Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, amelyet a legnagyobb gyász idejeként teljes hallgatással, kioltott tűzzel, fekete kendővel letakart tükörrel, megállított órával tartották. Kora reggel a családok gyalog mentek a templomba, az asszonyok és a lányok fekete, bizonyos tájegységeken fehér gyászruhában. Szigorú böjti nap volt, sokan csak este ettek egy kis kenyeret, és voltak, akik három búzaszemen és három csöpp vízen böjtöltek.
Népi hiedelmek is kapcsolódtak a naphoz, a Magyar néprajzból például megtudhatjuk,
nagypénteken azért sem káromkodtak, mert hittek abban, aki nem tudja attól megtartóztatni magát, azt agyoncsapja a villám.
Nem végeztek állattartással és bizonyos földműveléssel kapcsolatos munkákat, mert nagypénteket szerencsétlen napnak tartották. Tilos volt kenyeret sütni, mert úgy hitték, az kővé válna, de e hiedelem alapja lehetett az is, hogy mivel nagypénteken nem szítottak tüzet, meg sem tudták volna a kenyeret sütni.
A ruhát, szőttest viszont érdemes volt aznap kitenni szellőzni, mert áldást hozott viselőjére, aki pedig nagypénteken napfelkelte előtt megfürdött, azon nem fogott a betegség. A víznek betegségelhárító, tisztító, termékenység- és szépségvarázsló erőt tulajdonítottak. A nagypénteken hajnalban hozott vizet aranyvíznek, rózsavíznek vagy hollóvíznek nevezték, utalva arra, hogy a „holló ilyenkor mossa a fiát”. A tisztasághoz, megtisztuláshoz kapcsolódott a féregűzés is. Úgy vélték, hogy a ház körülseprésével a boszorkányokat is elhajtják.
Körmenetek, élőképes felvonulások, passiójátékok
Nagypénteken misztérium- és passiójátékokkal, körmenetekkel, énekekkel emlékeztek meg Jézus kínszenvedéséről és kereszthaláláról. Az ezekben foglaltak sokszor az apokrif hagyományból, legendákból, látomásokból is merítettek, így kerültek bele olyan részletek, mint hogy Jézust a folyóba lökik vagy átszúrják a nyelvét egy tövissel. A vásári képmutogatók úgy adták elő Jézus Krisztus keserves kínszenvedésének a történetét az írástudatlan népnek, hogy az egyes mozzanatokat rúdra erősített ábrákkal, rajzokkal is szemléltették.
Bálint Sándor Karácsony, húsvét, pünkösd – A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából című kötetében olvashatjuk, hogy Jézus szenvedése, üldöztetése számos természeti mondának is forrásává vált. Ezek egyike szerint
Krisztus egy nyárfa alá menekült, de az félelmében nem volt hajlandó segíteni neki, így Krisztus megbüntette – azóta reszket a nyárfa levele.
A jegenyenyár sem adott neki menedéket, hanem inkább fölnyúlt – azóta is olyan magasra nő. A cserfa is cserben hagyta, ezért Krisztus megátkozta, hogy a ménű üssön belé – azóta csap a villám leginkább a cserfába. A nyírfa viszont szépen ráborult – azóta is hajlós az ága.
Jézus temetése, virrasztása a népi liturgia része volt, helyszínei a keresztáldozatra emlékeztetve, a kálvária stációi, valamint a templomi szentsír. Sajátos hagyományként alakult ki a feketelakodalom vagy gyászmenyegző, amely során egész éjszaka virrasztanak, imádkoznak, a fájdalmas olvasót végzik, Mária-siralmakat énekelnek.
A jeruzsálemi szentsír utánképzése
Bálint Sándornál olvashatjuk, hogy a szentsír, másként az Úr koporsója sajátos hazai, illetve közép-európai liturgikus fejlemény. Eredetileg a keresztből állt, amelyet a gyászénekek kíséretében befedtek gyolccsal, sőt miseruhával és stólával is. Meghintették szenteltvízzel, és úgy füstölték meg, mint a temetésnél szokás, majd követ helyeztek rá, lepecsételték, és őrséget állítottak melléje.
A sír körüli díszőrségállás valamikor céhes, illetve jámbor társulati kiváltság volt, a résztvevőket jézuskatonának nevezték. A szentsírt rozmaringgal, a múlhatatlan szeretet virágával ékesítették, de szokás volt üveggömbökkel is díszíteni. Ezeket váltakozva fehér- és vörösborral töltöttek meg, a mögéjük helyezett égő gyertya átvilágította az üvegeket.
A hazai szentsírállítás szokásának legszebb emléke: a garamszentbenedeki úrkoporsó
Az esztergomi Keresztény Múzeum őrzi a hazai szentsírállítás szokásának legszebb emlékét. Az úrkoporsó néven ismertté vált szentsír a garamszentbenedeki bencés apátsági templomból származik. Ez az egyetlen Magyarországon fennmaradt, késő középkori példája az Európa-szerte is ritka, fából készült, szabadon álló gótikus szentsírépítmény típusának.
A koporsó felett húzódó baldachin az eljövendő mennyei Jeruzsálemet szimbolizálja. A baldachint tartó oszlopok között a tizenkét apostol alakja látható. Alatta helyezkedik el Krisztus szarkofágja, amelynek oldalát bibliai jelenetek és alakok díszítik.
A sírhoz tartozott egy mozgatható karú Krisztus-szobor is, amelyet a szertartás során leemeltek a keresztről, és a koporsóba helyeztek, majd benne őrizték húsvét hajnaláig. A feltámadás napján a szobrot ismét kiemelték a sírból, az üres úrkoporsót pedig körmenetben mutatták be a templomban. A szintén középkori eredetű Krisztus-szobor ma is Garamszentbenedeken látható.
Kiemelt fotó: Pixabay
