Már gyerekként magával ragadta a színház világa, nagyon tisztelte a színészeket, és vágyott rá, hogy legalább egy aláírás erejéig személyes élménye legyen velük. A kilencvenes években teátrumról teátrumra járt, a művészbejárók előtt várakozott, és viszonylag hamar számos aláírást sikerült gyűjtenie. Eleinte csak magyar hírességekre fókuszált, később a külföldiekre is.
Azokból az időkből, amikor már szinte missziószerűen űzte a gyűjtést, Molnár Piroskától szerezte meg az első aláírást. Mindez 1994-ben történt, akkoriban közel lakott a Játékszínhez, ezért ott kezdte a színházi körutat és a színésznő éppen abban a teátrumban játszott egy darabban, így őt csípte el először.
,,A hobbimban az aranyhármast az aláírás, a szelfi és a kézfogás jelenti, ha valakivel mindhárom sikerül, akkor tökéletesen elégedett vagyok, de örülök természetesen, ha akár csak az egyik teljesül. Nekem ezek életre szóló élmények, nem a pénz miatt csinálom, nem is hiszem, hogy az autogramnak van piaci értéke, hanem mert megfizethetetlen, amikor általam nagyra tartott emberrel találkozom. Az pedig még inkább, ha lehetőségem nyílik pár szót beszélni velük és bepillantást nyerni a személyiségükbe.”
– mondta el Kalmanovits Balázs, majd példaként elmesélte az egyik legnagyobb élményét. 1996-ban több alkalommal is szerencséje volt találkozni Tony Curtis-szel, meghívta őt és egy kollégáját uzsonnázni a szállodába, ahol lakott, így hosszabb ideig is beszélgethetett vele.
A teljes interjú – amelyből mások mellett kiderül, miért jelentett neki rendkívül kellemes meglepetést Ralph Fiennes, melyik rendező viselkedett vele a legotrombábban, ki volt az a színész, akivel tíz percen múlott mindössze, hogy aláírást szerezzen tőle és személyesen már sosem nyílt már rá lehetősége vagy éppen mely autogramok a gyűjteményének legbecsesebb darabjai – a decemberben megjelenő lapszámunkban olvasható.
