A mai napig nem tudni, hogyan került a Monomakhosz-korona Nyitraivánkára.
Az album annak a tárgyi emléke, hogy a századfordulón a családi fényképnézegetést hogyan lehetett összekötni zenehallgatással.
Festmények, szobrok, szárnyas oltárok, régészeti leletek, érmék otthona. Közel hetven éve alapították legnagyobb közgyűjteményünket.
Az eredmények már fél év elteltével újraírják a népvándorlás korának temetkezési térképét.
A negyedik század első harmadában játszódik Nagy Mihály régész történelmi regénye, a Nyugaton kelt a nap.
Szabadon elérhetőek a Magyar Nemzeti Múzeum intézményeinek Jókaihoz kapcsolódó műtárgyai.
A közönség elé tárt alkotások három fő téma, a „Ji” (Eszme), a „Hszing” (Forma), és a „Csü” (Érdeklődés) köré szerveződnek.
Az október 18-tól látogatható, Ragyogj! – Ékszerek ideje című kiállítás korszakokon átívelve mutatja be, milyen mélyebb jelentéseket hordoznak az ékszerek.
Az erdélyi fejedelem arcképe áll a Magyar Nemzeti Múzeum új kamarakiállításának középpontjában.
Egy régészeti csapat önkéntese bukkant rá augusztus elején arra a világszenzációnak számít nyakékre, amely nagyjából három évezrede pihent a Somló-hegyen és a Magyar Nemzeti Múzeum kamaratárlatán meg is csodálható október közepétől.
Varázseszközök, amulettek, átoktáblák és különleges rituálék régészeti nyomai – többek között ezekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők a Nemzeti Múzeum előadásán.