Szikvizes üvegektől öntözésig, vízemelőtől aranymosóig van itt mindenről kép, tárgy, dokumentum. Az esztergomi Duna Múzeumban tényleg minden a vízről szól. Dunáról, Tiszáról, Balatonról, folyókról, tavakról, kutakról, múltról és jelenről.
Október 9. és 11. között ismét életre kel a középkor: idén először két helyszínen várják az érdeklődőket lovagi tornákkal, kézműves bemutatókkal, koncertekkel és fáklyás felvonulással.
Idén június 7-én tizenkilencedik alkalommal rendezik meg az AquaPhone rendezvényt Párkányban. A performansz azokat az időket idézi meg, amikor csak a Dunán átkiabálva beszélgethettek egymással az esztergomiak és a párkányiak.
Száz évvel az első verseny után ismét a budapesti Szent Gellért térről indul a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely május 14. és 18. között öt szakaszon, 885 kilométeren át vezeti végig a mezőnyt Magyarország legszebb tájain. Az esztergomi bazilikánál záruló viadalon minden eddiginél több magyar versenyző áll rajthoz.
Fűszerillat a levegőben, forralt bor vagy tea melegíti kezeinket a bögrén át, a fabódékat lámpasor díszíti és különböző kézműves áruk várnak arra, hogy megcsodáljuk vagy megvegyük őket. Összeállításunkban 6 + 1 mesebeli vásárt ajánlunk, amik a következő pár hétben elfoglalják a magyar városok főtereit.
Veszprém, Sárvár, Esztergom és Tokaj-Hegyalja kaptak rangos nemzetközi elismerést.