Baranya megyében, a Pécstől mintegy harminc kilométerre található Bólyban áll a Batthyány–Montenuovo-kastély. Az egykori főúri lak története nemcsak időben nyúlik messzire, de térben is el kell távolodnunk tőle a kezdetek megismeréséhez. 

A Habsburg–Lotaringiai-házból származó Mária Lujza főhercegnő 1791. december 12-én Bécsben született. Apja II. Ferenc német-római császár és osztrák császár, anyja Bourbon–Szicíliai Mária Terézia császárné; a főhercegnő elsőszülöttként érkezett az uralkodói családba.

Mária Lujza gyerekkorát a francia forradalom és a napóleoni háborúk árnyékában töltötte, ám amikor a negyvenegy éves hódító elvált feleségétől, Jozefinától, hogy valamelyik európai uralkodó családba beházasodhasson egy új szövetség reményében, II. Ferenc császár addigi ellenfeléhez adta tizenkilenc éves lányát. A házaspárnak a következő évben, 1811-ben megszületett a fia, II. Napóleon. A fiatal főhercegnő és a több mint két évtizeddel idősebb, korzikai származású egykori káplárból a Francia Birodalom császárává váló férje kapcsolatáról sokat elárul, hogy amikor a szülés mind az anya, mind a születendő gyermek életét veszélyeztetve elhúzódott, Napóleon a szokással ellentétben azt kérte az orvosoktól, hogy ha választani kell, a felesége életét mentsék meg.

1812-től az oroszországi, majd a németországi hadjárat alatt is Mária Lujza uralkodott régensként, majd miután férjét 1815-ben deportálták, többé nem találkoztak. A fiatalasszony apja, a császár javaslatára fiával együtt Bécsbe költözött. Az uralkodó megerősítette lányát Parma uralkodó hercegnője címében, és megbízta gróf Adam Albert von Neipperg tábornokot, hogy Mária Lujza kísérője legyen.  

A grófot kinevezte főistállómesterré és a Parmában állomásozó katonai erők parancsnokává, a következő évben főudvarmesterré és főminiszterré, majd császári-királyi valóságos titkos tanácsossá.

Alighanem volt némi összefüggés a harcokban bátorságát már számos alkalommal bizonyító gróf – aki fél szemét is elvesztette egy összecsapás során – udvari csillagának emelkedése és a Mária Lujzával való kapcsolatának mind szorosabbá válása között.

Mária Lujzának és Neipperg grófnak két gyermeke született, Albertina és Vilmos. Napóleon halála után összeházasodtak, és született még két gyermekük, akik kis korukban meghaltak. A gróf 1829-ben hunyt el, Mária Lujza pedig 1834-ben harmadszor is férjhez ment.

Neipperg gróftól született gyermekeit, Albertinát és Vilmost születésüktől egy orvos családja nevelte, mivel szüleik titokban akarták tartani világra jöttüket. Vilmos tizenhét évesen belépett az osztrák császári hadseregbe, részt vett több hadjáratban, majd a magyar szabadságharc leverésében is. 1850-ben, huszonkilenc évesen – számos érdemrenddel kitüntetett vezérőrnagyként és dandárparancsnokként – megnősült, Batthyány-Strattmann Iván gróf és Esterházy Mária grófnő lányát, Juliannát vette feleségül. Bólyra, a Batthyány-kastélyba költöztek. A birtokon a 18. században vadászkastély állt, amelyet 1805 és 1807 között klasszicista stílusban építtetett át a Batthyány család. A párnak három gyermeke született. 

Vilmos 1854-ben altábornagyi kinevezést kapott, 1860-tól Erdély katonai parancsnokává nevezték ki. 1864-ban pedig Ferenc József császár – aki az unokatestvére volt – nővérével, Albertinával hercegi rangra emelte, és engedélyezte, hogy hivatalosan is megváltoztassák a nevüket Montenuovóra, ami az eredeti Neipperg olasz fordítása, és új hegyet jelent.

Vilmosnak és Juliannának két lánya – Albertina és Marie – és egy fia, Alfréd született. Alfréd a bonni és a heidelbergi egyetemen tanult, majd Bécsben feleségül vette Franziska von Kinsky grófnőt. A császár főudvarmestere lett, családjával a Hofburg mellett álló palotájukban éltek, vidéki rezidenciájuk is Ausztriában volt. Alfréd közvetlen és szoros kapcsolatban állt a császárral, aki számos tisztséget és rangot adományozott neki.

A császár bizalmasaként személyes ellenségének tekintette Ferenc Ferdinánd főherceget, ellenezte, hogy ő legyen a trón várományosa, nehezményezte a Chotek Zsófiával rangon alul kötött házasságát, majd miután a trónörökös életét vesztette a szarajevói merényletben, temetésüket méltatlan módon szervezte meg, hogy még holtában is kifejezhesse ellenérzését irántuk. Mindezt az udvar korábban sem nézte jó szemmel, de a temetést végképp felháborodás kísérte, ám Ferenc József – ahogy korábban is – megvédte hűséges emberét. I. Károly azonban már nem tartott igényt elődje bizalmasának szolgálataira. Alfréd 1927-ben halt meg bécsi palotájában, testét Bólyon, a család kastélyának közelében édesanyja kérésére építtetett mauzóleumban temették el.

Alfred von Montenuovónak és Franziska von Kinskynek négy gyermeke született, három lány – Juliana, Marie és Franziska – és egy fiú, aki apja után az Alfréd nevet kapta, de felnőve a Nándor nevet választotta magának, és akinek az életét a huszadik századi történelmi traumák láncolata kísérte. Montenuovo utolsó hercege abban követte apját, hogy császári és királyi kamarás, titkos tanácsos volt, valamint fontos szerepet játszott számos országos és helyi érdekeltségű gazdasági-pénzügyi szervezetben.

Mindemellett magyarnak vallotta magát – ezért is választotta a Nándor nevet –, magyarul beszélt, és miután végigharcolta az első világháborút, 1921-től a németbólyi kastélyban élt feleségével, Solymosi Ilona bárónővel.

Három lányuk született, Júlia, Mária és Franciska; Júliát 1993-ban Bóly díszpolgárává választotta.

Montenuovo Nándor tehetséges gazdálkodóként valóságos mintagazdaságot hozott létre, a kastély épületét pedig átalakíttatta és korszerűsíttette. A harmincas évek politikai légköre azonban mind nyomasztóbbá vált a herceg számára. A végletekig hű maradt elveihez, ellenezte a zsidótörvényeket, és petícióban kérte Horthy Miklóstól, hogy léptesse ki az országot az értelmetlen háborúból. Kiállása nem maradt észrevétlen: a nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, és a dachaui koncentrációs táborba hurcolták.

Közben a fényűző bútorokkal – köztük Mária-Lujza Napóleontól kapott empire bútoraival –, fegyver- és trófeagyűjteménnyel berendezett kastélyt a Vörös Hadsereg kifosztotta. Nándor mindezek ellenére hazatért, de a kommunisták a földjeit is elvették, őt pedig 1951-ben koholt vádak alapján perbe fogták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Fogságba vetésének másnapján meghalt. A rendszerváltás után rehabilitálták, Bóly középiskolája 1996-tól a nevét viseli. A család mauzóleumában nyugszik Montenuovo Vilmos és felesége, Batthyány Julianna, Montenuovo Alfréd és felesége, Kinsky Franziska, valamint Montenuovo Nándor is.

A kastélyban a Baranya Vármegyei Önkormányzat fogyatékos személyek otthonát működteti, ezért nem látogatható, de a természeti értékekben bővelkedő kastélypark 11 hektáros területével várja a látogatókat.

Kiemelt fotó: bólyi kastély. Forrás: Wikimedia