Amikor Széchenyi Ödön megszületett, apja már negyvennyolc éves volt, és két saját fia mellett gondos nevelőapja felesége hét gyermekének is.
Ödön mindössze huszonegy esztendős volt, amikor apja meghalt, az ő példáját követve sokat utazott a világban, és mindenhol nyitott szemmel járt. Azt figyelte, honnan, mit lehetne hazahozni és itthon megvalósítani. Az 1862-es londoni világkiállításon például a tűzoltóság példája ragadta meg, ugyanis nem sokkal azelőtt a nagycenki tűzvészben leégett a falu nyolc háza. A fiatal gróf is részt vett a tűzoltásban, de érezte, hogy ennél a műveletnél mennyire fontos a szervezettség. Ezért az angol fővárosban alaposan tanulmányozta a tűzoltóbrigádok működését, de nem csupán elméletben és messziről, hanem szó szerint tűzközelből.
Hazaérve megalakította a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egyletet, és indítványozta egy hivatásos szervezet létrejöttét is. Emiatt hívták Konstantinápolyba, hogy az ottani hatalmas tűzvész után segítsen felállítani a helyi tűzoltóságot. Munkájával elégedettek voltak, ő pedig letelepedett a városban, és ő lett az első pasa, aki úgy kapta meg ezt a címet, hogy nem kellett elhagynia keresztény hitét.
Abban, hogy elfogadta az oszmán birodalom meghívását, része volt annak is, hogy itthon nem, vagy csak nehezen tudta terveit megvalósítani. Pedig ötlete majdnem annyi volt, mint apjának. A budai sikló, a fogaskerekű, a hirdetőoszlopok, gőzkomp Pest és Buda között, munkásszálló, magántávirda. Mivel ezek jó részét ma már ismerjük, nyilvánvaló, hogy a legnagyobb magyar fiába is szorult elég innovatív szellem, ambíció, szolgálni akarás és munkakedv. Ám ő nem lett próféta a saját hazájában. 1922. tavaszán Konstantinápolyban halt meg, ott is temették el, nagy tiszteletadással. A helyi tűzoltó múzeum ma is az ő nevét viseli.
A nyitókép forrása: Wikipédia
