Szöveg: Bencsik Gábor
Kaposvári villáját képeinek árából vásárolta Rippl-Rónai József. A festő egyes alkotásai ma már többet érnek, mint a varázslatos hely, ahol készültek. A Rippl-Rónai Emlékház és Látogatóközpontba érdemes újra és újra betérni, az egykori otthon és műterem időkapszulaként őrzi a művész szellemét.
Jó télen emlékezni. Ülni a meleg szobában, nézni az ablakon át a csupasz ágakat és felidézni, újraélni az elmúlt tavaszt, nyarat, az őszt. Behunyom a szemem, és már ott is vagyok az arany őszben Kaposváron. Valóságos színorgia lobog, lángol a fákon, a zöld, a sárga, a barna és a vörös végtelen árnyalatban ragyog a lombokon. Ahogy a magas fák alatt, az almaillatú, nedves avarban lépkedek, a színpompában gyönyörködve egyszerre érzem magam kicsinek és hatalmasnak. Előttem két derékmagas kőoszlop, közöttük fehér lécekből kertkapu, az egyik szárnya nyitva. A kapun túl fák szegélyezte, egyenes út, a lombok takarásában élénksárgára festett villa körvonalai tűnnek elő. Szerencsém van, senki sem jár a kertben, bogárzizegéses csendben, egyedül indulok a villa felé. Sokadszor járok itt, és még sokszor is fogok, beleálmodni magamat ebbe az Isten háta mögötti kertbe, amely a világ közepe is egyben. Ha gazdag lennék, éppen ilyen kertet, ilyen villát szeretnék.
A kaposvári Rippl-Rónai Emlékház és Látogatóközpontba tartok, abba a hatalmas kert övezte villába, amelyet a kaposvári születésű festő 1908-ban vásárolt, és ahol 1915-től élete végéig, 1927-ig az ideje legnagyobb részét töltötte. Kaposvár központjától távolabb, a Kapos egy mellékága közelében, kerttel körülvéve áll az előző tulajdonosa által Róma-villának elnevezett épület, pár lépéssel arrébb a műterem. Az alkotásra tökéletesebb otthont elképzelni is nehéz. A kert nagy, de bejárható, a villa a tágasság mellett is őrzi az otthonosság légkörét, a műterem a nagy ablakaival mindig fénnyel teli.
Rippl-Rónai József, a kaposvári sváb tanító és a félig-meddig horvát édesanya fia gyógyszerészként kezdte pályáját Pécsett és Kaposváron, majd házitanítóskodott a Zichy grófoknál, és közben magánúton rajzórákat vett. A kor művészetpártoló légköre által támogatva, mint számos magyar kortársa, ő is a híres müncheni művészeti akadémiára iratkozott be, majd Párizsba ment, ahol 1887-ben maga Munkácsy Mihály fogadta segédjéül. Bár Munkácsy akkoriban valóságos festőfejedelemnek számított, hatalmas párizsi palotájában a kor leghíresebb emberei fordultak meg, Rippl-Rónai nem az ő útját követte, inkább a kiteljesedő impresszionista irányzathoz csatlakozott.
Önéletrajzának tanúsága szerint Párizsban a legnagyobbakkal kötött barátságot, és maga is sikeres festőnek számított. Két-, majd egészen az első világháborúig háromlaki életet élt, először Párizsban és Pesten, majd Kaposváron is otthont rendezve be magának. Az első nagy pesti kiállítása 1906-banakkora sikert aratott, hogy a képei árából vehette meg a kaposvári birtokot. A világháború kitörése Párizsban érte, ellenséges ország polgáraként internálták, csak 1915-ben tudott hazatérni. Ettől kezdve a kaposvári Róma-villa volt az igazi otthona.
Abban a kertben, ahol most állok, száz évvel ezelőtt a világ csúcsművészetével teljes szinkronban születtek az alkotások. Rippl-Rónai a kivételes tehetségéhez hozzátette a kor legnagyobbjaitól szerzett tudást, hogy mindezt hazahozza Somogy fővárosába. A festészetről mindent tudott, mégis sajátosan magyar maradt, karakteresen egyéni látásmóddal. Itthon, Kaposváron világszínvonalúan, ráadásul sikeresen dolgozott, hiszen művészetét a kortársak is elismerték. Ez a megbecsülés töretlen azóta is.
1897-ben Andrássy Tivadar gróf megbízta a pesti palotája ebédlőjének teljes, bútorokat, evőeszközöket és porcelánokat is magában foglaló megtervezésével. A megvalósult berendezést később az Andrássyak tiszadobi kastélyába költöztették. Az alkotás nagy része azóta elpusztult, csak töredékei maradtak, köztük a híres Vörösruhás nő című falikárpit, amelyet Rippl-Rónai terve alapján a felesége, Lazarine Baudrion hímzett. Itt, a villa kertjében, a vendégeket kiszolgáló látogatóközpontban rekonstruálták az ebédlőt, a magyar szecesszió egyik legszebb műegyüttesét.
Az igazi látnivaló persze maga a festő jelenlétét megidéző villa a részben eredeti berendezéssel és mindenekelőtt közel száz eredeti alkotással, rajzokkal és festményekkel. A ma csöndes szobák pezsgő élet emlékét őrzik, a visszaemlékezések szerint szinte állandó volt egykor a vendégjárás. Hihetetlen, ki mindenki látogatta meg a festőt és családját: járt itt Ady, Móricz, Szabó Lőrinc, Kozma Lajos, és még hányan, akiknek a nevét nem őrizte meg az emlékezet. Talán ők is azzal a titkos gondolattal, hogy ha gazdagok lennének, éppen ilyen otthont szeretnének maguknak.
A Rippl-Rónai Emlékház és Látogatóközpont átmenetileg zárva van. A nyitvatartásról az érdeklődők az intézmény honlapján tájékozódhatnak.
Rippl-Rónai József I Festő modellekkel
Rippl-Rónai József I A villa
Rippl-Rónai József I Kaposvári műterem
Kevés embert hallani akkora rajongással beszélni Tihanyról, mint Punk Ferencet. Ráadásul egy olyan Tihanyról, aminek már a nyomai is alig lelhetők fel, amit már elképzelni is nehéz. Lékhalászokról, kecskeköröm-árusításról, hegyenjárókról, Illyés Gyulának szatyorban hordott éti csigáról, 1956-ról és még számos, regénybe illő dologról beszélgettünk az általa alapított Ferenc Pince Csárdában.
Egy műgyűjtő házaspár és egy derűs kisváros egymásra találása – a balatonfüredi Modern Műtárban Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit vendégei voltunk.
Egész emberi-történelmi tudásunk olyan esetleges, mint Oma elbeszélései. Bizonyos elemei összeillenek, mások nem. A képzelet által kiszínezett múlt – sőt: a jelen – egy-egy darabja néha felbukkan és fellobban, mint a láng, aztán elenyészik. Emlékek. Illatok. Kertek. Tárgyak. Könyvek. Lábnyomok. Töredékek Tihanyból.
Közel száz évvel ezelőtt Klebelsberg Kunó javaslatára alapították meg a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetet, amely számos szervezeti átalakulást és viszontagságot túlélve sikeresebben működik, mint valaha. A Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózat alá tartozó, tihanyi székhelyű intézményben nemcsak magas színvonalú szakmai munka folyik, de egész évben várják a látogatókat is.
Apró, élénklila színű virág, kincset érő olaj. A tihanyi levendula története csaknem száz évvel ezelőtt kezdődött, egy-egy elhivatott embernek köszönhetően pedig a jövőnek is tovább íródhat. Bittmann Eszterrel, a Lavender Tihany ügyvezetőjével a Belső-tó partján lévő üzemben beszélgettünk a félsziget ikonikus növényéről.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
