Petőfiről nevezték el a legtöbb helyrajzi területet Magyarországon, ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk. Az aprófalvak kivételével minden magyar településen van legalább egy róla elnevezett közterület. Vajon a név tényleg kötelez, és működik a genius loci, a hely szelleme?
Fontos, hogy kiről nevezzük el az utcáinkat? Mit mond el a mai Magyarországról, ha egyik legnagyobb történelmi ikonunk neve mentén közelítünk rá?
Milyen összképet adnak a mozaikszerűen sorakozó arcok, az arcokban viselt történetek, sorsok? Vajon hatással van Petőfi szellemisége egy Petőfiről elnevezett általános iskola tanulóira? Egymást érik a kérdések az albumot kézbe véve, lapozgatva. Arra különösen kíváncsiak voltunk, hogyan hat nagy költőnk arra, aki ma a nevét viseli?
„Megálljunk, mert itt van már a Kánaán?” – aktuális országkép Petőfi szemével
Mielőtt ráközelítenénk korunk Petőfi Sándorára, nem árt egy nagytotál Petőfi kultuszáról. Már a költő életében elkezdődött, azóta minden politikai rendszer úgy frissítette, formálta a maga kedvére a megfelelő Petőfi-képet, ahogyan éppen neki tetszett. Ebben a mindig aktualizált keretben vált divattá töprengeni azon is, vajon ki szerint mit szólna a nagy költő a közélet ügyes-bajos dolgaihoz. Ideje volt ezt a sémát meghaladni. A Pictorial Collective fotóriporterekből álló csoport projektjét már a mögöttes kérdés is izgalmassá teszi: mit látna Petőfi ma, hogyan élnek a magyarok?
A projektről korábban itt írtunk:
Magyarok a Petőfi utcákban – különleges fotókiállítás a Capa-központban | Magyar Krónika
Kíváncsiság, tisztelet, alázat. Egy fotográfusokból álló közösség bejárta a Kárpát-medence Petőfiről elnevezett közterületeit és néhány intézményét, hogy kétszáz évvel a költő születése után megmutassák, milyen most az általa annyiszor megénekelt haza.
A Petőfi utcák népe mögött közösségi finanszírozási kampány futott meglepően nagy sikerrel. Korábban már egy kiállítás is megvalósulhatott, és elkészült a letaglózóan tömény, részleteiben is hihetetlenül értékes látlelet, a Petőfi utcák népe album is Szálinger Balázs szövegeivel. Bődey János szociológus-közgazdászból lett fotográfus és a nyolcfős kollektíva statisztikai értelemben nem reprezentatív mintával dolgozott,
az album összképe mégis mellbevágóan közel áll a valósághoz.
Többek között azért, mert a Petőfi utcák gyakran a települések központjában vannak, a falvak ezen részén jellemzően az ország képét még mindig uraló Kádár-kockák sorakoznak, a lakók sok esetben az idősebbek. Az újabb építésű házak és módosabb, fiatal tulajdonosaik különvalósága ritkábban került a projekten dolgozó dokumentarista fotósok látóterébe. Arányaiban leképződik tehát az elöregedő társadalmat mutató statisztikai korfa.
De milyen is ez a valóság? Nincs sugallt üzenet: vidám és szomorú, szegény és gazdag. Virágvölgyi István, a Capa-központ művészeti vezetője, az album szerkesztője szavaival a legfőbb jellemzője „a szürkeséget szépítgető népi barkácsesztétika”.
„Rokon- s barátok, hajnalom tanúi!” – így él a mai Petőfi
Petőfinek nincsenek egyenes ági leszármazottai: a fiának, Zoltánnak, nem voltak gyerekei. Oldalágon és szülei révén azonban legalább kétszáz leszármazott él ma is szétszórva az országban. Könyv és Rokonom, Petőfi címmel dokumentumfilm is készült róluk nemrég. Közülük jó néhányat a fotóscsapat egyik tagja, Urbán Ádám egy elkötelezett Petőfi-kutatón, Borzák Tiboron keresztül talált meg és hívott a projektbe.
A névrokonokat saját maga kutatta fel többnyire a közösségi média segítségével. Közöttük szerepel korunk – saját tudomása szerint is – egyetlen Petőfi Sándorának közeli portréja. Urbán Ádám egy labdarúgó-adatbázisban bukkant a nevére. Eszerint Petőfi 1976-ban született, negyvennyolc mérkőzést játszott és hét gólt rúgott a Törökbálinti TC színeiben. Jelenleg is Törökbálinton él, családos, logisztikus.
A név kötelez, ennek a súlyát mindig éreztem. Nem élek a nevem bűvöletében, nincs olyan kényszerem sem, hogy Petőfi szellemiségét a magamévá tegyem, de a nevem ad egy második réteget az életemnek
– meséli már kávé mellett Budakeszin, a helyi brutalista művelődési ház belterében átmenetileg kialakított Pilvax programhelyszínen. Ez volt a hozzá legközelebb eső múltidéző helyszín március 15. környékén. A falakon történelmi tablók, a szocialista építészeti kontrasztban itt is visszaköszön a velünk élő barkácsesztétika. Petőfi büszke lányos apa agglomerációs élettel, nagy baráti társasággal. Jönnek a borítékolható sztorik.
Nem egy palack bort nyert szimplán a személyije adataival, mert a bemutatkozását blöffnek vették. Logisztikusként futott össze munka közben József Attila névrokonával – ott kishíján ő veszített. A történelmi nevek vonzzák egymást:
Volt egy osztálytársam, vecsési szemüveges srác, Toldi Miklós. Érdekes irodalomóráink voltak
– meséli Petőfi Sándor.
Általánosban a törökbálinti tanárnő kinézte ügyeletes szavalónak, bejött. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy fejből tudom a Petőfi-összest, de agilis diák voltam, az irodalmat mindig szerettem. Nagyanyám már ötévesen megtanított olvasni. Rendszeresen engem állítottak ki ünnepeken kisdobosnyakkendőben Petőfi-verseket szavalni. Nem egyszer ráztam fel a gyárakból kiterelt lagymatag brigádokat, amikor felkonferáltam magam.”
Az irodalom jeles szinte magát írta be az ellenőrzőbe: „Sosem volt különösebb meló, néha meg sem érdemeltem.” Középiskolában aztán mélységében is elkezdett foglalkozni Petőfi költészetével, már-már bele is bonyolódnánk, csakhogy: „Mégis Radnóti a kedvenc költőm.” Touché.
A Petőfivel való névazonosság azért is érdekes, mert a költő Petőfi ezen a néven említett első előfordulása 1842-ből való, és az eredetileg Petrovics nevet viselő család a kutatások szerint felvidéki származású. A törökbálinti Petőfi Sándor Pécs környékén élt felmenői is Petrovicsról magyarosítottak, de már korábban, 1835-ben a Délvidéken.
„A legelső Petőfit a családban, ükapámat, Dezsőt 1835-ben említik. Dédapám Petőfi Mátyás, nagyapám és apám pedig Petőfi Sándor, én vittem a nevet tovább” – meséli. A két család közötti vérrokonságról nem tud, „bár az 1835 előtti felmenők apai ágon nincsenek kutatva”.
Érdekesség, hogy Borzák Tibor kutatásai alapján a költő apjának, Petrovics Istvánnak a testvére, Mihály házasságszédelgő volt, adósságai elől a Délvidékre menekült, ahol megnősült, és kilenc gyereke született. Ebben a kutatási adatban akár még magyarázat is rejtőzhet. Sándor bátyja a Zoltán, öccse az István nevet kapta, és mivel lányaik születtek, akárcsak az egykori focista Sándornak, a további névazonosság lehetősége ezen a szálon véget is ér.
| A Petőfi – ahogyan a Széchenyi, a Rákóczi, a Kossuth és minden történelmi név – védett név, névváltoztatási igénynél nem megadható. A Petőfi névrokonok előfordulásának oka az 1890-es években is keresendő. A költő 1870-ben elhunyt fia, Zoltán is a Petőfi nevet viselte, tíz év múlva, 1880-ban a költő öccsével, Istvánnal kihalt a család. A név azonban nem. A század utolsó éveiben (1886–93) Kovalovszky Miklós nyelvész kutatásai szerint hatan vették fel a már ragyogó fényű nevet, köztük négy Petrovics, illetve Petrovits, akkor még kérhető minisztériumi engedéllyel. |
•••
A Petőfi utcák népe fotóalbum a pictorialcollective@gmail.com címen megrendelhető és elérhető többek között a Írók boltjában és a Mai Manó Ház könyvesboltjában Budapesten.
•••
Kevesen tudják, de Budakeszi katolikus templomával átellenben, a Fő utcán ma is áll az a parasztház, amely 1849 májusában Nagysándor József főhadiszállása volt, s amelyből Nagysándor I. hadteste Buda ostromára indult a hegyeken át. Írásunk Budakeszi hagyományőrző honvédjeiről:
Ha elvész a híd, elvész Erdély is | Magyar Krónika
A Budai 2. Honvédzászlóalj hagyományőrző katonái Budakeszin emlékeztek meg a piski csatáról. Díszsortűz, ágyúdörgés és dobpergés a szabadságharc emlékére.
