Szöveg: Keresztes Szent Terézia Benedikta
Fotó: Földházi Árpád
„»Én«, »élet«, »öröm« – ki értené meg, mit jelentenek ezek a szavak, ha önmagában nem tapasztalta volna meg? De ha önmagában megtapasztalta, akkor nemcsak a saját énjét, saját életét és saját örömét ismeri, de azt is megérti, hogy egyáltalán mi az én, az élet, az öröm; és csak mivel ezt megérti, tudja a saját énjét, a saját életét, a saját örömét énként, életként, örömként felismerni és felfogni.”
Hogy minden magyarul gondolkodó ember Péter bátyója lehetek, a velem született derűnek köszönhetem. És annak, hogy negyvenéves koromban, a második fiunk halála után úgy döntöttem, innentől érett felnőtt leszek, aki a keresztjét úgy viszi, hogy közben ne vegye el másnak a kedvét a kereszthordozástól – mondja Levente Péter színész, rendező, tanár, önképző társaslény.
Szabad-e helyrehozni azt, amit az idő a múlt értékeiből elpusztított, vagy csupán konzerválni kell, ami megmaradt? Ez a dilemma különösen a történelem sújtotta vidékeken fontos, amilyen például Magyarország is.
Fontos, hogy az ember alapvetően derűsen, humorral szemlélje a világot. És persze a megfelelő önkritikával: ha a saját hülyeségünkön nem tudunk nevetni, hamar depressziósak leszünk.
Csaba testvérből folyton árad a ferences jó kedély, a derű, többnyire ott ül az arcán, s ha nem tudja valamire a megoldást, mert ilyen is van, akkor azt mondja, hogy hüm-hüm. Mindig van nála egy jó vicc, egy vidám anekdota, amivel megnevetteti akár mise közben is a híveket.
Tízéves kora óta áll a színpadon. A táncosok pályája nem hosszú, csupán két évtized – neki hosszabb időszak adatott. Harmincévesen lett Kossuth-díjas, harminckilenc évesen az Opera Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja: Aleszja Popova balettművész vallja, pályája során mindvégig a szeretet adta teljességet élte meg a színpadon.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
