Egészen a hetvenes évektől a 2021-ig bekövetkezett halálig folyamatosan járta Budapest utcáit és megörökítette a főváros folyamatosan változó arculatát és annak lakóit. Készített sorozatot a Dunáról, feltárta a település zsidó múltját, megörökítette a rozsdaövezetet, de olykor egy-egy lépcsőn vagy egy érdekes házfalon, üzleteken, graffitiken vagy éppen gyárépületeken is megakadt a tekintete, illetve pontosabban a fényképezőgépének a lencséje. És érdekelték a nyüzsgő metropoliszban élő emberek is, művészekről portréfotókat lőtt, de lelkesen dokumentálta a rendszerváltás előtti, olykor az illegalitás határán mozgó vagy azon túllépő underground kultúrát is.
Azt, hogy Lugosi Lugo László mekkora életművet hagyott maga, jól érzékelteti a számok: huszonegy önálló fotókönyve és mintegy félszáz általa szerkesztett kortárs művészeti albuma jelent meg, több tízezer fényképet készített, mindebből most 1300 darabot láthatunk a tárlaton. Mindez persze nem férne el a Kiscelli Múzeum Templomterében, az alkotások kivetítve, egymást váltva láthatóak a falakon, így a különböző kockák történeteket alkotnak vagy éppen kölcsönös együtthatásba lépve újabb jelentésrétegeket kapnak.
Vagy miképpen a sajótanyagban fogalmaznak:
,,A látható és a láthatatlan Budapest egybenlátása. A fotográfiákban rejlő potenciál eseményszerű bemutatása, prezentáció és reprezentáció, amely a fotográfusművész Budapest teljességét érintő jelentés-előállását, és jelentés-kifejlését viszi színre a templomtérben, a fotográfiai eljárások mélyén nyugvó fény-árnyék architektúra installációjával. A kurátori koncepció szerint az egyes fotóképek egyrészt kiemelik és dokumentálják, ezáltal megőrzik a rögzített események terét és idejét, másrészt a fotográfiák egymás utáni és szimultán vetítése elmossa a konkrét téridőt, és egy nagyobbat, egy új paradigmát hoznak létre, miként ez az archívumokban őrzött dokumentumokkal is megtörténik: kapcsolatba lépnek egymással egy nagyobb teljesség irányában.”
Kiemelt kép: Logusi László 1995-ös felvétele (Forrás: Kiscelli Múzeum)
