„Elveti a sulykot” mondjuk ma is arra, aki túlzásba visz valamit vagy nagyot mond, lódít, füllent. A szólás eredetére többféle magyarázat is van. Ezek egyike szerint a szólás a „túl messze dobja a fejszét” kifejezésből származik, ami egy különleges jogszokásra utal. E szerint bizonyos területek határait az alapján jelölték ki, hogy meddig tud a tulajdonos egy fejszét eldobni. Bár ez a szokás alapvetően német területeken terjedt el, a feljegyzések szerint hazánkban sem volt ismeretlen.
Ennek alátámasztására idézi Máramarossziget város régi törvényét Bárdosi Vilmos Magyar szólások, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című munkájában: „Az városnak régi szokása szerint is, ha valamely embernek földe mellett bokros erdő vagyon, azt a maga földéhez applicálhatja és írthatja, míg egy szekerczével elhajíthatna.”
A szólás eredetére más magyarázat is szolgál. E szerint a sulyokdobás egy régi magyar mulatság, a kalapácsdobáshoz hasonló ügyességi játék volt. Felmerül azonban a kérdés, hogy miért éppen a sulyokkal játszották ezt a játékot? És egyáltalán mi is az a sulyok? Arany János balladájából ismerősek a következő sorok:
„S Ágnes asszony a patakban / Lepedőjét újra mossa; […] Áll a vízben, széke mellett […] Holdvilágos éjjelenkint, / Mikor a víz fodra csillog, / Maradozó csattanással, / Fehér sulyka messze villog.”
A sulyok a mosás során használt vastag, téglalap alakú, nyeles falap, amellyel a ruhát csapkodták, hogy könnyebben tisztuljon. Ezt az eszközt különböző mesterségek űzői – a mészárosoktól kezdve a favágókig – is használták, hiszen fahusángként, bunkósbotként, nyéllel ellátott fahengerként döngölésre, zúzásra egyaránt alkalmas volt. A lendületes csapások során a nyélről időnként lerepült a sulyok, ez a jellemző kép is lehet a szólás magyarázata, hiszen akivel ez gyakran megtörtént, az túlzásba esett a feladata elvégzése során, amikor az indokoltnál nagyobbakat csapott.
Azok, akik az „elveti a sulykot” szólás eredetét azzal a játékkal magyarázzák, amely során a résztvevőknek minél messzebbre kellett dobniuk a sulykot, úgy vélik, a versengésben azok a mesteremberek vettek részt, akiknek munkaeszköze ez a nyeles falap volt. Bár a sulyokkal való munkákhoz a minél keményebb fából készült eszközre volt szükség, készültek nyárfából és fűzfából is sulykok, amelyek könnyebbek voltak, így a játék során nagyobbat lehetett velük dobni. Mivel ezek gyengébbek, a munkavégzésre alkalmatlanok voltak, így egy idő után hozzájuk kapcsolódott a „hitvány, értéktelen dolog” jelentés.
Érdekesség, hogy a hitvitázók gyakran alkalmaztak olyan képeket szónoklataikban, amelyek fizikai vetélkedéseket írtak le. Ezek egyike volt a sulyokdobással versenyzők bemutatása. A hitvitázók egy hasonlatot is alkottak, amely szerint
„a hazug ember éppen olyan hitvány dolgot cselekszik, mint az, aki az igazi erőpróbának számító keményfa sulyokkal való dobálózás helyett csak könnyű nyárfa sulyok hajigálásával próbál másokat becsapni.”
E hasonlat mentén alakulhatott ki a szólás ma ismert jelentése.
A jelentés kialakulásához még az is hozzáadódhatott, hogy a játék során a versenyzőknek maguknak kellett jelezniük, hogy meddig sikerült dobniuk. Volt, aki nem a valódi eredményét mondta, hanem annál jóval nagyobb értéket. A hazudozó játékosok társai vélhetően tisztában voltak azzal, hogy ki esik túlzásokba és „veti el a sulykot”. A játék során pedig még az is megtörténhetett, hogy valaki azzal szegte meg a szabályokat, hogy túlságosan messze dobta a sulykot.
Kiemelt fotó: Fortepan
