Gyerekkorom egyik kiszögellési pontja a Bizományi Áruház Vállalat cégére a szomszéd ház homlokzatán, a mesebeli, ódon belváros dohos kapualja felett. Büszke vagyok, ha ránézek, anyám festette. Nem egyedül – velem. Ez az első olyan munkája, amelybe én is belekotnyeleskedem. Úgy fesd az o-t, mintha szilvamagot formáznál, az ecsetet csak lefelé húzd – mondja anyám, persze neki könnyű, egészen gyorsan ír ecsettel akár gót betűs feliratokat. Mindenki ismeri, ő a Dekoratőr Magdi, a várost az ő festett táblái teszik kézzelfoghatóvá és otthonossá.

✑

A BÁV-cégér festése óta majdnem négy évtized telt el. Anyám szakmáját elmosta a digitalizáció vihara. Mint annyi minden mást.

Nemrég egy médiaszakmai beszélgetésen felmerült, hogy nemcsak a print újságírásnak fellegzett be, hanem az internetes írásbeliségnek is. Aki lépést akar tartani, élőzzön a TikTokon. Elképedtem. Erre a vonatra már nem ülök fel, gondoltam, inkább virtuális vakondként ástam bele magam az algoritmusba. Z generációsok, sőt alfák tízezrei posztolnak képeket a neten az EDC-jükről (everyday carry) – a napi cuccaikról. Hashtag dumbphone. Okostelefon helyett butateló. A képeken őskövület mobilok, walkmanek, megkopott fényképezőgépek, papír jegyzetfüzetek, tollak és analóg karórák. Ha a TikTok a jövő, kik azok a kamaszok, akiknek ezek a mindennapos eszközeik?

Akik már a szkrollozásba születtek bele. Akik ifjú titánként túl akarnak lépni a képernyőrabságon. Akik szerint az eszközök újraszétszálazása elengedhetetlen ahhoz, hogy kigyógyuljunk a doomscrollingból. (Még egy fogalom a 2020-as évek elejéről: a doomscrolling a covidjárvány idején került be az angol lexikonokba, eredetileg azt a tevékenységet jelentette, amikor az ember a bezártságában egész nap – negatív – híreket pörget, ami aztán súlyos hatást gyakorol a mentális egészségére. Ma már salátadefiníció, mindent takar, ami a mobilfüggőséggel kapcsolatos.)

Egy átlagos ember a 2025-ös adatok alapján napi hat és fél órát tölt a képernyő előtt, azaz egy év alatt száz napot, és kontinensnyi az az embertömeg, amely ennél is többet. És akkor színre lépnek az ifjak; azt mondják, le az algoritmussal, rabok tovább nem leszünk.

✑

3500 évvel ezelőtt az ábécé feltalálásával az emberiség tudata és attitűdje gyökeresen megváltozott. Az addig a jelenben élő, a magát a nagy egész részének tekintő ember áttért a kreált nyelvre, a mágikus-mitikus körkörösséget beszorította egy a végtelenbe mutató, lineáris jelrendszerbe. A környezetét egy egydimenziós sorkódba. A nyelv beszűkült, a világ kinyílt. És az írásvonallal létrejött a historikus tudat, a történelem. Amennyit az emberiség nyert, annyit vesztett is ezzel a felfoghatatlanul jelentős történelmi fordulattal.

Az írástudó emberrel ellentétben a törzsi ember megtehette, hogy a linearitás hiányában az élet mostjában virágozzon – elmélkedett Marshall McLuhan a hatvanas években kultikussá lett esszéjében, A Gutenberg-galaxisban. Az alfabetikus sorok és a rajtuk keresztülfolyó gondolatok viszont felvilágosodást hoztak a mágikus-mitikus életvilág fojtott homályába – kontrázott rá Vilém Flusser nyolcvanas évekbeli művében, Az írásban.

✑

Gutenberggel megerősödött az individuum, az egyéni művelődés és a véleményszabadság. A mai ember gondolatisága, intellektusa végső soron az ábécében létezik. Nyertünk határtalan műveltséget, de elvesztettük a mitikus-mágikus világképet és a folytonos jelenidejűséget. Valamint az érzékeink nagy részét, amelyek az írásbeliség előtt egymással – és a többiekével – összhangban alkották meg sokszenzoros valóságpercepciónkat.

✑

Az ezredforduló embere a 3500 évvel ezelőttihez hasonló, beláthatatlan következményekkel járó kommunikációs forradalmat él át. Akkor az érzékszervi világot préselte be a beszélt és írott nyelv egydimenziós vonalába, az ezredfordulón pedig ezt az írásbeliséget programozott kódokba. Az írásbeliség lineáris vonala digitális pontokra szakadt.

A történelmi intellektust Flusser szerint újfajta, poszttörténelmi, rendszerszemléletű gondolkodás váltotta fel. Az új nyelv alapja a szintetikus kép, hordozója a digitális rendszer. Az a rendszer, amely – és itt jön a lényeg – működését tekintve rendkívül bonyolult, de kizárólag rajtunk áll, hogy összetett struktúráját megtanuljuk-e komplexen is működtetni. Ha az új kommunikációs rendszert nem tudjuk kiaknázni a maga bonyolultságában, és csak funkcionálisan egyszerű célokra fogjuk használni, nos, elhülyülünk. Mondja Flusser 1988-ban, bő tíz évvel az internet elterjedése és húsz évvel a közösségi média és a streaming berobbanása előtt.

A tévé volt a kapudrog az okostelefonok közösségi médiájához. Az új éra küszöbén, a hosszúra nyúlt „Nagy Történelmi Pillanatban” úgy vagyunk az új nyelvvel, mint a bennszülöttek a rummal.

✑

A technikai fejlődés rég meghaladta az emberi tempót. Létrejött a szintetikus újbeszél, és olyan szédítő tempóval fejlődik, hogy nem tudunk lépést tartani vele. A flusseri értelemben strukturálisan bonyolult nyelvrendszert funkcionálisan egyszerűen használjuk, mert képtelenek vagyunk felfogni a maga összetettségében. Azt írja negyven éve Flusser: „Vissza kell térnünk az óvodába. Vissza kell mennünk azoknak a szintjére, akik még nem tanulták meg az írást és az olvasást. Ebben az óvodában a komputerekkel, plotterekkel és más efféle gadgetekkel infantilis játékokat kell megtanulnunk. A különféle komplex és rafinált apparátusokat, évezredes szellemi fejlődés eredményeit gyermeteg célokra kell alkalmaznunk. Egy olyan lealacsonyodásról van szó, melynek alá kell vetnünk magunkat.”

Hát kérem, az alsó tagozatból óvoda lett, az óvodából bölcsőde. A technikai vívmányból doomscrolling. Közben a forradalmi időket élő emberiség elvesztette a maradék kapcsolatát is az őt körülvevő világgal – és saját közösségével. Érzékszervei tompák, idegrendszere túlterhelt, az eszközei virtuálisak.

✑

Aztán itt az első nemzedék, amely meglátja szülei lealacsonyodott torzóját a képernyő kék fénytörésében. És azt mondja, nem akar ilyenné válni. A doomscrollingot a csúcsra tekerő TikTok-időszak legnagyobb ajándéka, hogy létrehozza saját ellenkultúráját: az embert, aki hátrébb szeretne lépni egyet, hogy tudatosabban használja az új nyelvrendszert. Hiszen nem a rendszerben van a hiba, hanem annak infantilizmusba ragadt felhasználójában.

Ez a közösségre és analóg, taktilis érzetekre szomjazó ember vissza akarja kapni a színes-szagos életét a függőségből. Csendet akar a villódzó disztópiában. A modern Münchhausen magát a saját hajánál kihúzva menekül a virtuális guanóból.

✑

Talán az írásbeliség megjelenésekor is visszavágytak az emberek az ántivilágba. Talán képzelődöm az új nemzedékről. Talán csak a kézzelfogható tárgyak – lemezek, könyvek, magazinok – iránti nosztalgia íratja velem ezt a cikket a print magazinunkba, amelyet csodálatos festékillatban nyomnak remek emberek remek papírra Óbudán.

Befejezem. Lecsukom a laptopot, mégse nézze a lányom, ahogy a házifeladat-ellenőrzés közben is szkrollozok. Kimegyek vele a fürdőbe, hogy elmossam az ecsetjeit. A nagyanyjáról fest portrét annak születésnapjára, a feje olyan, mint egy o betű, szilvamagot formáz.