Erdély mélyében, Brassótól észak-keletre, Sepsiszentgyörgy tőszomszédságában, az Árkos-patak partján fekszik a székelymagyar falu, Árkos. Országos nevezetessége az unitárius templomot körülölelő erőd, amelyet a 17. században, talán még Bethlen Gábor idejében emeltek, hogy baj esetén oda menekülhessen a község lakossága. Az impozáns épületet bárki megnézheti akár a világháló térképei segítségével, de mi most egy másik ház előtt találkozunk a magyar múlttal.
A legtöbb városkép fontos terekről, nevezetes épületekről készül nagy távlattal, hogy sok minden beleférjen. A mostani lapnak a vonzerejét a témájához való közelsége adja: falusi gyerekek állnak előttünk a két tanítóval. Kínálja magát a gondolat, elképzelni, mi minden vár még ezekre a gyerekekre életük során.
Abból a kevésből, ami a képen látszik, jól látható, hogy igényesen megépített, tágas épületben tanulhattak az árkosi gyerekek. Figyelemre méltó, hogy az akkor 1700 lakosú, természetesen színmagyar község ilyen fontosnak tartotta az oktatás megfelelő körülményeinek megteremtését. Hogy jólelkű emberek lakták Árkost, azt ennek a lapnak a küldője is igazolja, amikor az alábbi sorokat küldi nagyságos Faluvégi Áron úrnak, pénzügyi számtanácsosnak Budapestre, a Horváth utca 2. szám alá:
„Kedves Áron barátom! Én falun annak az elmaradott kornak vagyok a fia – kinek nincsen névjegye. Sebaj, van meleg szívem, melyből boldog új évet kívánok kedves tieiddel együtt. Egyben őnagysága kezeit csókolom. Szeretettel üdvözöl András és neje.”
Pécs, 1921 | Magyar Krónika
Üzenet a múltból sorozatunk előző részében Pécs főterére látogattunk.
