Húsvéthétfő legjellegzetesebb szokása a locsolkodás, amelynek a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja. Területenként változó formái voltak, mint a tojáshajtás vagy a zászlós felvonulás. A szokás ősi termékenységvarázsló rítusból ered, akárcsak a húsvéti korbácsolás. A legények sibának is nevezett korbáccsal csapkodták meg a lányokat ezt mondogatva: „Keléses ne légy, bolhásos ne légy, esztendőre frissebb légy!” A lányok a sibára szalagot kötöttek, borral kínálták a legényeket, az édesanyáktól pedig elemózsiát kaptak.
Az ősi eredetű szokásban egy pogány termékenységvarázsló, tisztító és betegséget távoltartó rítus élt tovább. A magyar néphagyományban más jeles napokon is alkalmazták, például aprószentek napján a betlehemi kisdedekre emlékezve a kisgyerekek talpát simogatták meg a Katalin-, Borbála– és Luca-nap óta rügyeztetett vesszőkkel.
A népszokásnak betegségűző hatást tulajdonítottak, de ahogy Bogdán István Régi magyar mulatságok című művében is leírja, a hagyomány „keresztényesített változat, mögötte ókori szokás lapul, az az ősi hit, hogy a rügyező vesszővel való ütögetés, veregetés termékenységet, egészséget hoz”. A vesszőzésre használt zöld ág a megújuló élet archaikus jelképe, ezért rontásűzésre, egészségvarázslásra különösen alkalmasnak tartották. A katolikus szimbolikában továbbfejlődött, így áldás és egészség osztására használták.
Hajnalozás, berzsennyel festés, tojáspatkolás
Bálint Sándor Karácsony, húsvét, pünkösd – A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából című kötetéből azt is megtudhatjuk, hogy Erdélyben szokás volt, hogy húsvéthétfő kora reggelre a legények a kedvesük kapujára feldíszített fenyőágakat tűztek. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ehhez kapcsolódott a hajnalozás, amely során a legények sorra a járták azokat a házakat, ahol fenyőágat találtak, hogy a lányokat megöntözzék.
A húsvéti korbácsolásnak – akárcsak a locsolkodásnak – a jutalma az étellel-itallal kínálás mellett a piros vagy hímes tojás volt. A tojás régmúltba nyúlóan a termékenység, a keresztény egyházi szimbolikában pedig a feltámadás jelképe. A tojások festésére hagyományosan természetes anyagokat, növényi festékeket használtak, a Néprajzi lexikonból megtudhatjuk, hogy a piros színt a berzseny – egy cserjeféle –bogyóterméséből állították elő.
Jellemzően viaszolással, karcolással készítettek mintákat a tojásokra – ezeket a festék nem fogta meg, így a minta jól láthatóan megmaradt. A tojások díszítésének számos további módja is volt. Tettek rá különleges mintájú levelet, amelynek helye a festés után világos maradt, ragasztottak rá textildíszítést vagy megpatkolták kovácsoltvas vagy más, lágyabb fémdíszekkel.
Ütés, dobás, gurítás: játék a tojásokkal
Számos népi játék is kötődik a húsvéti tojásokhoz. Bár a nagyböjtben is kialakultak olyan szokások, amelyek lehetővé tették, hogy a fiatalok ezekben a hetekben is mulassanak, játszanak, a böjti időszakot alapvetően a szórakozási tilalmak jellemezték. A húsvéttal, a tavaszi időjárás beköszöntésével viszont újra lehetőség volt az önfeledt játékra a szabadban.
A tojásösszeütő, -dobáló, -gurító játékok szabályai egyszerűek voltak, az nyert, akinek sikerült a versenytársaiénál több tojást összetörnie, a célt eltalálnia, messzebb gurítania. A nyeremény a többiek összegyűjtött tojása volt. A húsvéti tojást nemcsak a locsolás viszonzásaként adták, hanem a keresztszülők is vittek ajándékba keresztgyermekeiknek. Az ajándékot hozó húsvéti nyúl újabb keletű hagyomány, amely német nyelvterületről terjedt el a városi polgárság, majd a falusi lakosság körében. A nyúl a termékenység szimbóluma is.
Emmauszjárás, visszalocsolás, száraz szerda
A húsvét hétfőjének jellegzetes szokása, az emmauszjárás során a falu apraja-nagyja felkerekedett, és a megszentelt húsvéti ételekkel és más finom falatokkal megrakodva kiment a határba, a falvak melletti legelőkre, ligetes erdőkbe, szőlőhegyekre, és a szabadban mulatságot tartottak.
A szokás neve az Emmausz nevű helységbe tartó, útközben a feltámadt Krisztussal találkozó tanítványok történetéből származik.
Húsvétvasárnap és -hétfőn újra lehetett táncolni és bálokat rendezni, és a húsvéttal megkezdődött a lakodalmak ideje is.
Húsvétkedden szokás volt a visszalocsolás, azaz a lányok locsolták meg a legényeket. A húsvét utáni szerda dologtiltó nap volt, hitték, hogy aki ezen a napon dolgozik, annak elszárad a keze – ezért száraz szerdának is nevezték.
Kiemelt fotó: MTI / H. Szabó Sándor
