Hónapok óta nyitva van a PIM ünnepi kiállítása, A tárgyak társasága, mégis most van talán a leginkább „szezonja”. Már csak néhány nap és alapjáratról turbó fordulatra kapcsolnak a beszerzési kényszerek, a felhalmozási görcs fokozódik, a tárgyak igézete még olyan borítékokat is kinyit, amik a fiók mélyén lapulnak egyébként. Mindez ráadásul a karácsony farvizén esik meg velünk, algoritmusokkal tökéletesen bemért fogyasztó világfelhasználókkal.
Sosem késő persze Polcz Alaine szavait megszívlelve máshogy dönteni:
„Szeretnék mozgalmat indítani az ajándékozás ellen. Listát készíteni, menni, nézni a kirakatokat, tülekedve vásárolni, hazavinni, aztán elküldeni, átadni, rohanni, futva találkozni. Nézzük az új, használhatatlan tárgyakat, a negyvenedik csecsebecsénket, a tizedik vázát, a negyedik szobaillatosítót. Szétrakjuk a lakásban, aztán poroljuk, töröljük, ide-oda tesszük-vesszük őket. Életneurózis.”
Az adventi időszak tökéletes keret ahhoz, hogy a nyomásnak nem engedve újabb felesleges tárgyak beszerzése helyett inkább mások, például írók beszédes tárgyait nézegessük. A PIM hat szekcióra bontott kiállításának darabjai többnyire hétköznapi tárgyak, különös értékük az, hogy nagy írók, költők mindenre kíváncsi, tücsköt-bogarat felszedegető, kísérletező szenvedélye rendezte őket gyűjteménnyé.
Ilyen például Lázár Ervin mindenkori vendégeinek lenyisszantott nyakkendővégeiből álló gyűjteménye, Tamási Áron szivarosdobozai, Gyurkovics Tibor különböző országból származó kalapjai, Tandori Dezső játékmackói vagy a múzeum legrégebbi tárgyai, Jókai Mór sétabotjai, illetve kagyló- és csigagyűjteménye. Babits Mihály írógépe is a tárlat része, amelyet 1945-ben bombatalálat ért, de vannak egyáltalán nem hétköznapi tárgyak is. Ady Endre és Csinszka közös otthonában értékes festmények lógtak, Karinthy Ferenc pedig minden vendégével – Tolnai Kláritól Kádár Jánoson át kortárs írókig – aláíratta leányfalusi otthonának egyik ajtaját. Az ő gyűjteménye szignókból állt.
| Tandori Dezső mackói versekben örökké élnek. A Digitális Irodalmi Akadémia Medvék minden mennyiségben fejezetében is böngészhetők. |
„Szerintem nem képes izgalmasan írni az, aki nem őrizte meg magában a gyerekkor mindenre kíváncsi mohóságát”
– mondta a megnyitón Szabó T. Anna, fejlődéslélektani szempontból pedig ezzel a mondattal sebezhető pontunkra tapintott. Eljön ugyanis valamikor nyolc-tízéves kor között mindannyiunk életében az a felismerés, hogy a világ bizony túl nagy és összetett ahhoz, hogy valaha is képesek legyünk egészében birtokolni. Akár csak megérteni. Ha az egészre kiterjedő birtoklás vágya mégis erős – belőlük lesznek a nagy gyűjtők – muszáj kiválasztani egy szeletet, ami csak a miénk lehet. Bármi lehet „világszelet”: a bélyegek birodalma, matricák, sörösdobozok. Később: vagyonnal felérő könyvek, festmények. Az írók, költők azok, akik ebben a gyermeki gyűjtögető énrészben érdek nélkül elidőznek, sőt, életművet alkotnak belőle. Ettől olyan különösen izgalmasak a fizikai gyűjteményben is megnyilvánuló, böngészhető tárgyaik.
„Egy írónak minden élmény: az utcazaj, a sörszag, a kondenzcsíkok foszlási sebessége, a pince rothadtkrumplisötétje, a vaj tetején a késrecenyom, a pusztai szél muzsikája s a paradicsom íze, a csuprokon a fény és a falon a falomb, az éjjeli fürdés és a kukorica sziszegése, élmény a harapás és a csók, a kín és az extázis, hisz azonnal, ott a teremtődés pillanatában nem válogathat jó és rossz közt – mindenre figyel, mindent összegyűjt, mindent rögzít és lefotóz, minden jó valamire.” (Szabó T. Anna)
A múlt mellett a jelennek is van tere a PIM tárlatán. Itt kortárs szerzők – Bartis Attila, Kukorelly Endre, Márton László, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Ugron Zsolna, Várady Szabolcs – is megmutatják, milyen tárgyak ragaszkodnak hozzájuk elszakíthatatlanul, és külön szekciót kaptak az irodalmárok szimbolikus tárgyai, a szerzőt és életművet mindenkor összekötő írógépek is.
