Nagy Imre, a későbbi mártír miniszterelnök 1896-ban született Kaposváron, egy rendkívül szegény paraszti családban. A gyermek tehetséges diáknak bizonyult, tanulmányait a kaposvári főgimnáziumban kezdte meg, de 1912-ben otthagyta az intézményt, és kitanulta géplakatos mesterséget. Alig töltötte be a tizennyolcadik életévét, amikor 1915-ben besorozták, és az első világháború olasz, majd egy sebesülést követően orosz frontján találta magát – olvasható a Rubicon Nagy Imre miniszterelnök születése című cikkében.
1916 júliusában egy ellenséges támadás következtében fogságba esett. A Nagy Háború blogon megjelent, A forradalom miniszterelnöke a Nagy Háborúban 2/2 című írásból kiderül, egy srapnel sebesítette meg a lábát, így mozgásképtelenné vált. Ekkor a géppuskásként szolgáló Nagy letépte jelvényét a sapkájáról és a zubbonyáról is, majd besározta a helyüket, hogy a támadó kozákok ne öljék meg azonnal. Körülötte mindenki menekült, szanitécek és egy kaposvári ismerőse is elrohant mellette, utóbbi férfi vitte haza a hírt, hogy meghalt vagy fogságba esett. Ekkor a monarchia és a németek tüzérsége is lőni kezdte a területet, ahol feküdt. „Csúszva, mászva, négykézláb vonszoltam magamat, hogy a tűzből kijöjjek. […] Hullák, bűzlő, megfeketedett hetes hullák között másztam, s kerestem valami száraz helyet, ahol meghúzhatom magamat. Itt találtak rám az orosz szanitécek…” – írta visszaemlékezésében.
Az orosz fogság
Az orosz fogságról felemás emlékeket őrzött. A lábadozás időszakára, feltehetően a kórházként működő leányiskolában töltött hetek és az orosz ápolónők miatt, hálával gondolt. A fekete leves azonban ezután következett. Egy kopott civil nadrágban, sapkában, rongyos bakancsban, illetve egy kórházból lopott vánkoshuzatba csavart bádog kakaósdobozzal kellett vonatra szállnia Szibéria felé. Útjuk során Szamara, Cseljabinszk, Omszk és Irkutszk érintésével jutottak el a Bajkálon túli Verkhne-Udinszk térségébe.
| A cikk szerint a hadifogoly Nagy az irkutszki pályaudvaron összefutott a hírhedt dánosi rablógyilkosság után Magyarországról elmenekült vándorcigányokkal, és a cigánylányok rá akarták bírni, hogy tartson velük. A história ebben a formában nem igaz, bár annak szálai tényleg orosz területekre vezetnek, csak éppen a Don-kanyarig, és nem az első, hanem a második világháború idején, de erről egy másik cikkünkben írunk majd részletesen. |
Innen hajóval mentek volna tovább, de beköszöntött a tél, így a közelben található berezovkai fogolytáborban kötöttek ki. A kozák őrök egy kisebb veréssel fogadták őket, feltehetően azért, mert éjjel érkeztek, és megzavarták őket a pihenésben. Ezt követően egy hétig embertelen körülmények között tengődtek, és csak ezután költözhettek be állandó barakkjukba, amely viszonylag tiszta és meleg volt.
Az itt töltött időszakra így emlékezett: „A barakkban két teremben elhelyezve kb. 300 ember volt, túlnyomórészt magyarok, kisebb számban osztrákok és germánok. […] Ügyeletes szolgálat: kenyérosztás (egy kerek kenyeret 6-8 egyenlő részre vágni!) csája, ebéd és vacsora hozás, elosztás és a baki elmosása és a barakk takarítása, a mosdó tisztogatása. Más hivatalos elfoglaltság nem is volt. Az egész nap rendelkezésünkre állt. Reggel legfontosabb a tetvészkedés volt. Aki nem tette, s a tetveket nem irtotta, kikergettük, kimartuk magunk közül. Vég nélküli sakkozás, kártyázás, malmozás volt a fő szórakozás télen.”
Nagy erősen idealizáltan írt a fogságról, főként ami a politizálást illeti. „A barakkunkban csak értelmiségiek voltak, így ezek a viták elég érdekesek és színvonalasak voltak […] A demokratikus és szocialista gondolatok uralták ezeket a vitákat” – fogalmazott. Az nehezen hihető, hogy a nagyjából háromszáz katona mindegyike értelmiségi lett volna, főként annak a fényében, hogy külön tiszti barakkot is létrehoztak a lágerben. Leírta továbbá, hogy leginkább a magyarok azonosultak a baloldali eszmékkel, a németek és az osztrákok kevésbé mutatkoztak fogékonynak. Ilyet állítani azért túlzás, de valóban rengeteg magyar hadifogoly kezdett szimpatizálni a kommunizmus ideológiájával.
A politikai változások a fogolytáborban is „forradalomhoz” vezettek. 1918 áprilisában a bolsevikok vezetésével az őrség egy része fellázadt, tisztjeiket megölték, a kozákokat pedig lefegyverezték. Nagy Imre az ’56 utáni, snagovi házi őrizetben írott visszaemlékezése azonban ezen a ponton megszakadt, így nem tudhatjuk pontosan, mi történt ezt követően a hadifoglyokkal. A cikk címében említett legenda története nagyjából ezen a ponton kezdődik.
A cári család tragédiája
Miközben Nagy Imre fogságban tengette napjait, II. Miklós orosz cár 1917 márciusában lemondott testvére, Mihály javára, aki egy nappal később ugyancsak feladta hatalmát. Nem részletezve a rendkívül szövevényes politikai eseményeket, a cári családot őrizetbe vették. Kezdetben a Carszkoje Szelo-i palotában kaptak szállást, majd az Urálba, előbb Tobolszkba, néhány hónappal később pedig Jekatyerinburgba, Nyikolaj Ipatyev gazdag kereskedő házába vitték őket.
Az 1918. július 16-ról 17-re virradó éjjel őreik, a cár naplója szerint „lettek”, akik a későbbi kutatások szerint részben magyarok voltak, a pincébe kísérték, majd brutálisan kivégezték őket. A közelről leadott sortűz után az uralkodó és felesége, a tizenhat esztendős Alekszej cárevics, valamint a huszonegy éves Tatjana holtan feküdtek a földön. A huszonkét éves Olga, a tizenkilenc éves Marija és a tizenhét esztendős Anasztázia azonban a túlélték a lövéseket – feltehetően a ruháikba varrt családi ékszereik fogták meg a golyók egy részét –, bár feltehetően súlyosan megsebesültek. Őket puskatussal verték agyon vagy szuronnyal döfték le.
A brutális gyilkosságot végrehajtókra azért utalhatott „lettként” a cár, mert a nem oroszokat gyakorta nevezték így a korabeli orosz dokumentumokban. Ez arra vezethető vissza, hogy a vörösök oldalán nagy létszámban harcoltak lett származású lövészek, hogy szinte gyűjtőnévként használták a „lett” megnevezést.
Nagy Imre nem lehetett ott
1956. augusztus 25-én, a Német Szövetségi Köztársaságban tették közzé egy Johann Meier nevű, a monarchia hadseregben szolgáló, majd bolsevikká váló katona névsorát a cári család feltételezett gyilkosairól. Ezen a listán több magyar és néhány orosz név mellett szerepel egy bizonyos „Nad Imre” is. Fontos tudni, hogy a dokumentum hitelességét a jekatyerinburgi adatok is igazolják. A kérdés tehát az, hol tartózkodott a későbbi miniszterelnök a cári család kivégzésének idején.
Rainer M. János történész nagyjából tisztázta is a kérdést. Kutatásai szerint Nagy Imre a berezovkai táborig vezető útja során egyszer már érintett Irkutszk környékén, Jekatyerinburgtól 2800 kilométerre tartózkodott ekkor. Pártmunkásként tevékenykedett, bár hogy ez pontosan mit jelentett, nem tudjuk. Nagy egyébként 1918 júniusában lépett be a Szibéria Külföldi Munkásainak Kommunista Pártja nevű politikai tömörülésbe, és részt vett az Irkutszk környéki harcokban. A várost keletről a Japánok, a transzszibériai vasút vonalán pedig a fehérek oldalán harcoló csehek szorongatták.
Irkutszk július 11-én esett el, de a partizánharcok folytatódtak. Az ősz beköszöntével tették le a fegyvert a vörösök, többek között Nagy Imre is, aki ezt követően visszakerült a fogolytáborba. Persze teljes mértékben nem kizárható, hogy valamilyen rejtélyes módon Nagy eljutott Jekatyerinburgba a kérdéses időben, de ennek valószínűsége elenyésző. Sokkal inkább elképzelhető, hogy egy másik Nagy Imre vett részt a cári család meggyilkolásában, elvégre nem egy ritka név ez.
A történetről, illetve Nagy Imre oroszországi tevékenységéről az alábbi linkeken olvashat bővebben:
Nagy Imre az orosz fronton és a hadifogságban
Nagy Imre ismeretlen élete – 1. – A múlt nélküli ember
A cári család kivégzése Jekatyerinburgban
Nyitókép: A kép jobb szélén Nagy Imre látható szüret idején 1956. október 22-én. Fortepan / Kotnyek Antal
