a saját hangját, meg tud nyugodni. Ma bárkit felhívok, így veszi fel: Évi, csak öt percem van. Én dacolok ezzel, le akarom lassítani a tempót, és nem csak az enyémet. A házban alkotótáborok, workshopok lesznek – méghozzá, úgy tervezem, mindenféle témában, a festéstől a lekvárfőzésen át a kötésig, horgolásig, sőt, azt is megtanulhatja nálunk egy anya a lányával együtt, hogyan kell megkopasztani és felbontani egy csirkét. Mert sokan csak a mellet és a combot ismerik. Rengeteg tervem van. Lesz kemence, apartmanok, közös konyha, közös és egyéni alkotótér, de főleg az alkotáshoz szükséges nyugalom. Visszatérve a kérdésre: miért Nagykörü? Mert amikor mentem oda egy barátnőmhöz, azt éreztem: itthon vagyok. A gyerekeink nagyok, a párom meg azt mondta, ahová megyek, oda jön ő is.”
