Így telt meg újra élettel az ózdi gyár
Az ipari örökség megóvása mellett a helyi közösség is gazdagodott az egykor városnyi területű létesítmény épületeinek rehabilitációjával.
Szöveg: Tábori Kálmán
Fotó: Földházi Árpád
Nagyapja saját kezével épített szeretett feleségének rózsavölgyi villát. Ma úgy mondanánk, ez igazi „szerelemprojekt”. Kelemen Eörs és családja nemcsak lakja, éli is ősei örökségét. Családi cégük, a Pytheas régi könyvek, régi életek hasonmás kiadásával foglalkozik.
„Az asszonyért ki kertbe vágyott,
Kő kőre szállt s az összehordott
Kis fészek vidám lett és boldog
Színes csillanó, mint játszi kedve
Az öreg bohémnek ki építette.”
Olvasom a mozaikokkal kirakott lépcsőn, amint komótosan lépdelek fel a Kelemen család rózsavölgyi villájának bejáratához. Mintha vasárnapi ebédre érkeznék e mesebeli kert különös házikójába. Üvegtáblás ajtón és színes festményekkel díszített előszobán át tágas, nyolcszög alakú nappaliba toppanok, ahová díszes üvegkupola engedi be a szűrt napfényt. Az oktogon szegleteiben álló oszlopfőkről a ház egykori lakói mosolyognak le bátorítón. Középen hatalmas asztal ódon székekkel. Ahogy leülök, képzeletem játszani kezd velem, s orrom már-már érezni véli az aranyló húsleves illatát. Hajdanvolt családi ebédekről kérdezem házigazdáimat. „Valóban itt ebédelt a család, amikor kisfiú voltam – emlékszik vissza Kelemen Eörs, ahogy leül velem szemben –, sokan megfordultak nagyapáéknál a környék szellemi és művészi életének képviselői.” S felesége, Mária már mutatja is a fekete-fehér fényképet a nagy tiszteletben tartott ősökről, amint poharukat emelik felénk az 1930-as évekből. Felismerem a szobát, az oszlopokat, még a festményeket is a falon. „Az ott Törley József – mutat a képre az asszony, hogy alátámassza férje iménti kijelentését –, ő is gyakran járt ide.”
„Nagy bohém volt a nagypapám, de imádta a feleségét. Az ő kedvéért vásárolta ezt a telket, és építette rá saját kezével a házat” – kezd bele a Laszgallner-hajlék történetébe Kelemen Eörs. S ahogy mesélni kezd, mint kisgyerekek a mesekönyvet olvasó nagypapa köré, az asztalhoz ül lánya, Ágnes és férje, Zoltán is. Együtt mesélik tovább közös történetüket, miközben vaskos könyvet raknak elém. A borítóján ez olvasható: A Laszgallner család – Laszgallner Oszkár és Nászai Luiza naplója nyomán. Ahogy lapozom az általuk készített, fotókkal, festményekkel gazdagon illusztrált könyvet, egyszerre bontakozik ki előttem házigazdáim családi krónikája és közös vállalkozásuk története.
Valaha művésztelepet álmodtak ide. Ezért választotta családja otthonául Rózsavölgyet a Műegyetem egykori tanára, Laszgallner Oszkár építész, festőművész, amikor 1930-ban hazatért amerikai tanulmányútjáról. A bohém művész felesége, Nászai Luizi álmát New York-i és San Franciscó-i filmszínházak belső tereinek tervezéséért és freskóik festéséért kapott fizetségéből és némi kölcsönből tudta megvalósítani. Noha a művésztelep jött létre, meg, ez a ház és a kert máig hűen őrzi Budafok két világháború közötti hangulatát. „Amit csak lehetett, eredeti formájában őriztünk meg. Hisz a csillár a fejünk felett, a mozaikok a kertben, a medence és a csobogó mind a nagyszüleim keze munkája” – mondja Eörs, aki legfiatalabb Laszgallner-unokaként saját vállalkozásának székhelyeként őrzi és ápolja a családi hagyományokat.
A Pytheas Könyvmanufaktúra amellett, hogy régi könyvek reprint és fakszimile kiadásaival foglalkozik, a legnagyobb tapasztalattal rendelkező könyvdigitalizáló az országban. Nem csoda, ha a legjelentősebb könyvgyűjtemények csak a vállalkozás szakembereit engedik értékes kódexeik közelébe
A művészi örökség benne a könyvkészítés mesterségében él tovább. Családi vállalkozásuk a kilencvenes években még a legfejlettebb technikákat alkalmazó grafikai szolgáltatásokkal szerzett nevet, ma viszont a Pytheas az egyik legismertebb azon kevés könyvkiadó közül, amelyek a régen elfeledett, hagyományos, főként kézi könyvkészítés módszereivel reprint és fakszimile könyveket készítenek. „A miénk volt az első magyar digitális nyomda. Aztán amikor felfutott az ágazat, kiszálltunk a versenyből. Akkor kezdtünk könyveket digitalizálni, mert még senki nem foglalkozott ezzel. Idővel abban is nagy lett a verseny. Akkor gondoltam arra, hogy térjünk vissza a könyvkészítés gyökereihez. Gyűjtsük össze, ami elérhető szakmai hagyaték gépekben és szakmai tudásban” – meséli Eörs, miként alakult a családi cég küldetése az elmúlt évtizedek alatt. Azóta a különböző korokból fennmaradt kódexek, hóráskönyvek, kották és kiadványok hiteles másolatának elkészítéséhez számos olyan technológia kel életre a Kelemen család műhelyében, mint az enyvezés, a keményítő használata, a valódi bőrkötés, a dombornyomás, a kézzel merített papír, a többszínű szitanyomás, az arany élmetszés és a különféle könyvkötő módszerek, amelyeket már rég nem alkalmaznak.
Hogy mennyi értékes régi könyvből készült már itt reprint vagy fakszimile kiadás, maguk sem tudják megsaccolni, de még azt is nehéz számba venni, hányféle megrendelésük volt az eltelt évtizedekben. Többek között Mátyás király graduáléját, kódexeit, a corvinákat és számtalan további kódexet reprodukáltak, és dolgoztak a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár, az Országos Széchényi Könyvtár, a Veszprémi Érseki Könyvtár, a pannonhalmi főapátság gyűjteményeiből is. „Tőlünk rendelték Teleki Pál Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez című munkájának hasonmás kiadását, amit a japán császár beavatására ajándékozott a magyar állam” – újságolja Eörs. „A temesvári püspök pedig fehér bőrkötéses Szent Gellért-könyvet ajándékozott Ferenc pápának, amikor ott járt” – fűzi tovább felesége a büszkeséglistát. „Az egyetlen színarany csat, amit készítettem” – teszi hozzá büszkén a könyves szakemberből autodidakta módon lett ötvös férj.
Sokszor kérdezték tőlük hitetlenkedve, ahogyan mi is, mégis hogy lehet egy kihalt szakmából vállalkozást vinni. „Mosolyogtak rajtunk – idézi fel Eörs –, és valóban hullámvölgyekkel van teli a történetünk. Ám mindig akadt az utolsó pillanatban egy támogató, egy megrendelés, aminek köszönhetően folytatni tudtuk.” S úgy tűnik, a családot ezek a hullámvölgyek még jobban összekovácsolják, mert nemcsak Eörs és a felesége, de Ágnes, Zoltán és már az unoka is a Pytheas küldetéséért dolgozik.
Kezemben családi naplójuk, amelyből őseik szólnak. Falaikon nagyszüleik, dédszüleik festményei és Ágnes grafikái. A könyvespolcokon pedig a maiak közös munkái. „Anyuka esténként elfáradva a kerti munkában odaüldögélt a medencelépcsőre, s lábait az enyhe vízbe merítve elmélázott a csörgedező forrás és a holdvilág mellett, hogy hát igaz-e, hogy így van minden amint van, s ami a vágya volt” – olvasom a könyvben. S ahogy rájuk nézek, amint beszélgetünk, ugyanazokat az arcokat látom, mint a könyvben. Csak mai formában. „Ugyanúgy őriztünk meg mindent” – jegyzi meg Eörs a családi örökségként birtokolt villa kapcsán, de már érzem, ez a gondolat nem csak az életüknek keretet adó épületre vonatkozik. Hagyatékuk több mint a ház, a kert és a megőrzött műtárgyak a falakon. Tűnődöm, vajon mi a titkuk, amikor búcsúzóul a lépcső tetejéről integetnek, mint vasárnapi ebédről távozó rokonnak.
Az ipari örökség megóvása mellett a helyi közösség is gazdagodott az egykor városnyi területű létesítmény épületeinek rehabilitációjával.
Egy aprócska faluban beszélgettünk gigászi hegyekről és hegymászó óriásokról. Alázatról, igazi teljesítményről, a Csomolungma-bizniszről és arról, hogyan találja meg az ember az otthonát. A Magyarok a világ nyolcezresein nevű expedíciósorozatot a hegymászó és színházi ügyelő Kollár Lajos alapította, aki a Dunakanyarból költözött, inkább menekült a Bükk lábához.
A „bükki füvesember lánya” maradt – édesapja nélkül, a családja kedvéért a világban ingázva is. Lopes-Szabó Zsuzsa kezdettől vállvetve vitte Szabó Gyuri bácsival a Györgytea misszióját. Ma már általa formálódik élethivatás a bükkszentkereszti gyógynövénykertből a következő nemzedéknek.
Ideális helyszín az élethez – mondja Regős József barlangkutató régész és helytörténész Szilvásváradról, ahol többek között a kezdetekről, a személyes és a földtörténeti múltról beszélgettünk, így például arról is, hogy hogyan került a Bükk az Egyenlítő környékéről a ma ismert helyére.
Szerves része a Duna, állandó lüktető ér az életében. Ha teheti, mindennap komppal utazik, az a nyolc perc számára maga a lelki felfrissülés. Varga Livius sok helyen élt, Ráckevén viszont testközelből tapasztalja meg a vízparti életminőséget. A pszichológus, zenész és előadóművész szerint kimaxoltuk az individualizmust, és ideje belendítenünk egymást a jóba. Erről beszélgettünk a számára kedves környékbeli helyszíneken.
Jártunk patakvölgyben, tisztáson, árnyas ösvényen. Szóba kerültek szerzetesek, püspökök, sztárséfek, Elon Musk és a nyíllal megsebzett indiánok. Ettünk, ittunk, elképedtünk, és aki azt hiszi, hogy az erdőben csak a csalán, a kökény meg a gombák ehetők, az nem tudja, mit veszít. Növényvakok, figyelem: Bózsó Gyula erdész varázslata következik.