Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád
Sokan sokfélék, de mind értékesek – pont, mint a borok errefelé. Ők a Tokaji Borbarátnők Társasága, amelyet egy cél fog össze: visszacsatornázni a régiót a világ vérkeringésébe. Az alapító, Kulcsár Edit rendületlenül hiszi, hogy ebben a feladatban a nőknek kitüntetett szerep jut, s az egy nap, amit Mádon eltöltünk, bőven elég neki, hogy ezt be is bizonyítsa.
Lassanként az összes meghívott megérkezik és letelepedik a Disznókő-dűlőn álló Sárga Borház terített asztala köré. „Itt mindenki egy-egy birtokot tart életben vagy saját vállalkozást visz, közben gyereket nevel, s emellett még közösséget is szervez. Csoda, hogy évi egyszer erre az ebéddel egybekötött közgyűlésre mind a tizennégyen össze tudunk jönni. Nem is érkezhettek volna jobbkor! – fogad minket lelkesen a Tokaji Borbarátnők Társasága alapítója és elnöke, miközben hellyel kínál. – A gittrágás nem a mi világunk. Inkább azok vagyunk, akik sokszor szinte láthatatlanul, de kitartóan visszük végig, amit megálmodtunk.”
Az álló sorban balról jobbra Kubus Jánosné Valéria, Szepsy Gabriella, Bárdos Sarolta, Tóbiás Adrienn, Mészáros Gabriella, Petró Gabriella, Szalay-Tóth Katalin, Fortuna Judit, az ülő sorban Berecz Stéphanie, Prácser Hajnalka, Kulcsár Edit és Májer Jánosné Arday Otilia
A régió iránt elkötelezett hölgyekből álló Tokaji Borbarátnők 2003-ban nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy visszacsatornázza a borvidéket a világ vérkeringésébe. „Ez a terv egyedül senkinek nem sikerülhet, de egy közösség képes lehet rá” – magyarázza Kulcsár Edit. Asztalszomszédunk, Prácser Hajnalka, a Tokaj belvárosában lévő Erzsébet pince kereskedelmi vezetője rögtön ráerősít az imént hallottakra: „Olyan nők tartoznak a borbarátnők közé, akik hozzá tudnak és akarnak is tenni valamit ehhez a vízióhoz. Akiknek szíve-lelke a Tokaji borvidék. Ez a közös bennünk, mert egyébként mindenki más karakter, de mindenki nagyon értékes. Pont, mint a borok errefelé.”
SZEMEZGETÉS AZ ARCÉLEKBŐL
A társaságot elnézve igazat adunk neki. Az asztal túlsó végén Bárdos Saroltával, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok tulajdonosával épp Berecz Stéphanie beszélget arról, milyen munka vár még ma rájuk a szőlőben. A Borászok Borásza díjjal is elismert Stéphanie Franciaországban, a Loire vidékén született, a kíváncsiság és a szerelem azonban olyan hajtóerőnek bizonyult, hogy húsz éve itt alapította meg családi pincészetét, a Kikeletet. Mellette Kubus Jánosné Valéria ül. A vendéglátós akkor hozta létre Mád első szálláshelyét, amikor még szinte senki nem hitt benne, hogy a környék egyszer vonzani fogja a turistákat.
Kulcsár Edit két fogás között hamar bemutat minket Mészáros Gabriellának, Magyarország első nemzetközi borakadémikusának, aki amellett, hogy nemrég elhunyt férjével, Rohály Gáborral a Borkollégium alapítója, határainkon túl is elismert bortanácsadó és borszakíró. „Itt mindenkinek van egy projektje, amiért felelősséget vállal. Az övé a Tanuljunk tokajul. Szenvedélyesen képezi a nőket, hogy hogyan válasszanak bort, melyik tételhez mit főzzenek és tegyenek az asztalra. Ez nagyon fontos tudás, majd megértik” – jelenti ki sokatmondóan a háziasszony, miközben sorra megismertet a társaság többi tagjával, köztük Tóbiás Adrienn-nel. Az Útravaló: A Tokaji borvidék című könyv szerzője nemcsak írásaival, hanem Budapesten tokaji borokat kínáló üzletével is népszerűsíti a környéket. Borbarátnőként Béres József örökségének ápolásán túl a régió éltetésén fáradozik Béres Klára és lánya, Regéczy-Béres Melinda is.
„Látják, mindenki máshonnan jön, de mindenki valamiképpen kapcsolódik a borhoz, és tud valami olyat, amit a másik esetleg nem. Ezáltal óriási tudás és tapasztalat gyűlik itt össze. Az ember ilyenkor érzi, mit is jelent a girl power. De az is számít, nőként milyen embereket vonzunk ide. Feladatunk, hogy valahol otthont teremtsünk, ez pedig a tehetséges férfiakat is arra készteti, hogy ahol az otthon van, ott bontakoztassák ki a képességeiket” – mondja az ebéd vége felé közeledve a mellettünk ülő Prácser Hajnalka.
„Egységben az erő – ez olyan egyszerű gondolat, mégis nagyon igaz. Egyénileg is rengeteg mindent el lehet érni, de úgy sokkal rövidebb a karunk. Olyan különböző körökből, területekről jövünk, hogy összekapaszkodva szinte bármeddig el tudunk nyúlni” – mondja a Tokaji Borbarátnők Társaságában megélt tapasztalatairól Prácser Hajnalka
Mint kiderül, tapasztalatból beszél. „A férjemet, Ronn Wiegandot Amerikában ismertem meg. Ő miattam költözött ide, amúgy biztosan nem lakna épp Tokajban, pedig Magyarországon nincs olyan ember rajta kívül, aki master of wine és master sommelier is egyszerre.” Hajnalka fiatal felnőttként kaliforniai borászatoknál tanult, de aztán a családi, 1700-as évekbeli pincéjük és a múltja visszahívta. Édesanyja kezdett itt borászkodni, s nem volt megszokott dolog, hogy egy nő a Simson motorjáról leszállva hippiöltözetben megálljon a tolcsvai borkombinát előtt, és munkára jelentkezzen. „Elszánt úttörő volt, megmutatta, hogy igenis van keresnivalójuk a nőknek a szakmában. Számomra hatalmas példakép” – meséli. Az ő bátorságán felbuzdulva Prácser Hajnalka is mert valami újjal próbálkozni Tokaj-Hegyalján. Az amerikai élmények hatására férjével kávépörkölőt és kávézót nyitott a családi pincészet mellett. Szerinte a két terület nagyon közel áll egymáshoz. „Bort és kávét mindenki tud készíteni, de jó bort és jó kávét csak kevesen. Mindkettőhöz kiváló kóstolónak kell lenni – fejti ki, majd így összegzi a gondolatait: – A vendéglátásban, a mezőgazdaságban, a közéletben, a kultúrában, mindenhol jelen vannak a nők, és értenek is ahhoz, hogy összekapcsolják ezeket a területeket, amelyek aztán építik egymást. Csak ez nem olyan könnyű, mint ahogyan hangzik. A borvidék huszonhét apró településből áll. Mindenki teszi a saját dolgát a szőlőben, a kávézóban, a vendégházban, és ha nincsenek ilyen alkalmak, ilyen közösségek, nem is vesszük észre, hogy a szomszédban a többiek is ugyanazokkal a kihívásokkal ugyanazért küzdenek.”
URALKODÓK DŰLŐJE
Az ebéd végén a borbarátnők mindenféle körítés vagy időhúzás nélkül szavaznak az eldönthető kérdésekről, aláírják az aláírnivalót, és céltudatosan sietnek is tovább a dolgukra. A Sárga Borház parkolója amilyen gyorsan megtelt, úgy ürül ki. Vendéglátónk autójába beülve mi is elindulunk mádi otthona felé. Ahogy a forró napsütésben rójuk a szőlőhegyekkel határolt, kanyargós utakat, olyan erővel tör ránk a tipikus, csak nyáron megtapasztalható szabadságérzés, hogy emlékeztetnünk kell magunkat, ez még nem a vakáció ideje. Időközben elhaladunk a kő támfalakkal tarkított, szőlővel borított Király-dűlő mellett is. A domboldal nevében nincs semmi nagyzolás, a környék legmagasabb dűlője mindig a királyt illette – tudjuk meg, majd kisvártatva begurulunk Mádra. Ha valaki tíz-húsz év után most látja először újra, talán rá sem ismer a tokaj-hegyaljai kis falura. Épül a település sétálóutcája, a házak nagy része gyönyörűen ki van tatarozva. Vendéglátónk az egyik legszebb előtt áll meg, és beinvitál minket.
A romantikus regény színterének is beillő, óbarokk lakó- és présház egykor a Pulszky család szőlőbirtokának központja volt. A família leghíresebb tagja Pulszky Ferenc, aki a Batthyány-kormányban államtitkárként állt helyt, majd Kossuth Lajossal emigrált, de 1867-ben visszatért, és negyed évszázadon át vezette a Magyar Nemzeti Múzeumot. A mádi ház első írásos említése 1751-ből való. A pincéjében készülő borból szállítottak a brit királyi család és az orosz cár asztalára is. Az évszázadok azonban finoman szólva is kikezdték az épületet.
Így mikor Kulcsár Edit és férje, Demeter Ervin 2000-ben olyan történelmi épületet keresett a környéken, amely megmentőkre szorul, úgy tűnt, a Pulszky-ház épp rájuk várt. „Borzalmas, sőt rémisztő állapotban vettük meg” – emlékszik vissza vendéglátónk. A falak jó része kidőlt, a tető beszakadt. Itt épült meg Mád első fürdőszobája, de vezetékes víz helyett egy lyukon át az esővíz folyt bele a kádba, azt használták a lakók. Áram pont annyi volt, hogy a tévé működjön. „A helyi kövekből építettünk újjá szép lassan mindent. Rajongok ezekért a sárga sziklákért, amelyek a fölöttünk elterülő Úrágya-dűlőt, Mád egyik leghíresebb területét is alkotják. Azért áll szoborként a kert közepén egy méretes darab. Kezdetben ezt még nem értékelte senki, most viszont már hihetetlen áruk van a köveknek. Mikor a helyiek észrevették, hogy a gyüttmentek mennyire csodálják, ők is meglátták a különlegességét. Ez sok mindennel így van” – gondolkodik el. A házaspár hamar felfedezte a környékben rejlő kincseket. Tíz évig csinosítgatták a birtokot, végül 2010-ben fiukkal, Endrével Mádra költöztek, borászatot alapítottak és vendégházat nyitottak.
A KŐ CSODÁJA
„Minden magyar férfi életében eljön az a pillanat, amikor saját bort, saját szőlőt, saját pincét akar. A szerencséseknek ez csak álom marad, a szerencsétleneknek megadatik” – idézi nevetve Kulcsár Edit Szeremley Huba borász szavait, amikor a kertben, egy diófa árnyékában arról faggatjuk, miért vágtak bele a borászkodásba. „A férjem a hobbista, a fiam a borász, én pedig életben tartom a rendszert. Ez a női élet” – teszi hozzá cinkos mosollyal. Ám szavaiból süt, hogy a szőlő legalább annyira szívügye, mint a család többi tagjának.
„Megvannak az eredeti dűlőtérképek, amelyek 1731 óta érvényesek. A tokaj-hegyaljai a világ első eredetvédelmi rendszere. Ez jelzi a borvidék rangját, súlyát. Annyi a változás, hogy elődeink az aszú alapján osztályozták a termőföldeket, hiszen az volt a fő termék, cukorgyárak híján ugyanis ritkaság volt az édesség. Azt ma sem kérdőjelezi meg senki, hogy a természetes édes borok legjobb vidéke az egész világon a tokaji. Minden egyébben dúl a harc” – jelenti ki. Kérdésünkre, hogy az adottságok vagy a szaktudás ennek az oka, határozott választ ad: „Ez a kő csodája. Itt négyszáz különböző vulkáni kúp találkozása adja az alapkőzetet. Elég ötven métert mennünk, és teljesen megváltozik a talaj.” Ilyen környezetben – ráadásul Mádon, ahol a borvidék szőlőinek huszonöt százaléka található – a család szinte kötelességének érezte, hogy amit tud, hozzátegye az örökséghez. „A szocializmusban a bor minőségével az élet minősége is leromlott. Ha az ember minőséget teremt, az az élet minden területére kihat. Mi ennek szellemében vágtunk neki a borászkodásnak” – vallja a háziasszony, miközben a rövid kerti pihenő után körbevezet a borászaton.
Kulcsár Edit már a Tokaji Borbarátnők megalapítása előtt is az értékőrzést tekintette egyik küldetésének. 1988-ban alapította meg férjével az Erdély Művészetéért Alapítványt. „A rendszerváltás előtt többször utaztunk Erdélybe, Szőcs Gézának és társainak hoztuk, vittük a leveleket, csempésztük át a könyveket a határon, az erdélyi műalkotások is el voltak zárva a határon belüliektől. Ezért lett az egyik missziónk, hogy a lehető legszélesebb körben népszerűsítsük az erdélyi festők, szobrászok, képzőművészek alkotásait” – meséli
A család a Barta pincével összefogva újratelepítette az akkor már erdővel borított Király-dűlőt, és felújította a fák között meghúzódó régi kőgátakat. A területen ma is két hektár szőlőt gondoznak hagyományos kézi műveléssel. Birtokaik másik része az Úrágya-dűlőn, a Szepsy-birtok mellett található. Ott százéves tőkéik vannak. A betakarított termést helyi hordókban érlelik, amelyet egy erdőbényei kádárcsalád készít. A Demetervin borok ráadásul mind biominősítésűek. „A fiam nagy kísérletező, de ehhez ragaszkodik” – mondja büszkén az édesanya, miközben végignéz a dobozokban sorakozó palackokon. A felfogás, amelyet Endre képvisel, úgy tűnik, befogadókra talált. Az eucharisztikus kongresszus borául például a borász Joy, azaz élvezet nevű édes tételét választották.
Egyéni és közösségi célok még bőven vannak. „Mivel a régió az édes borokról volt híres, nekünk kötelességünk a világ legjobb édes borait felkínálni. De most, hogy az édes kevésbé divat, az a vidék feladata, hogy a világ legjobb száraz borát is megalkossa” – helyezi igencsak magasra a lécet önmaguk és Tokaj számára Kulcsár Edit.
KERESD A NŐT!
„Mádra érkezve úgy éreztem, hogy sok mindent kapok a helyiektől, és van, amit én is adni tudok. A fiúk borászkodni kezdtek, én pedig nekiláttam közösséget szervezni” – idézi fel, hogyan született 2003-ban a Tokaji Borbarátnők Társaságának gondolata. Látta, hogy a vidék csak a bor által tud felemelkedni, de az önmagában még kevés. Kell a közösség, a lelkiség, a kultúra. Ennek szellemében hívta össze azokat a nőket, akikről úgy gondolta, a segítségükkel vissza lehet helyezni Tokajt a világtérképre. „Ez nem kis cél, de nemes szándékért jó küzdeni – magyarázza teljes hittel. – Olyan asszonyokat kerestem, akik eddig is elkötelezettek voltak a régió iránt, és remélni lehetett, hogy ezután is azok lesznek. Nagyon sok hangzatos csoport, cím van mindenhol, de valódi cselekvőerő már jóval kevesebb. Mi ebben mások akartunk lenni.”
Rengeteg női aprómunka, minőségi kommunikáció a térségről és a borról, országmarketing, nemzetközi kapcsolatépítés, az összetartás erősítése, a gasztronómia támogatása, hiszen anélkül nincs fejlődő borvidék, valamint a nők képzése – sorolja az alapító, mik a Tokaji Borbarátnők legfontosabb feladatai. Amikor arról kérdezzük, a felsorolás utolsó pontja miért olyan lényeges, egy nemzetközi felmérésre hivatkozik. Eszerint Európában a borvásárláskor nyolcvan százalékban a nőké az utolsó szó, s ha étteremben kell italt választani, akkor is közel hatvan százalékban ők döntenek. „Ezért is olyan fontos a nők képzése. Ők főznek, rajtuk múlik, hogy olyan étel kerül-e az asztalra, amelyhez illik a jó magyar bor. Az asszonyok tudják átszoktatni a férfiakat a sörről a borra, és ők tudják elérni, hogy karácsonykor külföldi likőr helyett tokaji aszúval koccintson a család. Értik az apró praktikákat, tudják, hogy a borhoz hozzátartozik a terített asztal, a magatartás, a kultúra is, s finoman össze tudják kapcsolni a határterületeket, ezeken a látszólag kis dolgokon nagyban múlik a tokaji bor presztízse.”
KÖZBENJÁRÓK ÉS ZARÁNDOKOK
2013-ban aztán tovább bővült a borbarátnők feladatainak köre – tudom meg, mikor megállunk a Pulszky-ház falát díszítő, Petrás Mária által készített Szent Orbán-szobor mellett. Az asszonyok ekkor tudták meg, hogy 1771-ben XIV. Kelemen pápa a Monokon birtokos Andrássy családnak adományozta a szőlőművelők, kádárok és kocsmárosok védőszentjének szinte teljes csontozatát, s a közel kétezer éve élő szent életű pápa ereklyéje ma szinte elfeledve nyugszik pár falura Mádtól. „Ez akkora felfedezés, amiből egy nyugat-európai település az egész környéket felvirágoztatná” – jelenti ki Kulcsár Edit. A borbarátnők rögtön felvállalták az ügyet. Ugyan külföldön élőbb kultusza volt Szent Orbánnak, hittek benne, hogy az egyház és a néphagyomány még mindig olyan szorosan kapcsolódik egymáshoz Magyarországon, hogy alulról építkezve közösen feltámaszthatják a tiszteletét.
Azóta a Tokaji Borbarátnők Társasága minden évben megszervezi a Szent Orbán-zarándoklatot, amelyet már a hívek is a magukénak éreznek. A Tokaj-Hegyalja dűlőin és településein végigvitt ereklyét énekkel, tánccal, műsorral fogadják a falusiak. „Emlékszem, mikor 2013-ban elindultunk az első zarándoklatra, zuhogott az eső. Szomorúan meg is jegyeztem, hogy Szent Orbán lehetett volna kegyesebb hozzánk, hiszen hónapokon át szerveztük az eseményt, több ezer embert mozgósítottunk, erre a vihar elmossa a munkánkat. Bementünk a monoki templomba az ereklyét elbocsátó misére, és mire a pap elmondta az áldást, csodálatosan kisütött a nap. Egyik helyszínről a másikra tartva a viharfelhő volt az előfutárunk, s mire odaértünk a szent csonttal a falvakba, mindenhol kiderült az ég. Ráadásul a 2013-as év az utóbbi idők legjobb aszús évjárata lett. Szent Orbán közbenjárt értünk. A napja azóta is minden évben arra emlékeztet minket, hogy néha meg kell állnunk, és segítséget kell kérnünk a munkánkhoz, mert annyi minden van, ami nem rajtunk múlik, csak ezt néha elfelejtjük. Ahogy azt is, hogy a bor nemcsak a föld, hanem a túlvilággal való összekapcsolódás itala is.”
Az épület íves kapujában búcsúzás előtt még rákérdezünk, tulajdonképpen miért a közösségépítést választotta itteni feladatául. Az alapító szinte egy pillanatig sem gondolkodik el, mondja a válaszát: „Mindenkinek dolga tenni valamit a hazájáért. Én szervezni tudok, ezért ezt a tudásomat állítom a nemzetem szolgálatába. A másik feladatunk, hogy maradandót alkossunk. A tokaji szőlő száz évvel előttünk itt volt már, s ha rajtam és a borbarátnőkön múlik, sok száz év múlva is itt lesz. Mi ez, ha nem maradandó érték?”
Cseppke, a csikó története nemcsak a Przsevalszkij-lovakat, de a puszta élővilágát is bemutatja a cselőpóktól egészen a rétisasig. Török Zoltán kamaszkorában fedezte fel a Hortobágyot, és nem tud betelni vele. Pedig a világ megannyi vidékéről készített már sokszorosan díjazott természetfilmeket.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
