Vajon mire vár ez a sok ember ott a messzi múltban, négy emberöltővel ezelőtt ebben a sóstófürdői parkban? Hátul jobbra a kerti székek és asztalok arra utalnak, hogy ott valami vendéglátóhely lehetett, ami annál inkább hihető, minthogy a nevezetes kettős tó és környéke már a 18. századtól ismeretes gyógyító és pihenőhely volt.
Gyógyulni és pihenni érkezett látogatók volnának hát a várakozók? Hihető ez is. Talán valami előadás volt éppen készülőben,
amikor a fotográfus fölállította háromlábú fényképező aparátját,
és a fekete kendő mögé bújva elkészítette ezt a fényképfelvételt. A jelenlévőket mindenesetre nemigen hozta ki a sodrukból az esemény, a sok ember között alig akad, aki belenéz a fényképezőgép lencséjébe, pedig akkoriban legtöbbször megbámulták az ilyesmit, de legalább igyekeztek előnyös pozíciót felvenni az expozíció idejére. Itt semmi ilyesmi nem történik, éppen ezért, bár a képeslap sokszorosítási technológiájából adódóan kissé homályos a felvétel, hiteles dokumentuma a viseletek alapján alsó középosztályba sorolható polgárok akkori megjelenésének.
Hosszú, gyarapodást hozó béke volt már a várakozók mögött, egy jó évtized még előttük is, mielőtt Európára a háború formájában rászakadt volna az ég. Erről akkor mit sem tudtak, a maguk módján élvezték az életüket, és hagyták, hogy egy fénykép erejéig híradás szülessék róluk a messze jövendő számára.
Miskolc, 1914 | Magyar Krónika
Nekünk két országunk van: amiben élünk, és egy másik, egykor volt, ami a megszépítő emlékeinkben él. Ennek a másik Magyarországnak megkapó dokumentumai az előző századfordulón készült képeslapok, közülük válogat a Magyar Krónika sorozata. Ezúttal Miskolcra vetünk egy pillantást, a régi Magyarország utolsó tavaszán.
