Nincs sütnivalója – mondjuk tréfásan arra, akinek nincs túl sok esze, vagy aki éppen badarságot mond, bolondságot tesz. De mire utal a szólásban a sütnivaló szó? A mondás a kenyérsütés mesterségéhez kapcsolódik, sütnivalónak a kovászt nevezték.
Ez az összetevő elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy megkeljen a cipó: akinek nem volt vagy kifogyott belőle, az nem tudta megsütni a kenyeret – vagyis nem volt elég körültekintő, előrelátó, figyelmes, hogy elvégezze azt, amivel megbízták.
Vajon milyen kovászt neveztek sütnivalónak? Bárdosi Vilmos Magyar szólások, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című munkájában olvashatjuk, hogy Dunántúl nyugati vidékein nem az élesztőt, de nem is a kovászt nevezték így, hanem a korpa és komló keverékét, amibe néha egy kis maradék kenyértésztát és egy kevés vöröshagymát is tettek, majd a napon megszárították és széttördelve száraz helyen tárolták. Kenyérsütéskor egy darabot szétmorzsoltak belőle, leforrázták, és ezt dagasztották bele kovászként a kenyérbe.
A paraszti világban a 20. század közepéig otthon készítették a cipókat. Mindig egy teli kemencényi kenyeret sütöttek, ezért erre a munkára hetente-kéthetente került sor. A kovászolás délután kezdődött, a dagasztásra hajnalban került sor, ekkor kezdték el a kemencéket is befűteni. Először teknőben érlelték a tésztát, majd a készülő cipók méretének megfelelően szétosztott darabokat szakajtókban kelesztették tovább. Ezekből egyenesen a sütőlapátra borították őket, hogy a kenyerek két teljes órán át süljenek a kemencében.
Erdélyben szokás volt, hogy a cipót addig sütötték, amíg a héja feketére nem égett, majd azt leütögették róla.
Érdekesség, hogy a kenyérsütés történetében volt egy átmeneti időszak, amikor a falvakból egyre többen jártak a városokba dolgozni. Az életmód változásával a házakban már elbontották a kemencéket, de a tésztát még mindig otthon dagasztották – viszont így a kenyereket máshol kellett megsütni. E feladat ellátására vállalkoztak otthonukban a sütőasszonyok, akik nem dolgozhattak a városban, mert kisgyermekük, idős hozzátartozójuk miatt nem vállalhatták a mindennapos ingázást, volt viszont kemencéjük, így meg tudták sütni tíz-tizenöt család kenyerét. Ezt az időszakot eleveníti fel a sütőasszony korhűen berendezett háza az Ócsai Tájházegyüttesben.
Időutazás az Öregfaluban – az Ócsai Tájházegyüttesben jártunk | Magyar Krónika
Magával ragadó táj, természeti kincsek, néprajzi értékek, élő néphagyomány – az ócsai Öregfaluba érkezve mintha több száz évet utaznánk vissza az időben. A felújított tájházegyüttest Nagy Lászlóné Erika tárlatvezetővel jártuk be.
A Magyar néprajz táplálkozáskultúráról szóló kötetében olvashatjuk, hogy a néphit tiltotta a tartósított erjesztőanyag kölcsönzését, mert úgy vélték, rontást hoz magával – ezért is került bajba az, akinek nem volt sütnivalója. Ha valakinek mégis megesett a szíve a bajbajutotton, úgy adott neki egy adag sütnivalót, hogy abból legalább egy apró darabot rögtön visszavett – ezzel a trükkel próbálták elejét venni a rontásnak.
