Degré Alajos 1883-ban megjelent, Visszaemlékezéseim című műve alapján korábban már írtunk arról, hogy a márciusi ifjak egyik vezére hogyan élte át testközelből a pesti forradalom dicső napjait, majd katonaként a szabadságharc gyötrelmes és egyben felemelő hónapjait is.
Az a fájdalom és kétségbeesés, ami a világosi fegyverletételkor a magyarok tízezreinek lelkében éghetett, szinte felfoghatatlan számunkra. Hosszú hónapok gyilkos küzdelmei, győzelmei és vereségei után, lelkileg és testileg megtörve ott állni a végső reménytelenségben. Ezeket az érzéseket adja át meggyőző erővel Degré.
„(…) az egész tábor fel volt állítva, a tisztek egy térre csoportosultak, ahol Görgey bekötött fővel, lóháton megjelent. Német beszédben előadta, hogy a fegyvert az orosz előtt föltétlenül letesszük. Égetően sütütt a nap, ó, ez az augusztus 13-a még a velőt is égette. (…) Többé nem az elszánt, a harcszomjas hősöket, hanem a kétségbeesett katonákat lehetett látni. – El vagyunk árulva! – dörmögték. A menet megindult oly gyászosan, hogy a lélek felsírt az emberben. (…) Ez egy óriási gyászmenet, mely a nemzet szabadságát vitte sírba. Világostól Pankota felé Szőllősre tartottunk, hol az orosz tábor csatarendben felállítva fogadott. Itt történt a fegyverletétel.
| A fegyverletétel helyszíne a mai Románia területén található Szőllős (románul: Şiria) volt, a világosi vár (románul: Castelul Şiria) alatti mező. |
Mit mondjak e jelenetről, vagy hol kezdjem? Azon-e, mikor a legénység megtört szívvel búcsúzott szeretett tisztjeitől, vagy midőn a büszke huszár kedves paripája nyakát átölelve, édesen csókolá végig, vagy a zokogó tiszteken, kik velőhasogató fájdalommal tekintettek végig azon vitéz legénységen, melyet annyi szép csatában oly diadalmasan vezényeltek? Mindez oly szívrázó volt, hogy a vad csoportok vezetői, a muszka tisztek, száraz szemmel nem nézhették. Aki e szomorú jelenetben részt vett, elmondhatja, hogy egyszer már meghalt.
A fegyverletétel hadtestenként történt, elébb a gyalogság, aztán a huszárok. Nem volt legény, ki fegyverét – mielőtt tőle megvált -– meg ne csókolta volna. Némelyek utolsó töltésükkel önéletöket oltották el, ezek közt egyik jó barátom, Molnár, tekintélyes pesti ügyvéd is. Mondom, ez rettenetes, az őrülésig rettenetes volt!
| A magyar sereget Görgey így állította fel két harcvonalba: az elsőbe a VII. hadtest Pöltenberg Ernő tábornok alatt Szőllős felől a jobbszárnyon és a III. hadtest gróf Leiningen Károly tábornok alatt a csatorna partjáig a balszárnyon állott fel; a második harcvonalat Nagy Sándor József tábornok I. hadteste és Querlonde ezredes aradi tartalék hadosztálya képezte. A két harcvonal közti térségben a tüzérség Pszotta Móric ezredes alatt, leghátul pedig a szekerészet állott fel. (Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme) |
(…) Népek felszabadításáért harcoltunk, s most minket kísérnek börtönre. Ám legyen, kardjainkat eltörhetik, de az eszmét melyért e kardot kihúztuk, többé meg nem ölhetik, nagy és dicső csatákban nyert az halhatatlanságot, s nincs az a hatalom, mely bakóival ki bírná irtani.”
Így zárta sorait a fegyverletételről Degré, a honvédtiszt.
Degré Alajos élete
A francia felmenőkkel bíró Degré a Temes vármegyei Lippán született 1819-ben. Ott volt a nagyváradi megyegyűléseken, ahol hallotta a kor egyik szabadelvű ellenzéki vezérének, Beöthy Ödönnek a nagyhatású szónoklatait. A reformkori fiatalság egyik vezetője volt az 1843–44. évi pozsonyi országgyűléseken, pesti jurátusi évei alatt tagja volt a korszak egyik vezető irodalmi testületének, a Tízek Társaságának, életképei, novellái megjelentek a Honderűben, az Életképekben, a Pesti Divatlapban és a Hazánk hasábjain.
A március 15-i eseményekbe egy délvidéki útról hazatérve csöppent bele, barátai – Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi, Irányi, Vajda, Vidács és Bulyovszky – társaságában a Pilvaxból elinduló márciusi ifjak egyik vezetője lett. Utána Szemere Bertalan belügyminiszter futára, Móga „nyargonca” volt, huszárkapitányként részt vett a pákozdi csatában is, majd végigharcolta a szabadságharcot nemzetőrként és honvédtisztként.
Részt vett a tavaszi hadjáratban és Buda visszafoglalásában, Kossuth mellett Cegléden a tábori iroda titkára volt, a turai csatában megsérült, ott volt Világosnál is, a fegyverletétel után pedig neki is sokáig a pusztai bujdosás, majd az aradi internálás lett a sorsa.
Népszerű színmű- és regényíró volt, a kor egyik legkedveltebb lektűrszerzője – Mikszáth szerint legmaradandóbb alkotása az 1865-ben megjelent A száműzött leánya című mű –, több vígjátékát és drámáját is játszotta a Nemzeti Színház. 1856-ban végiglátogatta a magyar emigránsokat a nyugati országokban. 1867-től a Kisfaludy Társaság tagja. 1883 és 1885 között az Ország Világ című lapot szerkesztette. Az 1870-es években országgyűlési képviselő, a Függetlenségi Párt tagja, a váci politikai közélet fontos alakja volt. 1896-ban, a millenniumi ünnepségek évében hunyt el.
Nyitókép: Világosi fegyverletétel, magyar festő, 19. század közepe. Wikimedia Commons
