Ki tudja, milyen a madarak fészke belülről? Ugye, hogy nem könnyű kérdés? A természetfilmek is gyakrabban mutatnak fogait csattogtató cápát vagy a sekély vízből a gnúcsordára kicsapó krokodilt, mint egy fiókáit fakéreggel és tűlevelekkel bélelt fészekben nevelő csuszkapárt.
Van egy mesekönyvsorozat, amely a kedves és mókás történeteket valóságos és helyes biológiai tények köré rendezi, ezt több madarász, erdész és biológia tanár nyugtázta már nagy örömmel, és dicsérte érte a szerzőt. Végre valaki tudja, hogy a csuszka fátyolkát is eszik, írta boldogan egy pedagógus.
Fazekas-Nagy Ildikó valamikor maga is biológusnak készült, és bár magyar–finn szakos tanárként ma külföldieket tanít magyarra, a természetet ugyanúgy szereti, és kíváncsi rá. Vidéken nőtt fel, és amellett, hogy rengeteg időt töltött a szabadban, karácsonyra mindig állatos könyvet kért. Az ünnep fénypontja volt, amikor ajándékosztás után elmerülhetett bennük. Most meg sok családban az ő könyve kerül a karácsonyfa alá. Azért ez így szép, nem?
Ha bármikor úgy alakulna, hogy váratlanul kitennének egy erdőbe, boldogan eltöltenék ott egy hetet –
mondja, bár hogy mit szólna ehhez a férje és a három lánya, arról nem volt szó. A három lánynak, Adélnak, Olíviának és Júliának mesélt esténként Csemiről, a csuszkáról, Reniről, a zöldikéről és egy Márton nevű mókusról, akik a könyvsorozat főszereplői lettek. Három kis lény, három izgalmas karakter.
„A csuszka a kedvenc madaram, mert tud fejjel lefelé is menni a fák törzsén. Az én csuszkám, Csemi igazi felfedező, kíváncsi, okos, minden kalandra kész. Márton meglehetősen nagyszájú, ő is bátor és igen jószívű, Reni pedig az, aki mindent félreért, mindent szó szerint vesz. Ha azt kérdezik tőle: »hányingered van?« azt feleli tűnődve, nem tudom, talán négy-öt. Érdekes, hogy a kislány olvasóknak ő a kedvence. Ők hárman barátok lesznek, és mindenféle kalandokba keverednek az erdőben, a tónál nappal és este.”
A három főszereplő mellett vannak bőven epizodisták: a sirály, a jégmadár, a karvaly, a héja, a róka és még sokan, de mindenki úgy viselkedik a másikkal, ahogy a természetben tenné.
A ragadozó madár nem anyáskodik, inkább félni kell tőle, vagyis a mese burkában a gyerekek hiteles ismereteket szereznek az erdő kisebb és nagyobb lakóiról.
Vajon miért szereti olyan sok gyerek a madarakat? – kérdezem Ildikótól, a válasza nem késlekedik és kézenfekvő: mert tudnak repülni! Ez vonzza annyira a gyerekeket, akik még a földön frissen érkezett vendégek, a fantáziájuk szárnyal, őket még nem kényszeríti földközelbe a valóság pányvája.
Vannak anyukák, akik jól és színesen mesélnek, néhányan le is írják a történeteiket, de viszonylag kevésből lesz mesekönyvíró, akit rendszeresen ostromolnak az olvasói, mikor készül már el a következő kötet.
„A lányaim és az anyukám biztattak erre az elején – magyarázza Ildikó. – Anyukám olyan büszke, hogy bárhová megy, mindig van a csomagtartójában néhány könyvem. Múltkor a temetőben is eladott egyet. Miután kiadtuk az első könyvet, a sok visszajelzés, a szülők, nagyszülők történetei adtak bátorságot a folytatáshoz.”
Ildikó természetesen megkereste a nagyobb gyerekkönyvekkel foglalkozó kiadókat is, de a feltételeik elvették a kedvét a megegyezéstől. Így a család adja ki a Nézz madárnak! sorozatot, tőlük lehet megrendelni, illetve gyakran rendezvényeken, vásárokon árulják. „Hívnak óvodákba, de volt, hogy egy kisfiú születésnapján én voltam a meglepetésvendég” – meséli az író.
A rajzokat Böröcz Krisztián készíti, aki főállásban informatikus, Ildikó férjének a kollégája. „Azért, hogy biztosan élethűek legyenek a rajzai, madárlesre jár, állatmegfigyelésre, nemrég mesélte, hogy teljesen átfázott az erdőben, de, hogy ez milyen izgalmas! És mennyit tanul közben! Itt van például a nyaktekercs…” Aki nyilván egy kitalált lény – vetem közbe. „Nem! Igazi madár – feleli Ildikó, – csak kevesen ismerik. Mintázata hasonlít a fakéreghez, és ha ellenség jön, úgy tekergeti magát, mint egy kígyó, ezzel ijeszti el. Ezért kapta a nevét. A könyveimben a történetek kitaláltak, de az állatok nagyon is valóságosak.”
