Pannonhalmán írom ezt, az apátság egyik vendégszobájában. Holnap lesz egy hete, hogy itt vagyok. Azt majd megírom máskor, hogy miért vagyok itt, és hogy egyáltalán mit jelent itt lenni. De most nem erről van/lesz szó, noha a választott tárgyunk körüli szöszmötölés során mégsem tekinthetek el teljesen a helyszíntől. Elvégre egy kolostorban időzni, egy kolostor éjszakai, mély csendjében olvasni Hamvas Béla Az ősök útja és az istenek útja című könyvét egészen más, mint ha mondjuk reggeli villamosozás közben tenném ugyanezt. És hát Hamvas atmoszférája, a hamvasi „szellem”, a hamvasi irály – finoman fogalmazva – nem áll távol egy kolostor éjszakai, mély csendjétől.
Marty Ferenc (1889-1986)
Hamvas Béla (grafika, tusrajz)
Forráa: Petőfi Irodalmi Múzeum / Művészeti Tár
Járja errefelé egy mondás, mely szerint Pannonhalmáról messzire látni, és Pannonhalma is messziről látszik. Noha ennek a mondásnak nyilván vannak különféle értelmezési rétegei, én most megmaradnék egy saját, belső használatra szánt értelmezésnél, amelyet volt és van szerencsém tapasztalni. A „messziséget”, a messzire látszódást egyfajta tágasságként élem meg itt, szellemi és lelki tágasságként. A „rend” közelében lenni, jó esetben ennek a rendnek a közvetlen közelében, olykor szinte a részeként. Mindez nem mellébeszélés akarna lenni, inkább ráhangolódás, divatos – és émelyítő – szóval élve: érzékenyítés. A hely és a téma körbejárása, közelítés Hamvashoz és ahhoz, amiről ebben a könyvben beszél.
A könyv a Medio Kiadó Hamvas Béla kiskönyvtár című sorozatában jelent meg nemrég. Ezt írja a kiadó: „A Hamvas Béla kiskönyvtár sorozatában a hamvasi írásművészet kiemelkedő és reprezentatív munkáit adjuk közre az eredeti kéz- és gépiratok sajátos szóhasználatának és írásmódjának figyelembevételével. A sorozat köteteinek formátumát és tipográfiáját a Hamvas Bélára is döntő hatást gyakorló Rudolf Kassner múlt század elején megjelenő esszésorozatának Hamvas által olyannyira kedvelt formátuma inspirálta – mintegy egyszerre utalva gondolkozásának szellemi közösségére és egyedülálló művészetére.” A sorozatban eddig öt kötet jelent meg (Unicornus, Sziget, Platón-fordítások, Magia-szutra, Az öt géniusz földje), az említett Az ősök útja és az istenek útja a hatodik. Valóban, küllemre is szép a sorozat, egyszerű, dísztelen, ízléses. Olyan könyvek ezek, amelyekre azt mondják, jó kézbe fogni őket. A manapság divatos harsány és idézetekkel, reklámszövegekkel teleírt könyvborítóktól fényévekre állnak. Aszketikus borítók. Csupán a lényegi közlésekre szorítkoznak. A szerző neve, a mű címe, a kiadó logója a borító alján. A betűk közötti tágas, üres terekben pedig ködös őszi reggelekre vagy behavazott szántóföldekre emlékeztető üresség. Olyan üresség, amely mintha kapu lenne a borítók közé nyomtatott szövegekhez.
A kötet (és a sorozat) egyik szerkesztője, Várhegyi Miklós azt írja a fülszövegben, hogy Az ősök útja és az istenek útja Hamvas egyik legradikálisabb magyar tárgyú írása. Ettől, hogy legradikálisabb magyar tárgyú, még akár meg is ijedhetne a félősebb és felkészületlen olvasó. Ami radikális és magyar tárgyú, az bizonyos körökben már elegendő ahhoz, hogy negligálva legyen, vagy legalábbis ne legyen komolyan véve. Hogy elnéző, fölényes mosoly kíséretében jól ki legyen végezve egy vitriolos recenzióban. Hamvast közismert módon régóta nem veszi komolyan a „kánonteremtő” szellemi közeg. Vagy soha nem is vette komolyan, ez eldöntendő, bár végső soron lényegtelen kérdés. Hogy miért, az messzire és mélyre vezetne. Leginkább a sznobizmus és a gyávaság lehet az ősok, a szokásos értelmiségi zsákutcák jól ismert jelenségei. Hamvast illik nem komolyan venni, ezoterikus, fantazmagóriáitól eltelt szerzőnek tartani, aki rögeszméktől űzve, íráskényszere által hajtva hozott létre mennyiségre jelentős életművet, amelyet nyugodtan oda lehet sorolni a számtalan hóbortos ködlovag „lila” életművének polcára. Nagyjából így néz ez ki, nem másként. Függetlenül attól, hogy tisztelőinek (és értőinek, a kettő nem feltétlenül esik egybe) tábora sem csekély, de ez a tábor mindig is távol állt az úgynevezett mértékadó, kánonalakító trendektől.
Bardócz Lajos (1936–): In memoriam Hamvas Béla (grafika, vegyes technika)
Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum / Művészeti Tár
Azt hiszem, nemcsak ma van ez így, akkor is így lett volna, ha Hamvas művei „normális módon” jelenhettek volna meg, még a szerző életében, megírásuk sorrendjében. Magyarul: ha az életmű jelentős része nem a fióknak íródott volna az ismert okok miatt. Mindez csak azért jutott eszembe, mert a fülszövegben Várhegyi felteszi a költői kérdést: „mi történt volna, ha megjelenhet Az ősök útja és az istenek útja 1943-ban, megírása nehéz történelmi pillanatában? Hangja talán mélyen időszerű lesz, és önvizsgálatra hív? Az őszinte szembenézés a magyarság legfontosabb sorskérdéseivel elutasításra talál?” Persze nem tudjuk, mi történt volna, de azt hiszem, valami nagyon hasonló, mint manapság. Súlyosbítva azzal, hogy a könyvek ereje, az írott szó hatása ma már össze sem hasonlítható a nyolcvan évvel ezelőtti állapotokkal. A könyvnek, az esszének, a versnek, egyáltalán, bármiféle irodalmi műnek ma már szinte alig van rezonanciája.
Legradikálisabb és magyar tárgyú, de nem „úgy”, hanem hamvasi értelemben. Azaz nem trianonozás, nem székelyezés, nem revizionista sirám, hanem ennél jóval mélyebbre fúr, vagy ami ugyanaz, ennél jóval magasabbra emelkedik. Miközben persze a fentiek is ott lebegnek valahol az egészben. Hamvast – mint mindig – most is a bajok forrása érdekli. Az, hogy hol kezdődött minden, és hová vezet mindaz, ami egy homályos, nehezen feltérképezhető pontból indult ki. 1943-ban íródott, a sötétség mélyén. A sötétség „egyik” mélyén, talán pontosítsunk így, mert mégiscsak a 20. századi magyar történelemről van szó. Gondoljunk csak bele, milyen történelmi helyzetben volt 1943-ban Magyarország. Itt most helyet hagyok a belegondolásnak. (…)
A mű három részből áll. Az első címe Kényelmetlen közkérdések, a másodiké Ágis tragédiája, a harmadiké Politika helyett misztika. Tulajdonképpen már e három cím alapján legalábbis körvonalazható, miről van itt szó. Hamvas a legelején ezt írja: „A legutóbbi tíz év alatt több irodalomtörténetet írtak, mint azelőtt kétszáz év alatt.” Sejthető, hogy leginkább Babits Mihály és Szerb Antal irodalomtörténetére gondolhat, többek között. Amikor ezt olvastam, eszembe jutott, hogy mostanában mintha még több irodalomtörténet jelenne meg, mint a negyvenes évek elején. Irodalomtörténetek persze nem azért jelennek meg ilyen mennyiségben, mondja Hamvas, mert ennyire népszerű lenne a régi és a kortárs magyar irodalom az olvasók körében, hanem sokkal inkább azért, mert valójában mindez már senkit nem érdekel. „Él-e ma valaki, aki ösztönből és szenvedélyből Vörösmarty költeményeit olvassa? Válasz: nem él” – jelenti ki Hamvas az első lapokon. És ezzel igazán nehéz lenne vitatkozni. Ma, 2022-ben pedig már szinte értelme sincs a kérdésnek.
A magyar tárgyat Hamvasnál „hamvasul” kell értelmezni. A könyv címéből kiindulva mindez könnyen megérthető. Az ősök útja „a családoké, a nemzeteké, a törvényeké, az emberiségé. […] Ezen járunk, amikor nyelvünket és szokásainkat tiszteljük, amikor emberi hivatásunkat betöltjük. Az istenek útja a lelkiismereté. Mindnyájan erre lépünk, amikor kiemelkedünk abból, amit tanultunk s amikor azt tesszük, ami túl van nyelven és szokáson és törvényen és családon és nemzeten és amikor betöltjük feladatunkat, amivel bennünket Isten bízott meg”. Az Ágis tragédiáját megíró Bessenyei György Hamvas szerint arról a kudarcról beszél, amelyet ez a nép mintegy önmagának okozott. A sense of beauty, a harmonikus élet lehetőségét feláldozta a sense of prosperity, a gazdasági gyarapodás, a külső élet hiábavalóságainak oltárán. Ennek az utóbbinak atyját és megteremtőjét Magyarországon Hamvas Széchenyi Istvánban látja, de nem mindenestül, és mintha maga is felmentést keresne Széchenyi számára. A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy a harmonikus létezés és a haszonlesésen, az anyagi gyarapodáson alapuló élettechnika harca, úgy tűnik, azóta rég eldőlt. Legalábbis látszólag. A látszat és a valóság, az önámítás és az igazság közötti szakadék szinte beláthatatlanul mély. Hamvas a javaslatát Charles Péguy francia írót idézve így foglalja össze: mystique au lieu de politique. Azaz politika helyett misztika. A politika Hamvas szerint az, amikor az ember mástól várja, amit neki magának kellene elvégeznie. Az istenek útja nehezen járható út, emberfeletti erőfeszítéseket igényel. Az ősök útja „emberibb”, de ma már ez is egyre rögösebb, egyre komolyabb elköteleződést kíván. Sokkal inkább, mint 1943-ban. Ennyiben nekünk, ma élőknek nehezebb a dolgunk, mint Hamvas kortársainak volt.
Az ősök útja és az istenek útja – akármilyen közhelyesen hangzik is – ma talán még aktuálisabb, mint megírása idején. Jól látjuk, hová vezetett azóta a sense of prosperity: civilizációnk és a földi ökoszisztéma összeomlásához. Ez a tragédia innen, Szent Márton hegyéről nézve mintha még drámaibb módon látszana. A kolostor csendjében ülve egyértelmű a hamvasi mondatok végső igazsága: „Az istenek útja nehéz. Ha az ember erre lép, a föld megtagadja. Számolnia kell azzal, hogy a javakból nem kap semmit, egyedül maradhat és szegényen. De az istenek megadják neki, amit az ember csak az istenektől kaphat.”
Hamvas Béla: Az ősök útja és az istenek útja.
Medio Kiadó, Hamvas Béla kiskönyvtár, 2021
Hajdú Farkas-Zoltán regényfolyamában a pálfordulásokkal és egyszerre jó és rossz szereplőkkel teli közép-európai történetek mellett saját és családja életét is meséli. Az íróval a kézírás fontosságáról, a posztmodernről, a progresszív és a konzervatív irodalomról beszélgettünk, és arról is, miként interjúvolta meg a világhírű filozófust, Hans-Georg Gadamert.
A magyar festészet különutas alkotója volt Anna Margit, akinek művészi evolúciója szorosan összefonódott megrázó élményekben bővelkedő személyes sorsának alakulásával.
Klasszikus magyar és amerikai rajzfilmfigurák jelennek meg a budapesti utcák falaira kiragasztott paste-up graffitiken, amelyeket a máig névtelenségbe burkolózó street art alkotó, 0036mark készít a múlt évtized vége óta.
Kobza Vajk erőlködés nélkül teremt minden képzeletet megragadó saját univerumot, mely semmi máshoz nem hasonlítható. Legújabb albuma, a Csillanás olyan emlékeket, érzéseket, történeteket hív elő, melyekről a zajba fulladó világunkban már egészen elfeledkeztünk.
Húsz évvel ezelőtt jelent meg az Ismerős Acok Egy a hazánk című lemeze, mely azóta is mérföldkőnek tekinthető – szélsőséges gondolatoktól mentesen, ma is érvényes és használható módon buzdít a határokon átívelő hidak építésére. Érdemes újrahallgatni.
A kortárs irodalmi élet nagy adósságot törlesztett azzal, hogy a 2003-as összegyűjtött versek után két évtizeddel Szécsi Margit lírai életművéből ismét kapunk egy válogatást Bicskám és szívem kinyitva címmel.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
