Minden történetnek meg kell adnunk az esélyt arra, hogy tanítson, elgondolkodtasson, vagy épp kapcsolódási pontot nyújtson, hiszen magunk is e történetekből épülünk fel. Egy „renitens” baranyai lelkész történetének befejező része következik.
A Kaláka decemberben újra országjáró és erdélyi adventi turnéra indul betlehemes műsorával.
Új ferences kisfilm érkezett: ezúttal a 2025-ös úszó EB ihlette a jubileumi videósorozat következő részét.
A vándorfesztiválként ismert Kandela ezúttal Vöröstó utcáit, pajtáit és ikonikus épületeit öltözteti különleges fénybe.
Markovićék úgy muzsikáltak, ahogyan tőlük megszokhattuk: felszabadultan, virtuózan, és elképesztő erővel.
A dokumentumfilm korabeli játékfilmek rádiós jeleneteiből, dokumentumfilmek és reklámok rádióval kapcsolatos részleteiből is válogat.
Retró teleink világa címmel nyílt szabadtéri kiállítás a Várkert Bazárban.
A szegedi női klinikán egyetemisták önkénteskednek a kórházban hagyott, haza nem engedhető újszülöttek mellett. Etetnek, ölelnek, simogatnak, dúdolnak. Az Örökké Haza projekt egyik alapítója, a jogásznak készülő Kiss Teodóra mesélte el a történetüket.
Hazafias feliratok és suta reklámok, biedermeier színesség és népies motívumok. Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig címmel látványos kiállítás nyílt meg a Néprajzi Múzeumban.
Van még néhány hét a Jókai-évből, amellyel születésének bicentenáriumát ünnepli az ország. Jó alkalom ez arra, hogy újra olvassunk Jókait.
A Máltai Szeretetszolgálat az ország leszakadó településein azon dolgozik, hogy a helybéliek meglássák a lehetőségeiket, és tudjanak élni is velük.
Rita nővér lassan húsz éve mondott igent. Mire? A meghallásra. Bükkszentkereszten jártunk nála. A ház, amit vezet, Betlehem nevét viseli.
Teleki Pál menye volt, szívében mindvégig erdélyi maradt. A zabolátlan zabolai grófnő, az örök lázadó Mikes Hanna története.
Ezt a bécsi utazást még évtizedekig úgy emlegették az írók, mintha Alice-szal jártak volna Csodaországban – emlékezett vissza Tóbiás Áron az íróhajóra, amelyen 1956 őszén hosszú évek után Nyugatra utazhattak a magyar értelmiség tagjai, többek között Pilinszky János, Rubin Szilárd, Somlyó György, Szabó Magda, Abody Béla, Csurka István és Heller Ágnes.
Százharminc kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen öt héten át a Filmión.
A Kőrösi Csoma Sándor-díjjal hiteles, értékteremtő, elkötelezett szakembereket tüntetnek ki, akik munkájukkal példát mutatnak.
A fogyasztást még tovább pörgető Black Friday és a Cyber Monday ellensúlyozására jött létre több mint egy évtizeddel ezelőtt a Giving Tuesday mozgalom. Az amerikai kezdeményezéshez Magyarország 2017-ben csatlakozott.
Korongokat csúsztatva múlatták az időt a Baltika óceánjáró fedélzetén New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakára tartó kommunista társasutazás résztvevői: Hruscsov, Kádár és egyéb pártfőtitkárok.
Időutazásra hívnak az előző századelőn készült színezett képeslapok, látogatásra az egykor volt Magyarországra. Ezúttal Pancsovára látogatunk.
"A színész zsámbéki otthonában beszélgettünk a saját útról, amelyet elbukások árán is követni kell, az öngyógyításról, amely a megfelelési vágy elengedésén alapul, valamint arról is, hogyan lehet egy tündérkertet létrehozni."
Míg más játszótereken és grundokon, a szalafői Horváth Csaba gyertyánosok, tölgyesek és bükkösök sűrűjében barangolva töltötte gyerekkora végtelennek tűnő napjait.
Előfizetés »
Megjelent kiadványaink megvásárolhatóak a BLPress webshopján.
A legendás humoristára és konferansziéra emlékezünk.
Közös célokkal a krízisekből is erősebben kerülhet ki a kapcsolat – mondja a hatgyerekes házaspár. A PárKatt.hu katolikus társkereső alapítóit arról is kérdeztük, hogy milyen nehézségekkel küzdenek ma a fiatalok a párkeresés során, és mit tanácsolnak a párválasztás előtt állóknak.
Süttő Márta család- és párterápiás szakembert, az Anyós suli® megálmodóját többek között arról kérdeztük, hogy hogyan készülhetnek a családtagok a karácsonyra úgy, hogy tiszteletben tartják egymás határait, és hogyan előzhetjük meg a tipikus ünnepi konfliktusokat?
Herendi Gábor új filmjében nem sokat kockáztat, de a kliséket kiválóan halmozza: a Szenvedélyes nők kedves-melankolikus történet a saját boldogság kereséséről, Básti Juli és Balsai Móni jutalomjátékával.
Az első magyar ügyvédnő betörőket, gyilkosokat és futballszurkolókat is képviselt a bíróság előtt. Ismerjék meg Ungár Margit történetét.