„Géza fejedelem isteni jóslattól megintetve,
keresztény hitre kezdte téríteni a magyarok nemzetségét.”
Képes krónika (fordította Geréb László)
A sztyeppei nomád államok gyakorlata szerint Taksonyt nem a fiának kellett volna követni a főfejedelemi tisztségben. A kor szokásának inkább az felelt volna meg, ha a rang az Árpád-fiak leszármazottai között mintegy körbejárva egy másik ág rangidős tagja nyeri azt el. Arról azonban nem maradt fönn híradás, hogy Géza öröklése komoly ellenállásba ütközött volna. Ebből arra kell következtetnünk, hogy a 9. század első felében meggyengült főfejedelmi hatalmat Taksonynak sikerült olyan mértékben megerősítenie, hogy végül az ő szava felülírta a szokásjogot. Elképzelhető, hogy utóbb Tar Szerénd fia, Koppány két évtizeddel később, már Vajk/Istvánnal szemben ezen a jogi alapon követelte magának a főhatalmat, bár Szerénd pontos helyét az Árpád-családban nem ismerjük.
Taksonynak, Árpád unokájának Géza mellett még egy fia volt, keresztény nevén Mihály. Itt egy kis kitérőt érdemes tenni a nevekről. Először is Géza igazi – pogány – neve valószínűleg Gyeücsaként hangzott, a ma használt névalak téves olvasat eredménye, de mára annyira meghonosodott, hogy mi is ennél maradunk. A keresztségben az István nevet is megkapta, ezt azonban a fia miatt nem használjuk. Mihálynál fordítva van, a történelemkönyvekben a keresztnevén szerepel, valószínű, pogány Béla nevét nemigen tartjuk számon. Róla keveset tudunk, de egy fontos momentum mindenképpen említést érdemel: I. Andrástól végig minden magyar uralkodó az ő, illetve Vazul fia leszármazottja, Géza ága Szent Istvánnal, illetve Ottóval kihalt.
Géza pozícióját az apja azzal is erősítette, hogy rábízta a bihari dukátust, egy több mai megyét kitevő területet, ahol a fiatalember gyakorlatilag önállóan kormányozhatott, feleségül pedig az Erdélyt szinte önálló uralkodóként kormányzó erdélyi gyula leányát, Saroltot nyerte meg a számára. Ez valójában belső dinasztikus házasságnak minősült, ami mutatja a főfejedelem hatalmának korlátait is.
Géza valószínűleg már az apja életében tájékozódni kezdett a nyugati kereszténység felé, noha a felesége keleti rítus szerint vette föl a keresztséget. A közeledés kétirányú volt, Ottó német császár maga is szorgalmazta a magyarok térítését, a mainzi püspök által a magyarok püspökévé szentelt Brúnó szerzetes nemcsak eljutott Magyarországra, de magát Gézát is ő keresztelte. Az új keresztény hitének mélységéről egy gyakran idézett krónikarészlet árulkodik: eszerint elég gazdagnak tartotta magát, hogy két úrnak is áldozhasson, a pogány isteneknek és a keresztények Mindenhatójának egy időben.
Taksony halálát és így az uralomváltást a történészek 972-re teszik, bár lehetséges, hogy néhány évvel korábban történt. Úgy tudjuk, hogy 973-ban a quedlinburgi német birodalmi gyűlésre már Géza küldte el a magyar követséget, erősíteni a nyugati kapcsolatokat. Ezek lényege azonban nem a hódítás volt, sokkal inkább a béke biztosítása, hogy az országon belüli hatalmi harcait megvívhassa.
Nincs kétségünk afelől, hogy a többi törzs vezetőivel véres harcokat is meg kellett vívnia, míg az uralmát a Kárpát-medencének legalább a nyugati felére egyértelműen kiterjeszthette. Ebben a harcban a nyugati egyházra szoros szövetségeseként tekintett. Erre utal, hogy Veszprémben püspökséget, Pannonhalmán bencés apátságot alapított.
Érdekes adalékként maradt ránk a híradás Saroltról, aki, úgymond,
az egész országot a kezében tartotta, férjét és ami a férjéé volt, maga kormányozta.
Egy másik forrás szerint valósággal férfiként élt, sokat ivott, lovagolt, és még embert is ölt. Erős fenntartással kell fogadnunk ezeket az információkat, de talán ezúttal sem szél nélkül zörgött a haraszt. Az biztos, hogy már a kortársai között is kemény, erős asszony hírében állhatott, aki mögött ott magasodott az apja Gézáéval vetekedő méretű és erejű országrésze.
Nem csak utólag látjuk így, a kortársak is tisztában voltak vele, hogy a szomszédos birodalmak szorításában a magyar állam biztonságos fejlődéséhez a központi hatalom, az egységes irányítás megerősödése vezet el. Géza ebben jelentős eredményeket ért el, de közben kompromisszumokat is kellett kötnie. Ezek között a legfontosabb, hogy vetélytársával, Koppánnyal részlegesen osztoznia kellett a hatalmon, és át kellett neki engednie az akkor a mai Zágrábig terjedő Somogy kormányzását.
Négy lánya és a fia kiházasításakor Géza igazi uralkodóként viselkedett, és ami a helyzetéről sokat elárul, a többi uralkodók is ilyenként fogadták el. Egyik lánya valószínűleg Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem felesége lett, aki, miután a férje elűzte, csecsemő fiával Géza udvarában talált menedéket.
Hasonló sorsra jutott egy másik leány, Judit, aki Radomir bolgár trónörökösnek lett a felesége, de neki is haza kellett menekülnie gyermekével, a később jelentős szerepet játszó Delján Péterrel. További két, meglepően későn született leány közül az egyik a velencei dózse fiának, Orseolo Ottónak, a másik Aba Sámuel nemzetségfőnek lett a felesége. E jogon az elsőnek a fia, a második maga lett utóbb király.
A legfontosabb házassági kapcsolat a német-római császárt is adó bajor hercegi családdal létesült, amikor István fia számára Géza Civakodó Henrik leányát, Gizellát nyerte meg, valószínűleg 996-ban. A frigy már akkor is bölcs döntésnek látszott, ma pedig már tudjuk, hogy Magyarország ennek alapján vált a nyugati világ teljes jogú tagjává.
A sorozat következő részének témája: Szent István
