Ismét egy háborús lap, amelynek írója nem igazán lelkesedett a gondolatért, hogy a harctéren haljon hősi halált. Az igazat megvallva teljesen igaza volt. Utólag már semmi kétségünk afelől, hogy
kevés értelmetlenebb halál adódott a magyar történelemben, mint az első világháborúban magyar katonaként meghalni.
Ezért hát joggal remélhetjük, hogy ez a bizonyos Sanyi nem hagyta ott a gyárat – ahol nyilván fölmentése volt –, hanem dolgozott tovább szorgalmasan. A levélben emlegetett szuper a sorozó bizottság alkalmassági vizsgálata lehetett, ahol kiszuperálták a szolgálatra alkalmatlanokat, akkori közkeletű szóval az untauglichokat, és ahol Rezső instruktorként szolgált.

Hogy a képen látható utcarészlet a Széchényi [?] utcának melyik szakasza, azt a szekszárdiak bizonyára könnyen azonosítják. Ami a címzett otthonát illeti Miskolcon, a Csabai kapu 3. szám alatt, a szép százéves villa ma is áll, akár az interneten is föllelhető. Az ott lakóknak talán érdekes lesz értesülniük róla, hogy 1915-ben ott lakott egy bizonyos Tóth Károly áll. tanító, aki az alábbi levelet kapta:
Kedves Ilonka és Károly! 3-án feladott leveleteket 10-én délután kaptam meg. Az Árva beszédéből annyi igaz, hogy tényleg voltam egyszer szuperon, s az orvos mint instruktort osztott be, s valószínű is, hogy a 16-20-án az ezredhez bevonuló 6000 újonc kiképzéséhez engem is beosztanak. Önkéntességi ügyemben semmi intézkedés. Ha szorul a kapca, kérni fogom újból, hogy a közös tiszti iskolába mehessek. Talán a Szekszárd melletti Őcsény községbe megy a IV. század, de még nem bizonyos. Nényjét csókolom. Csak mondjátok, hogy ne aggódjon. Jó az Isten! – Sanyival pedig beszéljetek, hogy ne igyekezzen otthagyni a gyárat. Mert nem tudja, mit csinál! A Lajostól küldött 10 k[oroná]t köszönöm. Az eltört svarumléniát csináltattam meg érte. A gyerekeket, titeket, Nényjét, Lajost is ezerszer csókolom. Rezső.
Sorozatunk előző része itt olvasható: