Szöveg: Farkas Anita
fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Két vastag kötetben nem csak egy különleges házasság, az írói munka és az emigránslét bonyolult érzelmi háttere rajzolódik fel, a papírra vetett jegyzetekhez a világtörténelem adja a kulisszát. Betűbe zárva címmel az idei könyvhét szenzációjaként a Helikon Kiadó gondozásában megjelent Márai Ilona 1948 és 1979 között írt naplója.
Márai Sándor 1986 márciusában írta le naplójába, hogy elhunyt feleségétől álmában – ahogyan ő írja, hot line-on keresztül – üzenetet kapott: „Te másoknak írtad a naplót, én neked.” Ekkor kereste meg a hajóládában Lola 1948-tól írott füzeteit, és ahogy sorra olvasta a bejegyzéseket, mintha egy film pergett volna lassan vissza, újra átélte az együtt töltött évtizedeket. Matzner Ilona huszonéves korától jegyezte fel kisebb-nagyobb kihagyásokkal a napi történéseket és a hozzájuk kapcsolódó reflexióit, az emigráció kezdete előtti írások – amelyeket egy éppen megkezdett füzeten kívül egy budapesti barátnője gondjaira bízott – sorsa azonban máig ismeretlen. A Betűbe zárva így egy 1948. augusztus 17-ei kis jegyzettel indul, majd két napra rá az asszony már ezt rögzíti szálkás, nehezen olvasható betűivel: „Megkaptuk az útleveleket. Majdnem csalódásérzés, hogy el kell menni. Szívfájdalom – könnyedebben kellene csinálni, érzelmileg is.” Ez a pár sor pedig szinte előrevetíti a keserédes jövőt, a házaspár Nápolytól New Yorkon és Salernón át San Diegóig tartó, folyamatos idegenségérzet kísérte bolyongását.
„Az irodalomtörténet már régóta tud ezekről a naplókról. Márai hagyatéka 1997-ben került letétbe a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumba, a huszonkét doboznyi kéziratot, levelet, dokumentumot és néhány személyes tárgyat az író maga csomagolta be precízen San Diegóban a halála előtt, és az egészet rábízta barátjára és kiadójára, a Torontóban élő Vörösváry Istvánra és feleségére. Köztük voltak Lola füzetei is, amiből arra lehet következtetni, hogy Márai Sándor ezzel a gesztussal hozzájárult kutatásukhoz, kiadásukhoz” – mondja Ötvös Anna, a Betűbe zárva egyik szerkesztője.
Szőnyi Zsuzsa, Márai Ilona és Triznya Mátyás 1967 szeptemberében (balra). Lola és fia, Kristóf, 1939-ben (jobbra)
A Kassán élő történész-könyvtáros néhány évvel később, a kétezres évek elején szerzett tudomást a Lola-naplók létezéséről, amikor a Műhely kulturális folyóiratban megjelent néhány szemelvény a nő 1974-es feljegyzéseiből Márai Sándor születésének századik évfordulója alkalmából. „Konyhában meztelenül jégszekrényből hideg kávé, tej. Kitűnő. Hol lehet jobban nyaralni? Főleg zavartalanabbul!” – ez volt az a néhány mondat, ami bogarat ültetett a fülébe, és elvezetett előbb a Matzner Ilona családjával és fiatalkorával foglalkozó Lola könyve megírásához, azután a naplók sajtó alá rendezéséhez.
„Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a diplomamunkámat Kassa várostörténetéből írtam. Ekkor, a kilencvenes évek közepén költöztem a városba Gömörhorkáról, és ez idő tájt hallottam először Márai Sándor nevét is. Hamar szenvedélyes rajongója lettem; olyan gyönyörűen írt, annyira gazdag magyar nyelven, amitől nem is bírt soha igazán elszakadni, hogy ma is bármelyik könyvét szívesen forgatom. Így, egyszerű olvasóként lettem kíváncsi előbb az ő életére, majd arra is, vajon ki volt az a nő, aki mindvégig önzetlenül támogatta. Lola Budapesten, még az elutazásuk előtti napon azt írta a naplójába, szabadon idézve a Rut könyvét a Bibliából: »Ahol te vagy, ott vagyok én, ahol a te hazád, ott az én hazám.« És ehhez az elhatározásához, férje döntéséhez, miszerint addig nem teszi be a lábát Magyarországra, amíg itt szovjet csapatok állomásoznak, gyötrő honvágya ellenére is haláláig tartotta magát” – magyarázza Ötvös Anna.
Márai Ilona, Márai Sándor és fogadott fiuk, János Capri szigetén, 1950
Lolát pedig sokáig valóban csak ebben a háttérszerepben ismerte a közvélemény, maximum annyit tudtak még róla néhányan, hogy Máraihoz hasonlóan Kassán töltötte a gyerek- és fiatalkorát. Ötvös Anna ennél sokkal mélyebbre szeretett volna ásni, ezért nyomozni kezdett a helyi levéltárakban, könyvtárakban, magánleveleket, okiratokat, sajtótermékeket böngészett hosszú időn át. A szerencse is a kezére játszott: egy idős úr a szemétből mentette meg Matzner Ilona fiatalkori fotóalbumát, benne négyszáznál is több képpel. A fotók ihletésére és a sokévi kutatás eredményeként jelent meg 2017-ben a Lola könyve, amely nemcsak egy kivételes nő portréja, de a családtagok, barátok, ismerősök révén azt a kulturális és társadalmi közeget is bemutatja, ahonnan a házaspár elindult. Különös tekintettel természetesen az előkelő zsidó polgár Moskovicsok és Matznerek orvos-lapkiadó famíliáira, amelyek a 19. század végén, a 20. század elején fontos szerepet játszottak Kassa szellemi felemelkedésében.
„Mivel az album utolsó fotói Párizsból valók, azt a történetet ott zártam le. Természetesen úgy, hogy már Márai Sándor fiatalkora is megjelent kicsit benne, sőt a családi legendák alapján rekonstruáltam kettejük berlini találkozását, a házasságkötésüket és az első éveiket. Erről az időszakról egyébként maga Márai is sokat írt az Egy polgár vallomásaiban, ahhoz képest pláne bőbeszédűen, hogy később már nem szívesen osztott meg a műveiben ilyen magánjellegű részleteket” – teszi hozzá Ötvös Anna.
A Lola könyvének váratlan sikere vezetett el aztán a Matzner Ilona-naplók kiadásának gondolatához is. A 296 különböző típusú és méretű füzetet, amelyekben az utolsó bejegyzés 1979. március 22-ei keltezésű, persze előbb fogyaszthatóvá kellett tenni a leendő olvasóknak. Az általában ceruzával írt, gyakran olvashatatlan kéziratot Ötvös Anna és a Márai-hagyatékot kezelő Mészáros Tibor muzeológus-könyvtáros gépelte be, a több mint kétezer oldalból Nagy Zsejke szerkesztő válogatott. A két vaskos kötet így az eredetinek a felére csökkentett, szerkesztett anyagát tartalmazza.
2019. január 22-én, a magyar kultúra napján nyitott meg a kassai Márai Sándor-emlékkiállítás. Az irodalmi emlékhely létrejöttét hosszú előkészületek, tárgyalások és munkálatok előzték meg. Márai Sándor kultuszának ápolása szülővárosában hivatalosan 1991-ben kezdődött, amikor a Grosschmid család egykori tulajdonát képező Mészáros utcai ház homlokzatán elhelyezték az író emléktábláját. Öccse, Radványi Géza filmrendező emléktábláját 2016-ban leplezték le. 1998 májusában a ház földszintjén megnyílt a Márai Sándor-emlékszoba, szerény lehetőségekkel. A magyar állam támogatásával 2017-ben a Csemadok Kassai Városi Választmánya megvásárolta Grosschmidék egykori lakásának nagyobb részét, ahol állandó kiállítás nyílt. A 2018 óta a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma üzemeltette tárlat létrehozására Mészáros Tibort kérték fel. A megvalósításban mások mellett Ötvös Anna is részt vett, és a mai napig sok időt tölt a házban, személyesen fogadva a látogatókat
„Lola persze nem volt szépíró, ám hétköznapi és szubjektív naplóbejegyzései kirakósként egészítik ki férje tudatosan megkomponált és a nagyközönségnek szánt naplóit. Az anya és feleség mindennapos töprengéseinek különlegességét egyrészt a hiteles szemtanú szemszöge adja, másrészt hogy a feljegyzések révén több homályos részletre is fény derül a Máraival való közös életükkel kapcsolatban. És nemcsak az 1948 és 1979 közötti időszakra vonatkozóan, Lola sokszor emlékszik vissza a gyerek- és fiatalkori történetekre, a házasságuk első huszonöt esztendejével kapcsolatos fontosabb momentumokra is. Emellett megismerjük a közvetlen környezetüket, olvasunk a világban zajló eseményekről, a szürke hétköznapokról és azokról az emberekről, akikkel rokoni, baráti, munka- vagy egyéb kapcsolatban voltak. Napra pontosan követhetjük Márai Sándor emigrációban született munkáinak sorsát is az írástól a kiadásig és a sokszor sikertelen terjesztésig” – mutat rá a Betűbe zárva hiánypótló voltára Ötvös Anna. A kiadvány így – az alaposan kikutatott nevek és helyszínek miatt is – a jövőben a Márai-filológia felbecsülhetetlen értékű forrása lehet.
Ami ennél is fontosabb, egy kivételes asszonyi sors hiteles lenyomata. A férjét mindig személyes névmással jelölő Lola, aki valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy a feljegyzései egyszer nyilvánosak lesznek („Zavar, ha tudom, hogy olvassák”), ugyanis megengedhette magának a teljes őszinteség luxusát. Kendőzetlenül, néha kíméletlenül és tapintatlanul ír nemcsak az ismerősökről, segítőkről, hanem magáról Márai Sándorról is. Akit mindvégig nagyon szeretett, annak ellenére, hogy egyre nehezebb volt őt támogatnia: a lassan mindentől és mindenkitől elszigetelődő zseni az alkoholba és a magányba menekülve próbálta túlélni önkéntes emigrációját, megkeserítve ezzel a mindennapok gondját viselő közvetlen hozzátartozói – felesége és fogadott fiuk, János – életét. Az időben előrehaladva egyre komorabbá váló feljegyzések, amelyek a vége felé többnyire a magányról, a kilátástalanságról, az öregkor nyűgjeiről tudósítanak, pedig különösen megrendítők.
A Betűbe zárva megjelenésével Ötvös Anna korántsem ért önként vállalt feladata végéhez. Most Márai Sándor édesapjával szeretne foglalkozni, a húga naplóját készíti elő szintén kiadásra, illetve a szerteágazó családfát is szeretnék hamarosan bemutatni a kassai Márai Sándor-emlékkiállításon.
Hajdú Farkas-Zoltán regényfolyamában a pálfordulásokkal és egyszerre jó és rossz szereplőkkel teli közép-európai történetek mellett saját és családja életét is meséli. Az íróval a kézírás fontosságáról, a posztmodernről, a progresszív és a konzervatív irodalomról beszélgettünk, és arról is, miként interjúvolta meg a világhírű filozófust, Hans-Georg Gadamert.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
