Már csak amiatt is érdemes elolvasni Hahner Péter tizenkét éve megjelent, érdekfeszítő könyvét, amely az ötvenedik évforduló apropóján a Kennedy-gyilkossághoz fűződő, legismertebb összeesküvés-elméletekkel foglalkozik (A nem létező rejtély – Tizenöt kérdés és válasz a Kennedy-gyilkosságról), mert Trump elnök nemrég írta alá a gyilkossággal kapcsolatos titkos akták nyilvánosságra hozataláról szóló rendeletet. Így hamarosan még tisztábban fogunk látni. Lehet, hogy sok népszerű összeesküvés-elmélet végleg a történelem szemétdombjára kerül, de az is előfordulhat, hogy valamelyik mellett új, meggyőző tények kerülnek napvilágra.
Hahner Péter a korábbi ismeretterjesztő és történelmi tévhiteket oszlató műveiben megszokott olvasmányos stílusban, tényekre alapozva mutatja be a Kennedy-gyilkosság ismert tényeit, forrásait. A történelem iránt érdeklődők különösen örülhetnek a bevezető fejezeteknek, amelyekben a világ-, illetve az amerikai történelem politikai merényleteit veszi sorra, majd John F. Kennedynek, feleségének, Jacqueline-nak, a gyilkos Lee Harvey Oswaldnak és Oswald gyilkosának, Jack Rubynak az életét is ismerteti. Ezek az információk és a feltárt összefüggések is segítenek abban, hogy jól megalapozott vélekedést alakíthassunk ki a merényletről.
A szerző már a könyv címében nyíltan vállalja álláspontját, miszerint szó sincs itt rejtélyről. Akkurátusan végigmegy az összes ismert konspirációs teórián, és a történteket és az állításokat történelmi kontextusba helyezve meg is cáfolja is őket. Mint írja: amikor ismertté vált, hogy Oswald marxistának vallotta magát, az amerikaiak sokáig az oroszokra és a kubaiakra gyanakodtak. Ezért az első összetettebb összeesküvés-elméleteket olyan kommunista vagy szélsőbaloldali szerzők írták, mint Thomas Buchanan vagy Mark Lane, azzal a céllal, hogy másokra, például a maffiára, az FBI-ra, a CIA-ra vagy éppen az olajlobbi vezetőire tereljék a gyanút.
A bevezetőben ezt olvashatjuk tőle: „Az amerikai történészek körében ugyanúgy nincs vita arról, hogy ki ölte meg John F. Kennedy elnököt és miért, mint ahogy a magyar történészek sem teszik fel azt a kérdést, hogy melyik fél volt a győztes az 1526. augusztus 29-ei ütközetben. S ha pedig mégis akadna néhány »szakértő«, akik II. Lajos katonáit tartanák győztesnek, majd számuk egyre növekedne, akkor talán úgy kellene vélekednünk, hogy az igazság valahol középen van, és a mohácsi csata eldöntetlen ütközet volt?” Később hozzáteszi: persze sok olyan történelmi esemény van, amelyről nem ismerjük a teljes igazságot, így például nem tudjuk, miben halt meg Nagy Sándor, hol temették el Attila hun királyt, de Hahner szerint az elnökgyilkosság nem tartozik ezen példák sorába.
A könyvet végigolvasva álláspontját elég meggyőzőnek találjuk. A marxista Oswald pszichopata jellemvonásai, kisebbrendűségi komplexusa, élettörténete és később a gyilkosságot kivizsgáló Warren-bizottság jelentése is azt támasztják alá, hogy Oswald magányos őrültként követte el tettét. Hősének, Fidel Castrónak a legnagyobb ellenfele, Kennedy elnök a munkahelye előtt haladt el konvojával 1963. november 22-én, és Oswald egyszerűen kihasználta ezt a helyzetet.
A Warren-bizottság tízhónapos munkával, 489 személy meghallgatása után, a titkosszolgálat 4600 oldalas jelentését is felhasználva készítette el huszonhat kötetes jelentését, melyben ezt olvashatjuk: „A bizottság semmilyen bizonyítékot sem talált arra, hogy Lee Harvey Oswald vagy Jack Ruby részt vett volna bármilyen belföldi vagy külföldi összeesküvésben, hogy megölje Kennedy elnököt.”
Hahner Péter arról is ír, hogy már 1992-ben nyilvánosságra került a Warren-bizottság dokumentumainak 98 százaléka. Szerinte az egyelőre közzé nem tett dokumentumok aligha közölnek majd bármilyen lényeges újdonságot a Kennedy-gyilkosságról. Hamarosan megtudjuk, valóban így van-e, amint a Trump elnök rendelete alapján minden eddig titkos akta nyilvánosságra kerül.
A könyvben arról is olvashatunk, hogy 2007-ben jelent meg New Yorkban Vincent Bugliosi egykori ügyész könyve Reclaiming History címmel, amely meggyőzően bizonyította Oswald bűnösségét és az összeesküvés-elméletek alaptalanságát. A kötetben a szerző 214 (!) gyanúsított nevét gyűjtötte össze, akiknek neve az elmúlt évtizedek során valamilyen formában felmerült az üggyel kapcsolatban. Olyan embereket találhatunk köztük, mint a náci Martin Bormann, idősebb George Bush és Richard Nixon, Fidel Castro, Hruscsov, és J. Edgar Hoover, az FBI főnöke.
Magyar szempontból érdekesség, hogy Nagy Ferenc is szerepel a listán, aki 1946 februárja és 1947 márciusa között volt hazánk miniszterelnöke.
Jim Garrison, New Orleans kerületi ügyésze 1967-ben vád alá helyezte Clay Shaw amerikai üzletembert, egykori katonatisztet, a CIA kapcsolattartóját Kennedy meggyilkolásáért, a vádat azonban végül ejtették. Shaw interjút adott a Penthouse magazinnak, amelyben elmondta, hogy 1960 körül egy olasz fiatalember felkereste őt New Orleansban, és felkérte, hogy legyen a Rómában tervezett világkereskedelmi központ igazgatótanácsának tagja.
„Utánanéztem a dolognak, mondta Shaw, s kiderült, hogy a program élén egy Nagy Imre nevű férfi áll, aki Magyarország utolsó nem kommunista miniszterelnöke volt.” Természetesen Nagy Ferenccel tévesztette össze, de ennek mi köze is van a Kennedy-gyilkossághoz? Csak annyi, írja Hahner, hogy Nagy Ferenc 1958 októberében egy római sajtókonferencián meghirdette a római világkereskedelmi központ megépítésének tervét, amelyben egy Permindex nevű svájci cég is szerepet vállalt volna. A központ végül nem épült meg, de egy, az Olasz Kommunista Párthoz közel álló napilap 1967-ben arról írt, hogy a Permindex által tervezett világkereskedelmi központ a CIA olaszországi fedőszerve lett volna.
Így amikor Clay Shaw-t vád alá helyezték 1967-ben Kennedy meggyilkolásának ügyében, az amerikai lapok a Permindexről faggatták, ő pedig ekkoriban tett nyilatkozataiban megemlítette a volt magyar kormányfőt, összetévesztve két magyar miniszterelnök nevét.
