Szöveg: Demeter Anna
Fotó: Földházi Árpád
Nem könnyű lekötni a mai fiatalok figyelmét – halljuk gyakran. Szabó Mátyás Tailornek a Csobánka téri Békásmegyeri Közösségi Házban mégis sikerül. Igaz, ő nem leköti, hanem pont hogy mozgásra bírja a környékbeli iskolásokat, hogy a breaktánc erejével vigyen lendületet a hétköznapjaikba.
A környéket kevéssé ismerő járókelőnek talán meglepő, milyen sokan szállnak le a hévről Békásmegyer megállónál: élményeket megosztó, hangos iskolások, fáradtan mosolygó, a napi munka és a bevásárlás terhét cipelő felnőttek, a sietős léptekkel igyekvőket kedvesen beváró idősek. A hétköznapi tömeget az aluljáró újra összehozza, majd elosztja a panelrengeteg különböző pontjai felé. Mi gyorsan célba érünk, a Csobánka téri közösségi ház jellegzetes, kocka alakú épülete már messziről feltűnik. Ezen a szokatlanul hűvös tavaszi napon jólesik betérni ide. Csend van, a délutáni napfény épp az aulában lévő kiállítást szemelte ki magának nyugvópontként. A recepcióson kívül csupán egy jókedvű nyugdíjascsapat fordul felénk mosolyogva – mint megtudjuk, szokásos ultipartijuk és a világot foglalkoztató kérdések megtárgyalásának közepén tartanak. Ekkor még nehezen képzelhető el, hogy nemsokára zene, gyerekzsivaj és különleges táncmozdulatok uralják majd a termeket.
„Pedig így lesz – biztosít minket az időközben befutó Szabó Mátyás, azaz B-Boy Tailor breaktáncos és sportedző, a Budapest Breaking Sportegyesület vezetője. – Egy-két ember jelezte, hogy késni fog, de tudják, hogy a saját idejükből veszítenek ilyenkor.” Mátyást már első látásra sem gondolnánk vasszigorral fegyelmező típusnak, ezt maga az elismert táncos is megerősíti: még a legkisebb neveltjeire is leginkább barátként tekint. „A sport közösséget kovácsol, alázatra tanít, és erősíti a küzdeni akarást, ami a breakben különösen fontos, hiszen nagy koncentrációt igénylő elemekkel dolgozunk. Ezért alapvető célkitűzésem, hogy a nálunk elsajátított tudást, valamint a vele járó önfegyelmet a csapatom az élet többi területén is kamatoztatni tudja” – ismerteti a mindennapjait meghatározó mozgás hasznát. S hogy honnan tudjuk, hogy szó szerint a break körül forog az élete? „A hiphopkultúra életstílus, tehát gyakorlatilag minden időnket meghatározza. Az utánpótlás esetében is az a cél, hogy a sport szeretete összefonódjon a gyerekek életével. Ma már nem is annyira az utcáról, inkább a képernyő elől kell megmenteni a fiatalokat” – fejti ki. Érzékeli, nem véletlenül firtatjuk a pályaválasztását, a breaktáncot ugyanis az átlagember nem feltétlenül érti vagy értékeli. „A sportág megítélése leginkább Magyarországon kérdéses, a laikusok sok esetben csak annyit látnak, hogy utcagyerek-külsejű fiatalok hangos zenére pörögnek a hátukon. Pedig hazánk öt évig világelső volt a sportágban az ezredforduló környékén. Bejárjuk a világ cirkuszait, színházait, filmek és videóklipek hátterét alkotjuk” – magyarázza Mátyás.
A kérdésre, hogyan indult a ma már szintén világjáró békásmegyeri break, nem is olyan messze, Üröm környékén találjuk a választ. „Pilisborosjenőről származom, tizennyolc éves koromig válogatott kajakos voltam. Édesapám olimpikonok edzője volt, így nálunk a kajak egyfajta erősen ajánlott sportágnak számított. Fiatal felnőtt koromban azonban már a saját utamat kerestem, így kerültem közelebb a már régóta foglalkoztató hiphopkultúrához. Egy kedves barátom ajánlására látogattam el az ürömi művelődési ház breakedzésére, és szépen ott is ragadtam. Rábóczki Zsuzsa, az intézmény akkori vezetője hamar felmérte a breakesek többségének anyagi helyzetét, így amikor csak tudott, termet adott nekünk a napi két-három órás edzésekhez. Miután később a Békásmegyeri Közösségi Ház igazgatásával bízták meg, a mi utunk is itt folytatódott” – meséli a ma már vezetőedzőként tevékenykedő Mátyás.
Megosztja velünk a „breakes nevek” eredetét is. „Nevünkben a B előtag egyfajta kötelező elem, mivel a breaktáncot b-boyingnak vagy b-girlingnek is hívják. Ezt követi a becenév, amely jellegzetesen a személyiségre épül, esetemben mondjuk leginkább a megértésre, mivel külföldön nem igazán tudtak mit kezdeni a nevemmel” – magyarázza.
A táncos szervezőkészsége és tehetsége a Budapest Breaking Sportegyesületben ért össze, amelyet elsősorban annak örömére és érdemére indított, hogy a break 2024-ben hivatalosan is olimpiai sportágként szerepel majd Párizsban. „Ez óriási löketet adott. A mostani edzőkollégáimmal alkotott csapatunknak már húszéves múltja van egy korábbi, professzionális formáció révén. Régebben magunk is rendszeresen versenyeztünk, de most, hogy újabb és újabb nemzedékeket nevelünk, leginkább rájuk koncentrálunk” – mondja. Mátyást aztán épp egy tanítványa keresi telefonon. Kell még neki néhány perc az induláshoz – halljuk, sajnos belefeledkezett a kötelező olvasmányba. „Van ilyen. Tudom, hogy nem füllent” – nevet az edző, majd hozzáteszi, a break ma már olyan sportág, amelyre a szülők egyre nyugodtabban merik elhozni a gyerekeket, de a széles körű elismertségért még dolgozniuk kell.
Naivan azt gondolnánk, közönséget leginkább rendezvényekkel lehet formálni, B-Boy Tailor azonban rávilágít: ez csak akkor működik, ha a nézőben már előzetesen kialakult a személyes breakélmény. „Teljesen más, ha egy frekventált helyen egyszer csak elkezdünk táncolni, a korábban talán közönyös járókelők ugyanis olyankor ott ragadnak. Ezért is alakulnak ki spontán körök egy-egy breakelő fiatal körül az utcán. Az embereket talán az nyűgözi le, milyen nagy szerepe van az egyéniségnek ezekben a látványos és nehéz mozdulatokban.” Mindezt hamarosan mi magunk is megtapasztalhatjuk, a lelkes egyéniségek ugyanis már az aula előtt gyülekeznek.
„Alig várják, hogy megmutassák a tudásukat – mondja a büszke edző végigtekintve a többnyire békásmegyeri, öt–tizenöt éves gyerekekből álló csapaton. – A nagyobbakon már látom, hogy hozzám hasonlóan életstílusukká kezd válni a tánc. Néha meg is szeppenek, milyen hamar túlnőnek majd rajtam, de ez rendben van így.” Mátyást innentől már nehezebb szóra bírnunk, az egymás szavába vágó növendékek ugyanis maguknak követelik a figyelmét. De ez is rendben van így, hiszen indul, vagy inkább folytatódik a pörgés. Az edző hozzáteszi, ebben az egész embert kívánó feladatban a felesége a legnagyobb partner. „Ő is breaktáncos, tehát a sportban is társak vagyunk. Nemrég született gyermekünk, így a nevelést már otthon is gyakorolhatom” – mosolyog, miközben terelgeti a tökéletes fotó kedvéért különféle pózokat felvevő csapatát.
Néhány frízt követően – amely esetünkben nem épületdíszt, hanem egy breakes alapelemet jelent – visszatérünk a közösségi házba, ahol kezdetét veszi az edzés. A b-boyok és b-girlök lelkesen követik az edző mozdulatait. Mátyás búcsúzóul még elmondja: „Ez a közeg minden fiatal előtt nyitva áll. Az anyagiak nálunk is fontosak, nem szeretném, ha valakinek a tandíj miatt ne lenne lehetősége sportolni, így ebben sokszor segítünk. A terembérlés nagy részét fedezik a tagdíjak, a fennmaradó költségeket pedig egy tiszteletbeli tagunkkal közösen álljuk. A vezetőségtől is sok segítséget kapunk, de az év végére azért már szeretnénk önfenntartók lenni, remélem, ez is sikerülhet. Mindenesetre a jókedv töretlen.”
Az ultipartinak vége, lassan besötétedik a békásmegyeri panelek fölött. A közösségi ház emeletén kezdődő tánctól azonban tényleg nehéz elszabadulni. Visszafelé, az aluljáró tömegében a főváros felé sodródva már arra gondolunk, biztosan jó néhányan itt ragadnának, ha ők is látnák, amit mi.
Régi vízimalomból otthon, istállóból vendégház, őshonos magyar gyümölcsfák, legelésző cikta juhok. Bók-Gallai Erikánál és Bók Tamásnál jártunk, a Bók Tanya és Vendégház idilljében, Hidegkúton, ahol tíz éve otthonra találtak.
Egy műgyűjtő házaspár és egy derűs kisváros egymásra találása – a balatonfüredi Modern Műtárban Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit vendégei voltunk.
Ruhákba hímzett női sorsok, történelemről mesélő főkötők, pruszlikok és pántlikák. Három felvidéki népviselet rétegeivel üzennek a múltból, miközben párbeszédbe lépnek a jelennel.
Természeti látnivalói és kultúrtörténeti nevezetességei mellett Tihanyt a Balaton egyik legnépszerűbb közösségi tere miatt is érdemes felkeresni. A Tihanyi Piac Placc egyik alapítóját, Peleskey Ákost kérdeztük.
Bencések, fürjek, nagy művészek, tehetős polgárok, jó adag szerencse és valamennyire a Balaton is – Füred története az el nem játszott esélyről szól, a jó gazdáról, a lehetőségről és leginkább a vízről.
Filmre kívánkozik a legendás Kelén hajó története, de filmre kívánkozik a mostani kapitányáé is, aki 41 éve került a fedélzetre. Németh Zsolt itt ismerte meg a feleségét, a gyerekeik is itt nőttek fel. A Balaton legrégebbi, jelenleg is használatban lévő hajóját a nácik elől csak az elsüllyesztés, a 80-as évekbeli szanálástól pedig Bujtor István verekedős filmjelenete mentette meg.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
