Szöveg: Farkas Anita
fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Két vastag kötetben nem csak egy különleges házasság, az írói munka és az emigránslét bonyolult érzelmi háttere rajzolódik fel, a papírra vetett jegyzetekhez a világtörténelem adja a kulisszát. Betűbe zárva címmel az idei könyvhét szenzációjaként a Helikon Kiadó gondozásában megjelent Márai Ilona 1948 és 1979 között írt naplója.
Márai Sándor 1986 márciusában írta le naplójába, hogy elhunyt feleségétől álmában – ahogyan ő írja, hot line-on keresztül – üzenetet kapott: „Te másoknak írtad a naplót, én neked.” Ekkor kereste meg a hajóládában Lola 1948-tól írott füzeteit, és ahogy sorra olvasta a bejegyzéseket, mintha egy film pergett volna lassan vissza, újra átélte az együtt töltött évtizedeket. Matzner Ilona huszonéves korától jegyezte fel kisebb-nagyobb kihagyásokkal a napi történéseket és a hozzájuk kapcsolódó reflexióit, az emigráció kezdete előtti írások – amelyeket egy éppen megkezdett füzeten kívül egy budapesti barátnője gondjaira bízott – sorsa azonban máig ismeretlen. A Betűbe zárva így egy 1948. augusztus 17-ei kis jegyzettel indul, majd két napra rá az asszony már ezt rögzíti szálkás, nehezen olvasható betűivel: „Megkaptuk az útleveleket. Majdnem csalódásérzés, hogy el kell menni. Szívfájdalom – könnyedebben kellene csinálni, érzelmileg is.” Ez a pár sor pedig szinte előrevetíti a keserédes jövőt, a házaspár Nápolytól New Yorkon és Salernón át San Diegóig tartó, folyamatos idegenségérzet kísérte bolyongását.
„Az irodalomtörténet már régóta tud ezekről a naplókról. Márai hagyatéka 1997-ben került letétbe a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumba, a huszonkét doboznyi kéziratot, levelet, dokumentumot és néhány személyes tárgyat az író maga csomagolta be precízen San Diegóban a halála előtt, és az egészet rábízta barátjára és kiadójára, a Torontóban élő Vörösváry Istvánra és feleségére. Köztük voltak Lola füzetei is, amiből arra lehet következtetni, hogy Márai Sándor ezzel a gesztussal hozzájárult kutatásukhoz, kiadásukhoz” – mondja Ötvös Anna, a Betűbe zárva egyik szerkesztője.
Szőnyi Zsuzsa, Márai Ilona és Triznya Mátyás 1967 szeptemberében (balra). Lola és fia, Kristóf, 1939-ben (jobbra)
A Kassán élő történész-könyvtáros néhány évvel később, a kétezres évek elején szerzett tudomást a Lola-naplók létezéséről, amikor a Műhely kulturális folyóiratban megjelent néhány szemelvény a nő 1974-es feljegyzéseiből Márai Sándor születésének századik évfordulója alkalmából. „Konyhában meztelenül jégszekrényből hideg kávé, tej. Kitűnő. Hol lehet jobban nyaralni? Főleg zavartalanabbul!” – ez volt az a néhány mondat, ami bogarat ültetett a fülébe, és elvezetett előbb a Matzner Ilona családjával és fiatalkorával foglalkozó Lola könyve megírásához, azután a naplók sajtó alá rendezéséhez.
„Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a diplomamunkámat Kassa várostörténetéből írtam. Ekkor, a kilencvenes évek közepén költöztem a városba Gömörhorkáról, és ez idő tájt hallottam először Márai Sándor nevét is. Hamar szenvedélyes rajongója lettem; olyan gyönyörűen írt, annyira gazdag magyar nyelven, amitől nem is bírt soha igazán elszakadni, hogy ma is bármelyik könyvét szívesen forgatom. Így, egyszerű olvasóként lettem kíváncsi előbb az ő életére, majd arra is, vajon ki volt az a nő, aki mindvégig önzetlenül támogatta. Lola Budapesten, még az elutazásuk előtti napon azt írta a naplójába, szabadon idézve a Rut könyvét a Bibliából: »Ahol te vagy, ott vagyok én, ahol a te hazád, ott az én hazám.« És ehhez az elhatározásához, férje döntéséhez, miszerint addig nem teszi be a lábát Magyarországra, amíg itt szovjet csapatok állomásoznak, gyötrő honvágya ellenére is haláláig tartotta magát” – magyarázza Ötvös Anna.
Márai Ilona, Márai Sándor és fogadott fiuk, János Capri szigetén, 1950
Lolát pedig sokáig valóban csak ebben a háttérszerepben ismerte a közvélemény, maximum annyit tudtak még róla néhányan, hogy Máraihoz hasonlóan Kassán töltötte a gyerek- és fiatalkorát. Ötvös Anna ennél sokkal mélyebbre szeretett volna ásni, ezért nyomozni kezdett a helyi levéltárakban, könyvtárakban, magánleveleket, okiratokat, sajtótermékeket böngészett hosszú időn át. A szerencse is a kezére játszott: egy idős úr a szemétből mentette meg Matzner Ilona fiatalkori fotóalbumát, benne négyszáznál is több képpel. A fotók ihletésére és a sokévi kutatás eredményeként jelent meg 2017-ben a Lola könyve, amely nemcsak egy kivételes nő portréja, de a családtagok, barátok, ismerősök révén azt a kulturális és társadalmi közeget is bemutatja, ahonnan a házaspár elindult. Különös tekintettel természetesen az előkelő zsidó polgár Moskovicsok és Matznerek orvos-lapkiadó famíliáira, amelyek a 19. század végén, a 20. század elején fontos szerepet játszottak Kassa szellemi felemelkedésében.
„Mivel az album utolsó fotói Párizsból valók, azt a történetet ott zártam le. Természetesen úgy, hogy már Márai Sándor fiatalkora is megjelent kicsit benne, sőt a családi legendák alapján rekonstruáltam kettejük berlini találkozását, a házasságkötésüket és az első éveiket. Erről az időszakról egyébként maga Márai is sokat írt az Egy polgár vallomásaiban, ahhoz képest pláne bőbeszédűen, hogy később már nem szívesen osztott meg a műveiben ilyen magánjellegű részleteket” – teszi hozzá Ötvös Anna.
A Lola könyvének váratlan sikere vezetett el aztán a Matzner Ilona-naplók kiadásának gondolatához is. A 296 különböző típusú és méretű füzetet, amelyekben az utolsó bejegyzés 1979. március 22-ei keltezésű, persze előbb fogyaszthatóvá kellett tenni a leendő olvasóknak. Az általában ceruzával írt, gyakran olvashatatlan kéziratot Ötvös Anna és a Márai-hagyatékot kezelő Mészáros Tibor muzeológus-könyvtáros gépelte be, a több mint kétezer oldalból Nagy Zsejke szerkesztő válogatott. A két vaskos kötet így az eredetinek a felére csökkentett, szerkesztett anyagát tartalmazza.
2019. január 22-én, a magyar kultúra napján nyitott meg a kassai Márai Sándor-emlékkiállítás. Az irodalmi emlékhely létrejöttét hosszú előkészületek, tárgyalások és munkálatok előzték meg. Márai Sándor kultuszának ápolása szülővárosában hivatalosan 1991-ben kezdődött, amikor a Grosschmid család egykori tulajdonát képező Mészáros utcai ház homlokzatán elhelyezték az író emléktábláját. Öccse, Radványi Géza filmrendező emléktábláját 2016-ban leplezték le. 1998 májusában a ház földszintjén megnyílt a Márai Sándor-emlékszoba, szerény lehetőségekkel. A magyar állam támogatásával 2017-ben a Csemadok Kassai Városi Választmánya megvásárolta Grosschmidék egykori lakásának nagyobb részét, ahol állandó kiállítás nyílt. A 2018 óta a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma üzemeltette tárlat létrehozására Mészáros Tibort kérték fel. A megvalósításban mások mellett Ötvös Anna is részt vett, és a mai napig sok időt tölt a házban, személyesen fogadva a látogatókat
„Lola persze nem volt szépíró, ám hétköznapi és szubjektív naplóbejegyzései kirakósként egészítik ki férje tudatosan megkomponált és a nagyközönségnek szánt naplóit. Az anya és feleség mindennapos töprengéseinek különlegességét egyrészt a hiteles szemtanú szemszöge adja, másrészt hogy a feljegyzések révén több homályos részletre is fény derül a Máraival való közös életükkel kapcsolatban. És nemcsak az 1948 és 1979 közötti időszakra vonatkozóan, Lola sokszor emlékszik vissza a gyerek- és fiatalkori történetekre, a házasságuk első huszonöt esztendejével kapcsolatos fontosabb momentumokra is. Emellett megismerjük a közvetlen környezetüket, olvasunk a világban zajló eseményekről, a szürke hétköznapokról és azokról az emberekről, akikkel rokoni, baráti, munka- vagy egyéb kapcsolatban voltak. Napra pontosan követhetjük Márai Sándor emigrációban született munkáinak sorsát is az írástól a kiadásig és a sokszor sikertelen terjesztésig” – mutat rá a Betűbe zárva hiánypótló voltára Ötvös Anna. A kiadvány így – az alaposan kikutatott nevek és helyszínek miatt is – a jövőben a Márai-filológia felbecsülhetetlen értékű forrása lehet.
Ami ennél is fontosabb, egy kivételes asszonyi sors hiteles lenyomata. A férjét mindig személyes névmással jelölő Lola, aki valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy a feljegyzései egyszer nyilvánosak lesznek („Zavar, ha tudom, hogy olvassák”), ugyanis megengedhette magának a teljes őszinteség luxusát. Kendőzetlenül, néha kíméletlenül és tapintatlanul ír nemcsak az ismerősökről, segítőkről, hanem magáról Márai Sándorról is. Akit mindvégig nagyon szeretett, annak ellenére, hogy egyre nehezebb volt őt támogatnia: a lassan mindentől és mindenkitől elszigetelődő zseni az alkoholba és a magányba menekülve próbálta túlélni önkéntes emigrációját, megkeserítve ezzel a mindennapok gondját viselő közvetlen hozzátartozói – felesége és fogadott fiuk, János – életét. Az időben előrehaladva egyre komorabbá váló feljegyzések, amelyek a vége felé többnyire a magányról, a kilátástalanságról, az öregkor nyűgjeiről tudósítanak, pedig különösen megrendítők.
A Betűbe zárva megjelenésével Ötvös Anna korántsem ért önként vállalt feladata végéhez. Most Márai Sándor édesapjával szeretne foglalkozni, a húga naplóját készíti elő szintén kiadásra, illetve a szerteágazó családfát is szeretnék hamarosan bemutatni a kassai Márai Sándor-emlékkiállításon.
A szülei példája is inspirálta Losonczi Dávid Európa- és világbajnok birkózót, hogy az éves jutalmait jótékony célra fordítsa: tavaly a XX. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítását segítette. Történet egy huszonöt éves fiatalemberről, aki nem fél a kemény munkától, hisz az isteni jóságban, és tudja, hogy nincs fontosabb, mint hogy az ember boldog legyen.
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
A visegrádi ferences templom feltárása közben egy gyermek és egy felnőtt csontvázára bukkantak, akik mellé lakatot temettek. Több jel is arra utal, hogy valamilyen babonás szokás következtében hevertek a vastárgyak a halottak mellett – a kutatók nem zárják ki, hogy vámpírhiedelmek miatt temették így őket.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
Budapestről rózsaszín lányregénybe illő körülmények között került Athénba Zerkovitz Szidónia, de ennek a lányregénynek igencsak zordan alakult a befejezése. Bécsbe költözvén aztán erotikus versek szerzőjeként és a női emancipáció harcosaként vált ismertté.
A dorogi bányászhagyományt őrzi a 2020-ban megnyitott, különleges atmoszférájú Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, amelyben interaktív megoldásokkal teszik élményszerűvé a környék múltjának megismerését.
