A Szépművészeti Múzeumban mások mellett kínai agyagkatonákat, William Blake költő képzőművészeti munkásságát, a Magyar Nemzeti Galériában pedig Fényes Adolf és Tihanyi Lajos műveit láthatja a közönség a következő fél évben.
Az öröklét őrei
A már korábban beharangozott, nagy érdeklődésre számot tartó tárlat, Az öröklét őrei – Az első kínai császár agyagkatonái november 27-től tekinthető meg és jövő májusig lesz nyitva.
„A világ egyik leglátványosabb régészeti anyagát bemutató kiállításon nyomon követhetjük a Csin Birodalom több évszázados felemelkedését a Kr. e. 8-3. század között, és találkozhatunk e kor fontos szertartási tárgyaival és jelképeivel” – mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum és tagintézményei főigazgatója.
A tárlaton több mint százötven ókori műtárgyat, köztük az első császár agyaghadseregéből tíz eredeti példányt állítanak ki. A Kína első császárának sírját őrző, életnagyságú terrakotta (agyag) katonákat felvonultató hadsereg figuráira 1974-ben találtak rá a környéken kutat ásó földművesek.
Ázsiai hunok
A tárlattal párhuzamosan a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban az ázsiai hunokkal vagy hsziung-hukkal ismerkedhet meg a közönség.
Menny és Pokol házassága
Menny és Pokol házassága címmel szeptember 26-tól először láthatja a magyar közönség a költőként is tisztelt William Blake (1757-1827) képzőművészeti alkotásait a Szépművészeti Múzeumban, a londoni Tate múzeummal együttműködésben.
A 2026. január 11-ig látogatható tárlaton a Blake-et inspiráló művészek és kortársai (Henry Fuseli, Benjamin West, John Hamilton Mortimer és J.M.W. Turner) alkotásaival, valamint a magyar művészekre (Szerb Antal, Szabó Lőrinc) kifejtett hatásával is megismerkedhetnek az érdeklődők.
A Szépművészeti Múzeum új szerzeményei
Baán László elmondta, hogy október közepétől a Szépművészeti Múzeum egy hónapon át bemutatja azt a negyven kortárs alkotást, amelyet újonnan vásárolt az intézmény Támogatói Körének adományaiból. December 11-től 2026. március 15-ig korunk egyik legjelentősebb alkotója, Georg Baselitz manierista grafikáit állítják ki a Szépművészetiben.
Nemzeti Galéria
A tagintézmény Magyar Nemzeti Galériában október 10-től Fényes Adolf születésének 80. évfordulója alkalmából láthatóak a művész fő művei, november 20-tól ugyanott Tihanyi Lajos életműkiállítása tekinthető meg.
Nyitókép: Szépművészeti Múzeum / Facebook