„A jövőben hiszünk, ezért állítjuk: a jelen a múltból építkezik”
– vallják a PajtaKult megálmodói. A Fonó Pajta épülete ma nemcsak a hazai nép- és világzene fővárosi eseményeinek, koncertjeinek, táncházainak helyszíne, de a nemzetközi zenei körforgásba is bekapcsolódott. Huszonöt éves volt a Fonó, amikor megszületett az igény a megújulásra. Az addig levegőtlen, fénytelen pajtatérnek kibontották az oldalát, és ahogy Horváth László, a Fonó ügyvezetője fogalmazott, szó szerint megvilágosodtak, a tér pedig fellélegzett. Úgy érezték, hogy ha egy kis energiabefektetéssel ennyi változást sikerült elérni a Fonónál, ezt a tapasztalatot másokkal is meg kell osztani. Felfedezve, hogy mennyi hasonló, megújulásra váró pajta van országszerte, valóságos mozgalmat indítottak.
A 2021 szeptemberében indult PajtaKult célja, hogy összehangolja mindazon törekvéseket, amelyek a Kárpát-medencében fellelhető pajtákban, csűrökben vagy hasonlóan izgalmas ipari épületekben zajlanak. A pajták és csűrök tulajdonosait sikerült egy egymással is kommunikáló, laza hálózatba vonni, hogy rendszerben gondolkodjanak ezekről az épületekről mint a közösségek szervező erejéről, kulturális helyszíneiről. A pajtákban, csűrökben a zene, a tánc, az építészet, a gasztronómia és a kultúra majd minden formája otthon van. A projekt különlegességet adja, hogy a Kárpát-medencében működő pajták mindegyike építészetileg is egyedi, nem típustervek szerint készült, ami erősíti, hogy mindegyiknek egyedi legyen a küldetése is.
Horváth László a kezdeteket felelevenítve korábbi interjúnkban elmondta, hogy minden helynek van egy nullpontja, ahonnan már nincs lejjebb. Ha azonban azon a nullponton rátalál valaki, megadatik a lehetőség az épülésre, újjászületésre. Így történt ez a pajtákkal is. „Egyszerűen már nem tudott lejjebb szakadni a mennyezetük, még jobban bedőlni a faluk. Azonban lehettek bármilyen rossz állapotban is, a hely szelleméből akkor is megőriztek valamit. Erre érzett rá mindig valaki – akár családi kötődésből, akár a táj szeretetéből –, aki azt mondta, hogy ennek az épületnek küldetése van, segítsünk neki, hogy be tudja teljesíteni.”
Paár Julianna, a PajtaKult nagykövete ezt a gondolatmenetet azzal egészítette ki, hogy ilyen nullpontja az embereknek is van.
„Szinte mindenkinél elérkezik egyszer a tetőzés, egy olyan túltelített állapot, ahonnan egyszerűen nem lehet tovább gyorsulni, amire nem lehet még egy lapáttal rátenni. Túlstimulált világban élünk, és nem belülről, organikusan, a saját tempónkban stimulálódunk, hanem kívülről érnek olyan hatások, melyekre sokszor nem vágyunk.”
„Mivel ezeket kizárni szinte lehetetlen, meg kell próbálnunk ellensúlyozni a hatásaikat, például azzal, hogy olyan szellemi és kulturális rétegeket vonunk magunk köré, mint amilyen egy pajta is lehet”– tette hozzá Paár Julianna.
A túltelítettség megszűnést sokan a vidékre való kiköltözéstől remélik. Ennek azonban csalódás lehet a vége, hiszen elvesztettük a kapcsolatunkat a természettel, annak újraépítése nem megy egyik pillanatról a másikra. Ezért Horváth László szeretné behozni a fenntartható lassulás fogalmát a magyar társadalomba, felhívva arra is a figyelmet, hogy
a fogyasztáson alapuló világrend már nem sokáig áll fenn, és a túlélésünk záloga, hogy képesek leszünk-e ellátni magunkat.
A PajtaKult stábjának a téma kapcsán arról beszélt, hogy hiába próbálja a mesterségesen felpörgetett világ ránk erőltetni a gyorsulást, ha az olyan lelket nyugtató szépségeket keressünk, mint amilyen egy pajta is lehet, amely bukolikus tereivel lassulásra, maradásra hív.
A Magyar Krónika magazin visszatérő témája a lelassulás, az egyszerű, ép ésszel be- és átfogható élet bemutatása. Analóg örömök című összeállításunkban írtunk a virtuális világból való kimenekülés igényéről, a valódi élmények kereséséről és analóg technikákban és pillanatokban való megtalálásáról.
Bemutattuk a slow food és a slow szépségápolás gondolatiságát, azok gyakorlatban való megvalósítását, hogy képesek legyünk megteremteni azokat a pillanatokat, amikor együtt vagyunk a családunkkal, és a közös étkezést, sétálást, olvasást is úgy éljük meg, hogy csak azzal foglalkozzunk. Mindez a gyerekeink miatt különösen fontos: utánuk kell kapnunk, és visszahúznunk őket a virtuális világból.
