Ambrus Lajos író, szerkesztő, borász 1950. március 28-án született Gyulán. Felsőfokú tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakán végezte. 1983 és 1994 között a szombathelyi Életünk című folyóirat munkatársaként dolgozott, majd ezt követően a Kortárs folyóirat és könyvkiadó szerkesztője lett. Munkásságát többek között József Attila- és a Berzsenyi-díjjal ismerték el. Eddig huszonkét kötete jelent meg, a legutóbbi Tündérkerti pomológia címmel a Kortárs Kiadónál, 2025-ben. A Vas megyei Egyházashetyén él.
A Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című kötetben nem pusztán gyümölcsökről van szó. Nem csak arról, hogy visszafordíthatatlan veszteség lenne, ha a gyerekeink úgy élnének le egy életet, hogy az alma az leginkább mondjuk a szabványba passzított, viasszal kezelt, ausztrál eredetű Granny Smith, a körte meg a francia nemesítésű import Bosc Kobak a hipermarket hűtőpultjáról. Szó van itt valami másról is. Az Éden lehetőségének rekonstrukciójáról.
A tündérkert egy olyan hely, ahol emlékezhetsz: van a világban egyfajta teremtett rend, van Isten, aki bőséggel ajándékozott meg, az ember pedig szabad abban, hogy ezt a rendet újra felismerje, elfogadja, ha pedig elveszítette, elherdálta, helyreállítsa.
A tündérkerti füzetke társszerzője, Ambrus Lajos évtizedek óta erről ír és beszél – emeltük ki a kötetről szóló korábbi cikkünkben.
A létezés barbár szépsége – látogatóban Ambrus Lajosnál | Magyar Krónika
Ambrus Lajos íróval Egyházashetyén, egy háromszáz éves házban beszélgettünk elsüllyedt gyerekkorról, Hamvas Béláról, a természethez való visszatalálás igényéről és fontosságáról.
A gyerekkorát illetően lapunknak elmesélte, „ezt a világot akkoriban természetes állapotnak véltem, fel sem tűntek azok a dolgok, amelyek mára fontossá váltak. Először is: a mezővárosokban mindenhol voltak kertek. Éspedig működő kertek. Szülővárosomban nagy heti piacok és vásárok jártak. Határában, így a Nagyökörjárás-dűlőben is léteztek virágzó szőlősök, gyümölcsöskertek – mindez a Fehér-Körös árterületére esett. Kiváló minőségű feketeföldek voltak ezek, kifejezetten kertművelésre alkalmatosak. A határt nagyjából egyholdas telkekre osztották még a tizenkilencedik század legelején, s ez volt a város gyomra, hogy így mondjam. Persze a város határában mindenfelé, ha romjaiban is, létezett egy virágzó kertkultúra. Azóta ezek mind-mind eltűntek, a Nagyökörjárást is beépítették, többnyire borzalmas kockaházakkal. Az önellátó magyar parasztgazdálkodás utolsó etapja volt ez az időszak. A hatvanas évek elejére a téeszesítéssel a gazdálkodás sokszázadnyi formája megszűnt, a földeket elvették. Ellenben nekünk a Paradicsom volt, a világfelfedezés fontos terepe. Szőlőmunkák, almaszedés, cseresznye-, meggy- és szőlőszüretek, fára mászás, kaszálás a »kunyhó« körül, szénaillat, nagy esők, alföldi viharok – és régi arcok, nehéz sorsok. Nemcsak valamiféle bukolikus béke, hanem szívós munka is. A szőlőskertek lassú kimúlásának idején, a hatvanas évek közepén nem rajongtam azért, hogy a nyári szünidőben kapálni kellett járni, kötelességszerűen és megalkuvások nélkül – ahelyett például, hogy a baráti zenekarunkkal próbáltunk volna.”
Zene a szöveghez – látogatóban Ambrus Lajosnál | Magyar Krónika
Az íróval, borásszal készült interjú „akusztikus lenyomata”, amelyet az Ambrus-életműhöz valamilyen formában kapcsolódó versekből és atmoszférákból állított össze Győrffy Ákos József Attila-díjas költő.
Az írónak nemrégiben jelent meg legújabb kötete Tündérkerti pomológia címmel.
„Nagy örömmel találtam meg a Zrínyi család latin nyelvű levelezésében Zrínyi Miklós, a törökverő kedves gyümölcsét. Pár évvel halála előtt írta a vejének, hogy »Öcsémuram, megkaptam a zelenka körtvélyt. Annyira megtetszett, hogy minden jobbágyomnak külön ajándékozni fogok belőle.« És olvastam róla aztán ezer helyen, de semmi nyoma nem volt a mai pomológiában, tanszékeken ezt nem tanítják. Egyszer csak, hopp! Gyula megszerezte a zelenka körtvélyeket – méghozzá Zala megyéből! Nagyszerű érzés, hogy ilyesmi történhet az emberrel” – mesélte lelkesen a könyvbemutatón a szerző.
