Gyurcsik Lászlót évtizedek óta úgy ismerik Székesfehérváron, hogy „a könyves”. Fiatalon csöppent bele a könyvkereskedés világába, és az első pillanattól úgy érezte, otthon van benne. Szívvel-lélekkel vetette bele magát a szakmába, sokat beszélgetett a vevőkkel, rengeteget tanult tőlük, olvasott, képezte magát. 1996-ban nyitotta meg első apró antikváriumát, majd közel húsz éve a történelmi belváros egyik kis utcácskájában találta meg azt az üzlethelyiséget, amely a második otthonává vált.
És nem csak ő érez így. A Hold Antikváriumba betérőket a régi könyvek, lemezek, képeslapok, plakátok és egyéb papírrégiségek mellett otthonos hangulat és őszinte kedvesség fogadja. László mindenkivel megtalálja a hangot. „Azt szeretném, hogy aki betér hozzánk, érezze, hogy itt örömmel fogadják” – mutat körbe.
Úgy látja, az embereknek nagy szükségük van arra a tapasztalatra, hogy valóban odafigyelnek rájuk. „Talán ezért is van, hogy miután váltunk pár szót, és megkérdezem, hogy vannak, megnyílnak az emberek.”
A kedvesség nekem nem kerül semmibe, és örülök, ha valaki úgy megy el, hogy jobban érzi magát, mint amikor bejött
– teszi hozzá.
A bolt közösségi hellyé vált, ahol az emberek kapcsolódni tudnak egymáshoz. „Rengeteg ismeretség szövődik a vevők között” – meséli az antikvárius. Ebben szerepet játszik a bolt hangulata is, a könyvespolcok között a borítókat böngészve lelassul az idő. Persze előfordul, hogy valaki csak egy bizonyos könyvet keres, és azt megkapva továbbsiet, de aztán később ő is visszatér, mert a Hold olyan hely, amely visszavárja az embert.
Az antikváriumba minden korosztályból érkeznek, László tapasztalata szerint nem az életkor határozza meg, hogy valaki szeret-e olvasni. Sok fiatal jön, nekik nagyon örül, mert olyan művekre is felhívják a figyelmét, amikről korábban nem hallott.
Ráadásul az külön elismerést érdemel, hogy ők is a könyvolvasás mellett döntenek, hiszen elektronikus eszközök garmadájából is választhatnának. Persze nemcsak a szépirodalmi kötetekért nyúlnak, népszerűek a fantasy-, sci-fi-regények is. Az antikvárius szerint az a lényeg, hogy olvassanak. Tapasztalata szerint az idősebb korosztály is szívesen választ szórakoztató irodalmat. Az antikváriumba járó nyolcvan felettiek például könnyedebb történeteket keresnek. László mindenkit boldogan szolgál ki, hiszen az a fontos, hogy belemerüljenek a választott műbe, és a cselekmény megmozgassa a fantáziájukat.
Jórészt az antikvárius hozzáállása, elhivatottsága révén a Hold Székesfehérvár legnagyobb használtkönyv-lelőhelyévé nőtte ki magát. „Mert van még igény a könyvekre” – válaszolja László kérdésemre, hogy vajon miért érkeznek ide szerte az országból. Méghozzá a valódi, kézbe fogható, lapozható, papírillatú kötetekre. Hiszen olvasni sokan olvasnak – a telefonjukon híreket, rövid cikkeket –, az értő, elmélyedő olvasást azonban kevesebben művelik.
„Olyan ez, mint a horgászat. Az ember bedobja a csalit, aztán van, hogy üres szatyorral, van, hogy egy hatalmas harcsával megy haza” – mesél arról, mennyire a szerencsétől függ, hogy egy-egy nagyobb könyvmennyiséget átvéve rábukkan-e valami különlegességre. Számos jó fogása akadt, volt köztük egy kötet Kossuth Lajos aláírásával, egy magyar nyelven először kiadott lexikon, ritka térkép és egy képeslap, amit Radnóti Miklós írt a feleségének.
A régi könyveknek történetük van, és a lapjaik között is kincsekre, levelekre, képeslapokra, könyvjelzőkre lehet bukkanni. László elhivatottan keresi ezeknek a személyes emlékeknek a gazdáit, örököseit. Így került vissza egy unokához a nagymamája 1900-as évek elejéből származó emlékkönyve vagy egy testvérpárhoz a Mikuláshoz címzett régi kívánságlistája.
László az antikvárium közösségi oldalán keresztül is keresi a tulajdonosokat vagy azok leszármazottait. Az esetek kilencven százalékában sikerül is megtalálnia őket, és sok-sok évtized után a régi-új gazdák nagyon örülnek az emlékeknek. „Ilyenkor én is nagyon boldog vagyok” – mosolyog az antikvárius.
Az oldalra a személyes kincsek mellett az idők során feltett csaknem négyezer székesfehérvári, Fejér vármegyei képeslapot és fotót is. Az oldalt azonban feltörték, a tartalma pedig eltűnt. László nem adta fel, igaz, kellett fél év, hogy vegyen egy nagy levegőt, és elindítsa az új oldalt. „Sokan szeretik – magyarázza –, hiszen egy-egy ilyen fotó visszavisz a múltba, a hozzászólásokat böngészve pedig régi ismerősök, évtizedek óta nem látott gyerekkori barátok bukkannak fel.”
Két éve létrehozott egy adománykönyv-házikót. Az antikváriummal szemben az utcán álló tartóban olyan könyvek vannak, amikben pecsét is hirdeti, hogy szabadon elvihetők. Mindenki maga dönti el, hogy a kitett perselybe dob-e valamennyi pénzt, és ha igen, mennyit. László mindig valamilyen jótékonysági célra gyűjt, legutóbb egy gyermekszínházat szeretett volna támogatni. A perselyt korábban többször felfeszítették, Gyurcsik László optimizmusát azonban nehéz letörni: „Készíttettem egy új perselyt, ma szereltetem be a házikóba, és a héten újra az utcán fog állni.”
