A kiegyezés idején Pestszentlőrinc szépen gyarapodó, de különben csöndes község volt Pest délkeleti szomszédságában, néhány száz lakossal. Az utóbb Kispesthez csatolt település az előző századfordulóra, amikorra ideért a villamos, már hatezer lelket számlált. Kellett is a sok munkáskéz, kisebb és nagyobb üzemek sora kezdte meg itt, a főváros közelében a termelést. Mire véget ért az első világháború, már tizenkétezer ember mondhatta otthonának az önállóságát ekkorra visszanyerő nagyközséget.

Itt működött 1914-től Lipták Pál hatalmas gyártelepe, amelynek saját acélöntője és hengerműve is volt, munkásainak számottevő része a gyár területén lakott. Békeidőben elsősorban épületek és hidak vasszerkezeteinek készítésével foglalkoztak, a háborúban pedig hadianyag, különösen lőszer gyártására álltak át. A visszavonuló román megszállók 1920-ban jóvátétel címén kifosztották a gyárat, eszközeit elszállították, a további működése ellehetetlenült.

A trianoni döntés miatt 1920-ban Magyarországra menekülő erdélyi, felvidéki, délvidéki magyarok egy részét itt, a kiürült Lipták-gyár épületeiben helyezték el, ahol a korábbi szállásokból, valamint a műhelyekből, raktárakból szoba-konyhás szükséglakásokat alakítottak ki. Az újonnan érkezettek fokozatosan rendbe hozták, valóságos kisvárossá fejlesztették az utóbb Állami lakótelep néven egészen 1977-ig fennálló lakóközösséget. Maga Pestszentlőrinc 1936-ban városi rangot kapott, 1950-ben pedig, Nagy-Budapest létrehozásakor Pestszentimével együtt a főváros XVIII. kerülete lett.

A különböző vallású menekültek között jelentős számú unitárius közösség is új otthonra talált. Mi sem természetesebb, mint hogy a hívek módot kerestek a vallásuk gyakorlására, közösségi életük megszervezésére. Eleinte a budapesti unitárius egyházközség lelkészei jártak ide az istentiszteleti, hitoktatói és más feladatok ellátására. Közöttük volt az Erdélyből 1928-ban Budapestre került Pető István hitoktató, aki a lelkészi feladatokat az Állami lakótelepen is ellátta. Pető hamarosan az élére állt a helyi hívek templomépítő kezdeményezésének. Máté Géza unitárius építész ingyen elkészítette a terveket, a közösség 200 pengőért megvásárolt egy bontásra ítélt épületet, és az abból kitermelt 45 ezer téglával megkezdték az építkezést. Minderről Pető Géza így írt:

Ami ezután következett, az a hatvan székely család csodát érő legendája volt.

Az alapkő letételére 1935. október 3-án került sor. A belül kész, de kívül még vakolatlan templomban négy hónap múlva, 1936 februárjában már megtartották az első istentiszteletet, áprilisban megkezdték a gyülekezeti terem építését, és június 17-én, kilenc hónap elteltével felszentelték a teljesen kész templomot.

Fotógalériánk:

Amely ma is ott áll, körülötte az állami telepet azonban már hiába keresi az arra járó. Annak teljes lebontására 1977-ben került sor, a helyén ma valóságos panelkisváros, az egykor meglehetősen rossz hírű, mára közkedveltté vált Havanna-lakótelep épült fel. A váltás megtizedelte az unitárius közösséget, hiszen a környék lakossága teljesen kicserélődött. Krizbai Béla lelkész mégis optimista, hiszen a szórvány-, majd leányegyházközség mára önállóvá vált, kétszáz család tartozik hozzá. Úgy látja, manapság nehéz megszólítani, bevonzani a fiatalokat, de a karácsonyi istentiszteleten például 126 úrvacsorára került sor, ami jelzi, hogy eleven a közösség. Nem is hagyják abba az építkezést, a templom közelmúltban történt felújítása után a templomkertben még az idén lelkészlak építésébe fognak, és további közösségi épület emelése is a terveik között szerepel.