Szerzett képzettséget katonai közelharcban, kommandós is lett – másként. Pöltl Ákos közgazdász, családbiztonsági szakértő kiberpszichológiai tudással felvértezve vette fel a kesztyűt többedmagával a technológiai óriáscégek által táplált hiedelmek káros uralmával szemben – a gyerekek mentális egészségének védelméért.
A Brain Bar programjai tökéletesen leképezték a mesterséges intelligencia felfutását. A több száz előadás és workshop elé bedobott „prompt” határozta meg, a párhuzamos buborékokban elhangzó véleményekből ki mit tekint érvényes valóságnak. Pillanatkép a digitális ember jövőjére rákeresve a Magyar Zene Házában.
Közhely, hogy mi a játszótéren nőttünk fel, a gyerekeink pedig már az idejük jó részét a digitális dzsungelben töltik. Lehet ezen sopánkodni, de felesleges. Sokkal inkább az a kérdés, rá tudunk-e találni közösen azokra az ösvényekre, amelyeken még kényelmesen esik a járás. A hogyanról Tóth Dániel pszichológust, a digitális nevelés szakértőjét kérdeztük.