Hanyadik katonalevél ez már a sorozatunkban! De hát érthető, négy éven át háborúban állott Magyarország, éppen akkor, amikor a színezett képeslapok aranykorukat élték. A szolgálatban lévő katonáknak ráadásul gyakran a hadsereg fizette a postaköltséget, és jól megszervezték azt is, hogy a mozgásban lévő egységeknek utána vigyék a küldeményt.
Ezt a lapot Désről küldte az olvashatatlan aláírású feladója, feltehetően oda vonult be, bizonyára tisztként, aki maga választhatta meg, hogy hogyan utazik. Dés nevezetes város, már az Árpád-korban szabad királyi város rangot viselt, amely a jómódját a sóbányászatnak és a sóval való kereskedésnek köszönhette. Az évszázadok alatt mindenféle hadak dúlták, de mindig újjáépült.
A trianoni döntésig a lakosságnak kétharmada volt magyar,
a többi román és német. Ötezer magyar ma is lakja, de ma már gyenge kisebbségben a harmincezer román mellett.
A feladó a levelet nagyságos Szatmáry Lajos úrnak címezte Rákospalotára, a Mária 10. szám alá. A nagyságos cím csupán az emberek egy meghatározott körének járt, mint például a plébános, az alezredes és az őrnagy, a miniszteri osztálytanácsos, az ítélőtáblai bíró, az országgyűlési képviselő, a királyi tanácsos, a kormánytanácsos, az igazságügyi, kereskedelmi, gazdasági, egészségügyi tanácsos. Egy szó mint száz, tekintélyes ember lehetett a címzett, akinek a szép, saroktornyos polgári villája ma is áll a jelenleg Sín nevet viselő utcában, egy macskaugrásnyira a rákospalotai vasútállomástól.
Nagyságos uram! Tegnapelőtt este megérkeztem az ezredemhez, és be lettem osztva a pótszázadhoz, ahol 14 napra szabadságot kaptam, a napokban már megkezdtem szabadságom, és hazautaztam. Alázatos szolgája [olvashatatlan aláírás]
Sorozatunk előző része itt olvasható:
