Álltak már a torockói piactéren? A Székelykő és az Ordaskő szűk völgyének meglepő tágasságában? Ott ahol azok a magas, fehéren ragyogó házak sorakoznak, csobog a víz a vajorban, és szinte hallani a csendet? 1870 tavaszán üszkös romok, izzó fadarabok, megégett állattetemek borították a ma világszép teret egy nagy tűzvész után.
Ma sem tudni, véletlenül harapózott-e el a tűz vagy szándékos gyújtogatás történt azon a tavaszi napon. Az utóbbinak azért nagyobb a valószínűsége, mert a Piac téren a módosabb családok laktak, és nekik általában több a haragosuk, az irigyük. Egyet biztosan állíthatunk a tűzvészről: ennek köszönhetjük a település ma ismert szépségeit, mert a pusztítás után épültek fel azok a méltóságteljes fehér házak, amelyek miatt a sziklák közé szorított szépséges település ma az egyik legvonzóbb erdélyi úti cél.
A torockói épített örökség 1999-ben megkapta az Európai Unió Europa Nostra díját a 138 hagyományos házból álló, egyedi nép építészeti együttes kiváló helyreállításáért, 2017-ben pedig a hungarikumok közé is felvették.
A szűk völgyben fekvő Torockón a 14–15. század fordulóján kezdtek az emberek vasművességgel foglalkozni, ennek következtében a település folyamatosan gyarapodott anyagilag. Idővel igyekeztek lerázni a feudális kötelezettségeket, és szabadulni a települést birtokló Thorockay család fennhatósága alól. Ez az ellentét odáig fajult, hogy a hűbéri család császári csapatokkal verette le a lázongást, méghozzá igen kegyetlenül. Erre a vérontásra utalt sok torockói ház pirosra festett ablakkerete. Ma már inkább a zöld a jellemző.
Az unitárius hitre tért településben minden szempontból jó volt az élet. Széles körben elterjedt az írás, olvasás tudománya, az itt működő algimnáziumban tanult Kriza János és Brassai Sámuel, még nőneveldéjük is volt. A központban fűszerüzlet, szatócsbolt, mészárszék, vendéglő, később posta, takarékpénztár, cukrászda is működött. Ahogy ez illett a legjelentősebb erdélyi vasművesközponthoz.
Az 1870-es tűzvész idején még éppen tartott a vasműves aranykor, így a piactéren élő családok gyorsan és egyszerre kezdték újjáépíteni házaikat, de már nem fából, hanem kőből. Egyforma magasra építkeztek, senki sem akart lemaradni a szomszédjától, de hivalkodni sem előtte. Csupán a díszítésben igyekeztek különbözni a többiektől. Az akkor emelt, szász házakat idéző a magas, tágas hófehér épületek már egy szabad városban is állhattak volna. Nagy falfelületek, klasszicizáló ornamentika, párkányzatok jellemzik őket, stukkódíszítés, zömében zöldre festett zsalugáterek. Minden házon vasból készült pinceajtó és a vasművességre utaló egyéb díszítőelemek vannak: kilincsek, ablakrácsok, zárak, gombdíszek, hevederpántok, ajtógombok, reteszek, támkúpok. A 19. századtól már elérhető ára volt a mésznek, nem volt gond a házakat évről évre átmeszelni.
A hungarikumok közé sorolt épületegyüttes nemcsak ezeket a fehér házakat jelenti, hanem a település szélén álló több száz éves házakat is, köztük a Kárpát-medence legrégebbi, 1668-ban épült lakóházát is. Ezek még fából készültek, csak az ablakkeretig tapasztották be őket, ahogy Kós Károly írta: felül védi a fát az eresz, alul védi a vakolat. Két, esetleg három helyiséget foglaltak magukba, kéményük nem volt, csupán füstlyukat törtek az építők a tetőszerkezetbe.
Érdemes hát a piactérről fel-le sétálni kelet és nyugat irányába a szétszaladó kis utcákon, de a főtér az, amit egyszerűen kötelező körüljárni. Rögtön látható, hogy a tér szabályos négyszög alakú, ahogy a belőle nyíló szalagtelkek is azok. A nyugati, magasabban fekvő házak voltak a legmódosabbaké, ezeket a vaskereskedők, hámortulajdonosok építették. Velük szemben a hidegkovácsok valamivel szerényebb épületei emelkedtek, középen a kőfallal kerített unitárius templom magasodik, és a vajor látható, ez a kőmedence, amiben ma is mossák a szőnyegeket az asszonyok.
Torockó olyan Erdélynek, mint Magyarországnak Hollókő: egyedi és különleges. Orbán Balázs így írt róla:
„Toroczkó népe, mint nagyon conservativ természetű, egész körömszakadtáig ragaszkodik ösi szokásaihoz, hagyományaihoz s egyáltalán ujitás az életmód és egyebekben is bajosan tudja magát megfészkelni.”
Nyitókép: Gueth Péter
