Kapu Tibor és Cserényi Gyula a NASA Johnson Űrközpontjában készül fel az Ax-4 misszióra, amely a tervek szerint 2024 tavaszán indul Floridából a SpaceX Falcon–9 indítórakétáján. A misszió során a Dragon űrhajóval a Nemzetközi Űrállomásra utaznak, ahol 14 napot töltenek majd el. A két magyar jelölt Houstonból adott interjút a Kossuth rádiónak, és elmesélték, milyen kihívásokkal találkoznak a kiképzés során.

A jelöltek kiképzése augusztusban kezdődött Houstonban, ahol a NASA, az Axiom és a SpaceX közösen készítik fel őket az űrutazásra. Míg a NASA az űrállomáson való élethez nyújt alapokat, a SpaceX a feljutással kapcsolatos technikai képzésért felelős, az Axiom pedig a küldetés további részleteiről gondoskodik.

Cserényi Gyula szerint a magyarországi előképzés jó alapot nyújtott a houstoni tréninghez.

Kapu Tibor megjegyezte, hogy már az olyan egyszerű feladatok, mint a porszívózás is komoly előkészületeket igényelnek az űrben.

Porszívózáshoz engedélyt kell kérniük a földi irányítóközponttól, mivel a morzsák vagy más apró részecskék súlytalanságban veszélyt jelenthetnek, eltömíthetik a szűrőket vagy akár a szemükbe is kerülhetnek.

Bár az ételek többsége nem morzsálódik, ha mégis morzsa keletkezik, azt azonnal fel kell porszívózni. Hozzátette, hogy az űrállomáson meg kell teremteni azokat az alapvető életkörülményeket, amelyek a Földön adottak, például a megfelelő légáramlást, amely elvonja a testhőt és a kilélegzett levegőt a szűrőrendszerhez juttatja.

A mindennapi tevékenységek elvégzése az űrállomáson sokkal összetettebb, mint a Földön, hiszen a gravitáció hiánya számos új kihívást vet fel.

Cserényi Gyula arról is beszélt, hogy a NASA kiképzése az űrhajósokat az olyan hétköznapi feladatokra is felkészíti, mint az ételkészítés, mosakodás vagy akár az ágyazás. Minden ilyen aprónak tűnő feladathoz részletes, akár 35 lépésből álló utasításokat kapnak, hogy azokat biztonságosan végre tudják hajtani a súlytalanságban.

Kapu Tibor az étkezés kapcsán elárulta, hogy az űrhajósok egy 200 tételes menüsorból választhatnak, és nekik 70 ételt kellett kipróbálniuk. Hangsúlyozta, hogy

az űrállomáson elfogyasztott ételeknek egészségeseknek kell lenniük, és biztosítaniuk kell a megfelelő tápanyagokat. Az ételek sótlanok, mivel a só hozzájárulhat a csontsűrűség csökkenéséhez.

Az űrhajósok beszéltek arról is, milyen az a kapszula, amellyel eljutnak a célállomásig. Elmondták, hogy amikor beléptek a kapszula életnagyságú modelljébe, felmerült bennük a kérdés, hogyan fogják levenni az űrruhát a szűk térben, mivel a szkafander fel- és levétele hosszadalmas folyamat. Kapu Tibor hozzátette, hogy a kapszulában négyen lesznek összezárva, és súlytalanságban lesznek, amikor az űrruhát le kell venniük, így segíteniük kell majd egymásnak. Elmagyarázta, hogy a kapszulában eltöltött idő változhat, és a felbocsátástól a dokkolásig tartó idő hosszú lehet, akár 48 órát is eltölthetnek a kapszulában. Végül rámutatott, hogy

az űrutazások legkockázatosabb részei a felbocsátás, a visszatérés és a dokkolás, és egy hathónapos misszió legveszélyesebb mozzanatai az első nyolc percben történnek.

Az Ax-4 misszióban Kapu Tibor mellett Peggy Whitson amerikai parancsnok, Shubhanshu Shukla indiai pilóta, valamint Slawosz Uznanski lengyel küldetésspecialista vesz részt. Kapu Tibor nagyra értékelte Whitson tapasztalatát, hiszen ez lesz az ötödik űrutazása, és eddig összesen 675 napot töltött a világűrben.

Fotó: Kapu Tibor és Cserényi Gyula (b-j) (Hegedüs Róbert/MTI)