Vannak azok a típusú előadások, amelyek a színházban, este kevésbé tűnnek érdekesnek, ám hazaérve, sőt még másnap is azon kapja magát az ember, hogy a történet elkezd szépen dolgozni benne. Ilyen a Bartók Kamaraszínház új premierje, a Most akkor is, amely a színlap szerint romantikus vígjáték, és bár alapvetően beleillik a műfaji kategóriába, azért nem minden percén kacagjuk könnyesre magunkat.
Annál is inkább, mert a könnyed felszín alatt nagyon is komoly kérdések bújnak meg, olyanok, amelyeket valószínűleg minden ember feltett már magának, vagy ha nem, hát egyszer biztosan feltesz majd az életében: mi lett volna, ha egy adott ponton másként dönt; ha nem azzal házasodik, akivel; ha befejezi az iskolát ahelyett, hogy megadja magát a mindennapi nehézségeknek; ha nem a biztonságot választja, hanem az álmait; vagy éppen fordítva, az álmaira voksol a biztonság helyett.
Ezeket a dilemmákat villantják fel most fel a dunaújvárosiak Sean Grennan „négykezesében” – a kissé erőltetett párhuzam nem véletlen, hiszen a Most akkor sztorijában a zenének is fontos szerepe van. És egy klasszikus amerikai bárnak a nyolcvanas évek elejéről. Ide toppan be záróra előtt nem sokkal egy furcsán viselkedő középkorú férfi, aki bármit megtenne azért, hogy Jamie, a csaposfiú és az időközben megérkezett barátnője, Abby leüljenek vele néhány italra.
Innentől kezdve a beszélgetések és az események egyre érdekesebb fordulatokat vesznek, és mire hirtelen a semmiből felbukkan egy ugyancsak középkorú nő is, már bőven a valóság és fantasztikum határán járunk. Hogy kik ők, és pontosan miért jöttek, ugyanúgy nem lenne ildomos elárulni, ahogyan a végső csattanót sem, legyen elég annyi, hogy az üzenet egyszerű: a fent megírt sorsunkat nem biztos, hogy ki tudjuk kicselezni.
És hogy, legalábbis e darab és némi saját tapasztalat szerint is, az erre való kísérletek, a kor előrehaladtával pláne, jellemzően a férfiak fejében fordulnak meg.
A nők mintha könnyebben viselnék a hétköznapi terheket, elfogadva azt a törvényszerűséget, hogy az élet és benne például egy harmincöt éve tartó házasság nem mindig rózsaszín felhőkön való ücsörgés, a sok jó mellett sokszor nehéz kibírni, de azért mégiscsak egyedi és megismételhetetlen, és ami a legfontosabb: a miénk.
Valamilyen ilyesmi hangzik el egy ponton a szereposztásban csak Nőként feltüntetett Kerekes Éva szájából is. Aki az első megjelenésétől az utolsóig szenzációs, a természetessége, energikussága, sokszínűsége nemcsak a döcögősebb felvezető részt és az olykor feleslegesnek érzett „túlmozgásokat” feledteti, de mintha a többieket – a megfáradt, már az életközépi válságon is túl lévő Férfit játszó Őze Áront és a két fiatalt alakító Jankovics Katalint és Csiby Gergelyt – is ő színezné ki igazán. Ha csak egy okot kellene mondani, miért érdemes ezért a hosszú egyfelvonásosért egészen Dunaújvárosig menni, biztosan Kerekes Éva lenne.
De szerencsére nem csak egyet kell vagy lehet. A Bartók Kamaraszínházra több szempontból érdemes odafigyelni. Egyrészt, mert az igazgatói székben a második ciklusát töltő Őze Áron igazgatónak és csapatának sok munkával és egyre szélesedő repertoárral sikerült ezt a kis teátrumot felhelyezni az országos színházi térképre, ami nem kis dolog a különösen Budapesten tapasztalható túltelítettséget és az erősödő vidéki mezőnyt (Szombathely, Miskolc, Kecskemét stb.) tekintve.
Másrészt amiatt a már belépéskor érezhető ritka családias légkör miatt, amire a Most akkor rendezője, Telihay Péter is utalt a premier utáni beszédében, amikor valahogy úgy fogalmazott: ritka és nagyon jó tapasztalat volt számára ilyen emberséges környezetben, egy igazi „manufaktúrában” eltölteni jó néhány hetet. Aminek ráadásul már saját fesztiválja is van Mikro néven, és bár az idei programokat és pontos időpontot még nem hirdették ki, a tavalyi június eleji színes felhozatalból ítélve idén sem érhet minket csalódás, ha benevezünk rá.
Sean Grennan: Most akkor – romantikus vígjáték. Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros. Rendezte Telihay Péter. Az előadás hossza 100 perc.
Nyitókép: Kerekes Éva és Csiby Gergely. Fotó: Ónodi Zoltán / Bartók Kamaraszínház
