Hímzett, gyöngyökkel kivarrt kosztümök, pazar parókaköltemények, gigantikus díszletek között jártunk az Eiffel Műhelyház jelmez- és díszletkészítő műhelyében. Sétánkon kiderült, milyen összetett és precíz folyamatokból áll a kivitelezők munkája.
Feketeházy János hídépítőmester nevéhez nemcsak az Északi Járműjavító öthajós, bazilikális elrendezésű acélszerkezetű csarnokának, hanem a Magyar Állami Operaház tetőszerkezetének tervezése is köthető. Az Ybl-palotát és a kőbányai járműjavítót ma már nem csak Feketeházy személye fűzi össze: az Eiffel Műhelyház az Opera új logisztikai és művészeti központjaként működik. A megújult csarnok impozáns belseje az állítható nézőterével négy–hatszáz fő befogadására alkalmas Bánffy-teremnek, az operaházival azonos méretű Hevesi Sándor-háziszínpadnak, valamint a zene- és énekkari közös hangfelvételekre alkalmas Fricsay Ferenc-stúdiónak is helyet ad. És persze az intézmény gyártóüzemeiből kikerülő díszleteknek, jelmezeknek, kellékeknek is, nem beszélve a Magyar Állami Operaház eddigi produkcióinak tekintélyes méretű díszlet- és jelmezparkjáról.
Fémszörny születőben
„Az Eiffel Műhelyház a legnagyobb alapterületű kulturális közhasznú intézmény hazánkban, még az Országháznál is nagyobb, huszonkétezer négyzetméteres” – fogad mosolyogva Resz Miklós, az Opera szcenikai vezetője, akivel a műhelyház labirintusában sétálunk a díszletesek birodalma felé. Bár az Ybl-palota műhelye örök szerelem marad számára, itt kétségtelenül tágasabb és praktikusabb terek állnak rendelkezésre.
Elsőként a lakatosműhelyben nézünk körül: a munkatársak éppen méretes acélrudakat illesztenek össze, gigantikus fémszörnyetegnek is beillő acélváz van születőben, amely egy díszlet alapjául szolgál majd. Az acélmonstrum félig kész állapotban a padlón terpeszkedik – egyelőre élettelenül.
„Ma már jellemzően nem statikus háttereket készítünk, sokkal inkább mozgatható, pillanatok alatt átvarázsolható elemekből épülő díszleteket” – utal Miklós arra, hogy a padlón fekvő díszletóriás vázának néhány eleme ki- és behajtható lesz. „A díszletekre a szereplők olykor fel is másznak, ezért különösen fontos, hogy a statikai szempontokra is ügyeljünk. Van olyan díszlettervező, aki műszaki rajzokat is készít a tervekhez, és van, aki csak látványterveket – utóbbi esetben pontos számolásokat kell végeznünk. Ügyelni kell az anyagválasztásra, a pontos méretekre és persze a költségekre is, ezeknek be kell férniük a díszlettervek precízen megállapított büdzséjébe, ami legalább olyan fontos része a produkciónak, mint maga a díszletterv” – magyarázza. Beszélgetés közben kitérünk a hegesztőpisztoly szikraszökőkútja elől, majd egy zsilipen át a műhelyház gigantikus belmagasságú szerelőcsarnokába érkezünk.
„Az Operaház Hajós utcai lakatosműhelyében nem volt lehetőség arra, hogy egy az egyben megépítsük a díszletet. Rengeteg időt és pénzt spórolunk meg a színháznak azzal, hogy itt fel tudunk építeni mindent, így nem a főpróbahéten derül ki, ha valamin változtatnunk kell. A premier előtti hetek már a finomhangolásról szólnak” – mondja Miklós. Egy-egy produkció díszlete elkészülhet akár egy hónap alatt is, de van olyan előadás, amelynek színpadképén akár fél évig dolgozik a szcenika közel ötven munkatársa. „Az Erkel Színház színpada kicsit kisebb, mint az Operáé, a legtöbb díszlet ezért úgy készül, hogy mindkét színpadra gond nélkül beépíthető legyen” – teszi hozzá.
Összművészeti igénnyel
A díszletfestő csarnok, vagyis az Oláh Gusztáv-festőterem hatalmas belmagasságú, a tágas ablakokon csak úgy dől be a fény. A fal mellett csigalépcső vezet a körülbelül tíz méter magasan rögzített függőfolyosóra, ahonnan remek rálátás nyílik a padlón kifeszített gigantikus textíliákra – a szabályosra festett mintákat fentről lehet ellenőrizni a legjobban. A régi korok festői is ezt tették, mikor a mennyezetet kellett kipingálniuk, időnként lekászálódtak a faszerkezet tetejéről, és lentről szemlélték a kompozíción felmerülő pontatlanságokat.
A műhelyben néhányan Wagner Parsifaljának márványtömbjeit festik, egy hatalmas szobor a földön fekve várja, hogy elfoglalhassa az őt megillető helyet a díszletben – az illúzió tökéletes, az egyébként pillekönnyű szobor közelről is gránitnak látszik. Az egyik díszletfestővel Pallós Nelli, a Hoffmann meséinek díszlettervezője egyeztet – merthogy párhuzamosan több darab díszletén dolgoznak. A csarnok sarkában, Földvári László jelmezfestő szűkebb birodalmában a Parsifal öltözetei várakoznak arra, hogy színezzék vagy speciális technikával öregítsék őket, a falra tűzött vázlatokon harci sisakok, paripák, kőoroszlánok virtuóz rajzai sorjáznak, példáiként annak, hogy az előadások díszletei és jelmezei összművészeti igénnyel készülnek. Ami már csak azért sem csoda, mert a díszletfestők többsége diplomás képzőművész.
Jakszőr és álszakáll
Weigand Lívia, a jelmezkészítő műhelyek vezetője ugyancsak a percnyi pontossággal beosztott munkaszervezésről mesél: az optimális utat kell megtalálniuk ahhoz, hogy a papírra rajzolt jelmeztervekből néhány hét leforgása alatt díszes kosztümkavalkád születhessen.
„A rendező a díszlet- és jelmeztervezővel közösen átbeszéli a darab koncepcióját, majd következik a jelmezterv elfogadása, amelyre a jelmezműhelyek vezetőjeként már kész költségvetés-tervezettel érkezem; ha mindenben egyetértünk a darab létrehozóival, az Opera vezetőségével, indulhat a munka. Az adott darab jelmezekért felelős kivitelezője a tervező jobbkezeként dolgozik: egyeztet a főszabásszal, a kalaposokkal, a parókakészítőkkel, a cipészekkel, a jelmeztervezővel közösen kiválogatja az anyagokat, irányítja a munkát. A ruhapróba az első olyan esemény, ahol már egyértelműen látszik, hogyan fest majd a darab jelmezkollekciója” – vázolja Lívia.
Bekukkantunk az egyelőre ideiglenes helyen kialakított jelmezraktárba is. A fogasokon díszes palástok, arannyal hímzett, színes kövekkel kirakott tütük, nehézbársony ruhák, fűzők, selymek, csipkék, fényes brokátok sorakoznak: az elmúlt évtizedek színháztörténeti relikviái lógnak itt akkurátusan rendszerezve.
A parókakészítő műhelybe is benézünk. A polcokon különböző méretű fafejek várakoznak, egyiken sötétbarna, borzas paróka, egy másikon rózsaszín hajzuhatag, egy harmadikon hófehér frizura – a 20. század eleji szürrealista festők álma e kompozíció. Villányiné Szántó Anna Mária, a parókakészítő műhely vezetője kihúz egy fiókot, mélyéről barna hajköteg kerül elő. „Minden produkcióhoz készítünk parókát. Ezek alapja emberi haj, amelyet aztán a művész valódi hajszínéhez vagy a szerep által megkövetelt karakterhez alkalmazkodva festünk, bodorítunk. A frizura végső látványáért azonban a fodrászok felelnek” – meséli a parókakészítőmester, aki éppen a Hoffmann meséihez készít egy rózsaszínű parókát. A fafejeket konkrét fejméretek után alakították ki, még a homlok felső vonalát is bejelölték rajta, hogy a hajköltemény tökéletesen passzoljon a művészek fejére. Anna egy fekete álszakállt mutat: a szintén hajból készült állravalót már göndörre bodorították. Hófehér haj is akad, ez az egyetlen kakukktojás. A fehér parókát ugyanis jakszőrből készítik: a szőke hajat lehet sötétre festeni, fehéríteni azonban nem.
„A repertoáron szereplő darabok jelmezeit, ha kell, felújítjuk, az éppen futó darabok tisztítását a jelmezraktáros kollégák kezelik. Ha új darabot állítunk színpadra, ahhoz új díszlet és új kosztümök készülnek, erre általában néhány hetünk van. Előfordulhat, hogy próba közben derül ki, a jelmezben nem annyira kényelmes mozogni, azt azonnal javítjuk. A premier előtt másfél héttel általában már készen kell lennünk” – magyarázza Lívia, majd mosolyogva hozzáteszi, bizony előfordult, hogy a premier előtt pár nappal még az irodán dolgozó kollégák is beálltak varrni, annyira szoros volt a határidő. A díszlet- és jelmeztervek megvalósításakor tehát minden esetben egyetlen ellenfelet kell csak legyőzniük: az időt.
A szülei példája is inspirálta Losonczi Dávid Európa- és világbajnok birkózót, hogy az éves jutalmait jótékony célra fordítsa: tavaly a XX. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítását segítette. Történet egy huszonöt éves fiatalemberről, aki nem fél a kemény munkától, hisz az isteni jóságban, és tudja, hogy nincs fontosabb, mint hogy az ember boldog legyen.
Budapestről rózsaszín lányregénybe illő körülmények között került Athénba Zerkovitz Szidónia, de ennek a lányregénynek igencsak zordan alakult a befejezése. Bécsbe költözvén aztán erotikus versek szerzőjeként és a női emancipáció harcosaként vált ismertté.
A dorogi bányászhagyományt őrzi a 2020-ban megnyitott, különleges atmoszférájú Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, amelyben interaktív megoldásokkal teszik élményszerűvé a környék múltjának megismerését.
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
A visegrádi ferences templom feltárása közben egy gyermek és egy felnőtt csontvázára bukkantak, akik mellé lakatot temettek. Több jel is arra utal, hogy valamilyen babonás szokás következtében hevertek a vastárgyak a halottak mellett – a kutatók nem zárják ki, hogy vámpírhiedelmek miatt temették így őket.
