Keresés
Close this search box.

Szabadságharc a
Royal szállóban

Válogatta: Leimeiszter Barnabás
fotó: Fortepan / Spaarnestad Photo

A Wesselényi-csoport tagjai pihennek a Royal szálló (ma Corinthia Hotel Budapest) halljában

„A Nagybudapesti Horgász Egyesület tagjai és más Budapesten lakó horgászok hagyományossá vált csütörtöki összejövetele ismét megkezdődik a Royal Szálló éttermében. Az első találkozóra október 25-én, csütörtökön este 8 órakor kerül sor. Metzler Béla elnök ismerteti a téli összejövetelek műsorát, amelyen – értesülésünk szerint – több filmvetítés is szerepel.” (Esti Budapest, 1956. október 23.)

„A nemzetőrség megalakulásakor a toborzó parancsnokságra mentünk, mert kíváncsiak voltunk. Rengetegen jelentkeztek. Volt ott egy öreg rendőr, aki ismerte a nővérem férjét, Kovács Dezsőt, aki a háborúban repülőstiszt volt. A rendőr javaslatára választották meg a sógoromat nemzetőr parancsnokká. Így lettünk nemzetőrök. […] A mi alakulatunkat a harcok során átminősítették katonai alakulattá, így elég sokat harcoltunk. Kaptunk négy-öt katonatisztet vezetőnek és két légvédelmi ágyút is. Először az Almássy térnél vettünk föl állást, de az ottani kultúrházban nem fértünk el, ezért a Royal szállóba költözött át a parancsnokság. Többnyire a pincéken keresztül közlekedtünk, és a tetőn. A pincéket egy vájár bajtársunk kötötte össze, a tetőkön pedig szintén átjárókat létesítettünk, cserepeket bontottunk. A tankokra innen csak le kellett ejteni a benzinesüveget. A felbontott utcakövekből pedig olyan barikádokat építettünk, amelyeken nem nagyon tudtak átkelni a tankok. A gyalogos orosz katonák végképp el voltak veszve, mert ötven helyről lőtték őket a környék házaiból. […] A Royal szállót november 10-én délután 2-kor elfoglalták az oroszok. Akiket megtaláltak, azokat a szálloda udvarán azonnal kivégezték. Nekem azonban volt egy régi ismerősöm a Royalban, egy öreg pincér, aki pincérruhát adott rám és elrejtett a pincében a szálló vendégei közé. Megmentettem egy francia kislányt is, aki a szétlőtt épület egyik apartmanjában az ágyon sírt a paplanra hulló törmelékek között. A kislány apja révén kért ki engem a francia nagykövetség később. A franciák azt akarták, hogy menjek velük, de nem hagytam el az országot. Volt egy eljegyzett menyasszonyom. A tyúkeszemmel, húszévesen nem gondoltam, hogy azt, aki az országa függetlenségéért harcol, később megbüntetik.” (Interjú Priska József Tamás forradalmárral, Magyar Nemzet, 2012. szeptember 17.)

„Szovjet páncélozott, gyalogságot szállító kocsik jelentek meg a Hársfa utcában, és megkezdték volna átfésülni a házakat. A felkelők ellenálltak, és megkezdődött a tűzharc, mely a Royal szállóban és a moziban egy teljes nappalon át tartott. Ropogtak a gyalogsági fegyverek, robbantak a kézi­gránátok az épületekben. Több ponton kigyulladt és teljesen le is égett a nagy moziterem. Közben szovjet tankok is jöttek, és palacsintává nyomva az utcában álló személykocsikat avatkoztak be a harcokba. Mikor elcsendesült a környék, vége lett a harcnak, a szovjet egységek is elvonultak, átmentünk a házunkkal pont szemben lévő hátsó mozibejáraton át a Royal épületébe. Döbbenten láttuk ott heverni holtan a mozipénztár előtt (ma is ott a pénztár) azokat a fiatal gyerekeket, akiket látásból ismertünk, hisz be-bejöttek az előző napokban a pincébe hozzánk. Emlékezetem szerint ott négy vagy öt holttest volt, természetesen az épület más részein is voltak halottak, de én csak ezeket láttam. Tehát november 11-én még Pest belterületén ellenállt a fegyveres csoport, és miután tudomásom szerint erről a csoportról nem szól a krónika, hadd nevezzem őket »Royal Szálló-csoportnak«. Hogy kik voltak név szerint, és hányan voltak, nem tudom. Talán lesz valaki, aki egy megemlékező táblát is elhelyez e harcok színhelyén, és áldozatuk nem merül el a feledés homályába. Megérdemelnék, hisz a legtöbbet adták a szabadságért.” (Ujváry Endre beszámolója, Pesti Hírlap, 1992. július 28.)

„A megsemmisített fegyveres támadó csoportokból megmaradt és nappal a pincékben és más helyeken rejtőzködő orvlövészek este előbújnak és kisebb bandákba verődnek. Csütörtökön este több helyen áruházakat és vasúti pályaudvarokat támadtak meg és fosztottak ki. Pénteken este szintén garázdálkodtak. Felgyújtották például a Royal Szálló épületét és fosztogattak a Rákóczi úton a Guttmann-áruházban. A lakosságban általános az óhaj a törvényes rend, a békesség, a rendes mindennapi élet, a munka megindítása után és elítélő hangulat lett úrrá az orvlövészekkel, a fosztogatással, a gyújtogatással szemben, amely jelenségek Budapesten még ma is sok kárt, szenvedést és megpróbáltatást okoznak békés lakosságunknak.” (Kádár János beszéde, Népszabadság, 1956. november 12.)

„Összegezve: a Royal Szállót, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumot védő szabadságharcosok a belvárosi körzetben valószínűleg a legtovább tartottak ki. […] A »Wesselényi« csoport tagjait […] 1957 őszén tartóztatták le a nyomozó hatóságok. Többségük felett a Kovács Dezső és társai per keretében a katonai bíróság ítélkezett. Kiss István Gábor őrnagy tanácsa büntetéskiszabását (1958. június 30.) a jogerősen eljáró Szimler János alezredes tanácsa teljes mértékben jóváhagyta (1958. október 4.). Kovács Dezsőt, Kovács Imrét, Dóczi Dénest, valamint Modori Sándort halálra ítélték, és 1958. október 7-én kivégezték.” (Eörsi László tanulmánya, Beszélő, 2010. szeptember–december)

„A Nagybudapesti Horgász Egyesület szokásos csütörtök esti összejöveteleit a Royal-szálló különtermében újra megkezdte. Ugyancsak újra megindítja az egyesület – november folyamán – szerda esti horgásziskoláját is, amelyre máris lehet jelentkezni az egyesület helyiségében minden hétköznap (szombat kivételével) 10–12-ig és délután 4–8-ig.
Az iskola nemcsak az egyesület tagjai, hanem minden érdeklődő számára díjmentes.” (Magyar Horgász, 1957. szeptember–október)      

Hasonló tartalmak

Kopót tartani: lázadás

Erdélyi kopót, ezt a hungarikum kutyafajtát tartani nem a világ legkényelmesebb dolga. De nem csupán szabadidős tevékenységet jelent, sőt elsősorban nem azt. Mint történész szerzőnk írja: a kopótartás igazi lázadás a mai korszellemmel szemben.

Nők a vörös csillag árnyékában

A huszadik század második felében gyökeresen átformálódtak a női szerepek Magyarországon: egyszerre érvényesültek az emancipációs törekvések és a „szocialista erkölcs” főszerkesztői cikkekben közvetített normái. Tóth Eszter Zsófia történésszel beszélgettünk.

Akik nem engedtek a ’39-ből

A szakirodalomban sokszor nyilas seregletként intézték el a hetvenöt éve a bajorországi Altöttingben összeülő emigráns országgyűlést, ez a minősítés azonban nem felel meg a valóságnak – még ha az ideiglenes államfőnek választott kisbarnaki Farkas Ferencnek a háborúban játszott szerepe körül valóban sok a kérdőjel.

Biszku az edzőtáborban

Biszkuban még ahhoz sem volt fantázia, ravaszság, ambíció, temperamentum, hogy magasabb posztra képzelje magát, mint ahova helyezték.

Állatkerti séta

Régen nem volt kérdés, ma egyre gyakrabban az, hogy jó-e, helyes-e fogságban élő állatok kertjét fenntartani. Félek, hogy idővel a nemleges válasz győz majd, én viszont meggyőződéssel mondok igent.

A háború mindenhova elért – interjú Szalay-Berzeviczy Attilával

A Budapesti Értéktőzsde volt elnöke az első világháború századik évfordulója kapcsán hatalmas vállalkozásba fogott: bejárta és megörökítette a hadszíntereket Ypres-től Csingtaóig, a Falkland-szigetektől Pápua Új-Guineáig, hogy különleges kivitelű könyvben láttassa a harcok valóságát.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!