Amikor 1935-ben a lapok közölték a legnagyobb jövedelmű és leggazdagabb magyarok listáját, azon Dreher Jenő, Chorin Ferenc és Habsburg József főherceg neve után nem sokkal szerepelt Weiss Edithé is. A 36 éves, független bárónő abban az évben kevés híján hét és félmillió pengőt mondhatott magáénak. Mindenki tudta, hogy a hölgy az ország legnagyobb iparvállalatát alapító és működtető, a királytól bárói címet kapó Weiss Manfréd lánya. (Chorin Ferenc pedig az egyik veje volt.)
Alacsony, karcsú, kiegyensúlyozott, közvetlen természetű fiatal nőt képzeljünk, ő volt Edith, Weiss Manfréd és Wahl Alice hatodik, legfiatalabb gyermeke. Mindössze ötéves volt, amikor édesanyja meghalt, neveléséről azontúl a legidősebb Weiss lány, Elza gondoskodott.
A kislány a Magyar Királyi Állami Felsőbb Leányiskolába járt, zongorázni tanult és nyelveket, majd műtőasszisztensi vizsgát tett. Ő lett a családban a hatalmas vállalatcsoport jótékonysági és szociális ügyinek felelőse. Még apja alapított egy szülőotthont felesége, Alice emlékére, ott volt az országban elsőként terhestanácsadás. Ahogy bővült a vállalat, nőtt az intézményi háló is.
Csepelen kórház működött, kiváló budapesti orvosok jártak ki műteni, az operációknál segédkezett Edith is.
Volt csecsemőotthon, oda a munkásnők reggel bevihették a gyerekeiket, napközben bejárhattak szoptatni, és délután egy cumisüvegnyi étellel kapták vissza a már megfürdetett, jól tartott kicsiket.
Ebbe a csecsemőotthonba vették fel a fiatal Sági Ilonát, aki már az első nap fel akart mondani, mert elégedetlen volt a dolgozók hozzáállásával. Nem engedték elmenni, inkább kinevezték vezetőnek, és ő lett Weiss Edith titkárnője, segítője a jótékonysági ügyekben. A csecsemőotthonba egyébként a legendás gyerekorvos, Preisich Kornél professzor is kijárt – ő vizsgálta a gyerekeket.
Edith napközi otthont hozott létre a dolgozók gyerekeink, sőt a női munkásoknak is alapított iskolát, ahol szakmai ismeretek mellett háztartástant is oktattak. Vagyonából támogatta Korányi professzor tébécé elleni küzdelmét, intézte a karácsonyi ajándékokat és a különböző felekezeteknek szánt adományokat.
Mindezek mellett egy önálló nő életét élte.
Nagy utazásokat tett, ahonnan műtárgyakat hozott haza, Indiában Rabindranath Tagore vendége is volt.
Amikor a költő feleségével Budapesten járt, vendégeskedtek az Andrássy úti Weiss-villában is, ott Edithnek önálló lakrésze volt. Szabadidejében vadászott és korcsolyázott, rendszeresen megjelent az Operaházban és fontos társasági eseményeken, amelyek után a lapok áradoztak zöld toalettjéről vagy fekete szaténselyem estélyijéről. Utóbbit a bécsi filharmonikusok koncertjére vette fel.
A családnak Derekegyházán volt úszómedencés, teniszpályás kastélya, Edith ott is gyakran időzött. Apja halála után ő örökölte a tompaháti gazdaságot, és amikor ott 1926 őszén leégett a munkások barakkja, és többen meghaltak a tűzvészben, nagy összegű kártérítésre ítélte a bíróság.
Ahogy nehezültek az idők, úgy dolgozott egyre többet. Először a lengyel menekültekért, akik közül a szakképzetteknek külföldi munkalehetőséget és útlevelet szerzett. A zsidó Weiss–Chorin–Kornfeld család kiváló kapcsolatokkal, nagy vagyonnal rendelkezett, így éveken át tudták ezeket használni szegényebb és esendőbb hitsorsosaik javára, akiket hátrányos megkülönböztetés ért.
Weiss Edith ebben az ügyben Ravasz Lászlóval, Slachta Margittal és még sokakkal dolgozott együtt, és családja többi tagjával ellentétben pontosan tudta, mi történik azokban a bizonyos táborokban…
Mégsem menekült el, pedig rokonaihoz hasonlóan neki is volt érvényes svájci vízuma.
Hogy miért nem? Egyfelől mindannyian abban bíztak, hogy velük nem történhet semmi végzetes, másfelől olyan vagyonelemeket, amilyenek nekik voltak, az ember nem tud bőröndökbe csomagolni és magával vinni.
Ezekről a vagyonelemekről pontos képet nyújt az a sokat idézett szerződés, melyet a család a német megszállás után, 1944 májusában kötött Kurt Becher SS Oberstumbannführerrel. Az SS garantálta, hogy a családtagok szabadon külföldre távozhatnak, cserébe 25 évre átengedik a vállalatok irányítását az SS „bizalmi kezelésébe”.
A Weiss Manfréd Vas- és Acélművek Rt., a Dunai Repülőgépgyár, az Agrárglobus, Metalloglobus és a további üzemek átadását a család 23 felnőtt tagja írta alá, köztük Edith is. A Weissek, Chorinok, Kornfeldek és Mauthnerek először Svájcba, onnan Portugáliába mentek, majd szétrajzottak a világban.
Edith 1947-től nővérével, Daisyvel és annak férjével, a családfőnek számító Chorin Ferenccel lakott együtt New Yorkban a Park Avenue-i otthonukban. „Még nem sikerült munkaalkalmat találnom” – írta egy levélben, de hamarosan megtalálta a feladatát. Élete végéig segítette a magyar emigránsokat, támogatta a Szabad Európa Rádiót,
az ő jóvoltából hangzott el a recski munkatábor és az ott raboskodók neve.
Gyakran utazott Washingtonba, ott élt másik nővére, Marianne és férje, Kornfeld Móric.
Edith hosszú betegség után 1967-ben halt meg a Lenox Hill Kórházban. Alakja Weiss Judith néven szerepel a család történetét feldolgozó Hajó a ködben című Závada Pál-regényben. A leszármazottak nyilvánosan tiltakoztak a regény több fiktív epizódja miatt, többek között amiatt is, hogy az Edithként felismerhető regénybeli Judit öngyilkosságot követ el.
