1916. december 6-án született Nemeskéri Emma, éppen akkor, amikor a szülei lakásában bevezették az áramot, ami akkoriban modern vívmánynak számított. Ennek ellenére szegénységben éltek, gyakorlatilag éheztek, így amikor az 1920-as évek elején nemzetközi jótékonysági gyereknyaraltatásokat szerveztek olyan nyugat-európai országokba, amelyeket kevésbé tépázott meg az első világháború, őt is elküldték egy belga családhoz.
Ekkor mindössze hétéves volt, még nem sokat értett abból, hogy mi zajlik körülötte, de amikor a vasútállomáson elbúcsúzott az édesanyjától, valahogy megérezte, hogy sosem látja többet.
Belgiumban lényegében egy kastélyban élt, a ház ura módos gabonakereskedő volt, és nagyon szeretetteljesen bánt vele. A felesége annál ridegebben viselkedett, de alapvetően boldogan tekintett vissza erre a korszakra. Aztán úgy alakult az élet, hogy egy ideig Svájcba került, majd amikor hazatért Magyarországra, újra meg kellett tanulni az anyanyelvét, minden szót elfelejtett a távolléte alatt. Akkoriban mindenki a saját túlélését helyezte előtérbe, az apjára és a testvéreire sem támaszkodhatott, neki viszont pénz kellett, ezért egy optikusnál helyezkedett el.
Azt valószínűleg nem sejtette, hogy élete hátralevő részében, több mint hetven éven keresztül ott fog dolgozni.
És valószínűleg a környezetében mások sem gondolták volna, ugyanis nem igazán nőknek való, kemény fizikai munkát végzett, az üvegek folyamatos csiszolása cseppet sem könnyű feladat, de helytált. Sőt: mint a dokumentumfilmben elmondja, a férfikollégáit nem is látta sűrűn, hiszen ők inkább a lóversenypályán múlatták az időt.
Száraz Eszter is az üzletbe betérve ismerte meg a nőt, akit mindenki Emmi néninek hív. Egyből lenyűgözte az a mintegy másfél évszázada készült pult, amely mögött fogadta, megragadta az idős hölgy személyisége is, ezért úgy döntött, dokumentumfilmet forgat róla. Az utolsó pillanatban tette ezt: az alkotásban a címszereplő 101. születésnapjára készülnek éppen. Ha tudni nem is, de sejteni azért lehetett, sokszor már nem fogja elfújni a tortán a gyertyákat, másfél évvel később, 2019-ben, még a produkció bemutatója előtt hunyt el.
Azonban a filmben Emmit egyáltalán nem érezzük megtörtnek vagy idősnek, épp ellenkezőleg: fizikailag és szellemileg is kiváló formában van, ránézésre bőven letagadhatna akár negyed évszázadot is a korából, miként mondja, neki mindez csak egy szám, nem hangzik másként a fejében, mint ha huszonéves lenne. És bár a huszadik század őt sem kímélte meg, a hitét sosem vesztette el: mint mondja, az Isten mindig megóvta.
Amikor például a második háború alatt egy bombatámadás során több emelet ráomlott, az orosz katonák úgy megijedtek, amikor megtalálták a romok alatt, hogy békén hagyták, noha nem kell komoly fantázia ahhoz, hogy tudjuk, akkoriban egészen másként is végeződhetett volna ez a történet.
A zsidó származású férjét is Isten ajándékának tartja, aki annak köszönhette az életét, hogy lesérült a fronton, így nem tudta tartani a tempót, amikor a bori munkatáborba vitték volna. A férfi egyébként kereskedő volt, úgy ismerkedtek meg, hogy műszemeket vásárolt tőle, amelyek a háború után ritka kelendő árucikknek számítottak, akadt olyan nap, amikor Emma néni harminckét darabot is értékesített. Az üzlete élen járt a gyártásában, Az aranyember leghíresebb, 1962-es adaptációjának forgatására is innen szerezték be a kelléket.
A házasság azonban nem tartott sokáig, a férfi fiatalon meghalt, miután lebetegedett és rossz gyógyszert írtak fel neki. A filmben felteszik a kérdést, miként élte meg mindezt, mire az asszony csak annyit felel:
Tudomásul kell venni, az élet nem áll meg.
Ez a mentalitás végigkíséri az alkotást, mert noha végig a múltjáról beszél, azért amikor lehetősége nyílik rá, akkor rácsodálkozik a jelenre: a karácsonyi díszekre az Andrássy úton vagy egy női buszsofőr látványára. Kevés közhelyesebb – és sok esetben végtelenül káros – mantra létezik annál, mint hogy a mának kell élni, de Emmi néni esetében kétségtelenül bevált ez a filozófia.
Kiemelt kép: Emmi néni csodálatos élete. Forrás: Filmio
