A vonal a legnagyobb varázslat. Az ember leteszi a tollat a papírra, húzza egy darabig, ha csak egy parányi ideig is, és máris ott a vonal, máris ott van valami, ami addig nem létezett. A vonal papírra tétele nem más, mint a Teremtő társául szegődés. Ezt teszi minden gyerek, aki elé papírt és ceruzát tesznek, és ezt teszi minden képzőművész, aki a gyerekkorából a felnőttkorba átmenti ezt a teremtő gesztust. A vonal aztán ki is bővülhet, árnyalatokkal gazdagodhat, színt kaphat, de hogy mindezek nem föltételei a művészi alkotásnak, azt Kókay Krisztina egész életműve igazolja. Hiszen Kókay évek óta elsősorban fekete vagy kék vonalakat rajzol nagy méretű textilekre, centiméternél rövidebbeket, de rengeteget egymás mellé, már-már a végtelent kísértő sokaságban, gondosan fölépített, mégis kavargó, olykor hiányokkal meghasított rendben.
Kókay Krisztina az Iparművészeti Főiskola textil szakán 1967-ben szerzett diplomát, és hamar rátalált arra az egyéni művészi útra, amelyben legjobban kifejezheti magát, és amely az idén, számos korábbi szakmai elismerés után a Kossuth-díjig is elvezette.
Egy értékelője aktív csöndnek nevezte azt a geometrikus rendben fölépített képi világot, amelyet az alkotásai megjelenítenek.
Történésekkel teli csönd ez, aminek mélysége van.
A budapesti BAB Galéria jó arányú, távlatos tereiben a képek szemlélője, ha kedve tartja, egészen közel léphet, a tekintetével követve a végtelennek tűnő labirintust, de el is távolodhat, hogy az egészet fogadja be és értelmezze. Vagy akár még távolabb léphet, hogy a képek sorát szemlélve hagyja, hogy gondolatai szülessenek mindarról, amit lát.
Diplomája, művészi szakmája szerint Kókay Krisztina textilművész, de nála a grafikusság és a textilművészség nem két műfaj, nem két diszciplina, hanem szoros egységet alkot, helyes tehát őt grafikus textilművésznek nevezni. Tudnunk kell, hogy noha a gyakorlott mester szinte minden síkbeli ábrázolást, az egészen finom részleteket is képes kárpittá formálni, a jó kárpit valójában nem megszőtt, végképp nem „leszőtt” kép, hanem az anyag és az eszköz lehetőségeit kibontó, autonóm kifejezési eszköz.
A jó kárpit olyan alkotás, amely engedelmeskedik az anyagszerűség követelményének, más technikákkal pontosan úgy nem volna reprodukálható. Ezért érzi úgy a szemlélő, hogy Kókay nagy méretű rajzolt textiljei, akár lenvászonról, akár selyemről van szó, valójában a kárpit felől közelítik meg a képalkotás problematikáját, maguk is valódi textilművészeti alkotások. Bár hozzá kell tennünk, a kiállítás gazdag anyagában valódi grafikák is akadnak, fakeretben, méretükben igazodva a kiállítási gyakorlathoz. Ám ezek is, miközben nem pusztán előképek vagy tanulmányok a nagy textilekhez, ugyanannak a vonalakból építkező képteremtésnek más médiummal történő megvalósításai.
Kókay Kriszta kiállítása a budapesti BAB – Budapest Art Bridge Galériában tekinthető meg, a Kossuth Lajos utca 10. alatt.
Fotók: BAB Galéria
