Szerző: Meszleny Zita
fotó: kováts gábor
Sopron és a családom története olyan szorosan összefonódik, hogy nem is tudom szétválasztani. A legfontosabb kapocs 1919. június 4. Ekkor, az úgymond dicsőséges – szerintem gyalázatos – százharminchárom nap alatt történt, hogy a nagymamám édestestvérét, Szántó Róbert főhadnagyot egy barátjával együtt a soproni temetőben mindenféle tárgyalás nélkül agyonlőtték. Végigharcolta az első világháborút, aztán mivel nem állt be a Szamuely Tibor-féle bandába, ez lett a büntetése. A Horthy-korszak alatt gyönyörű síremléket állítottak nekik, amit aztán 1946-ban a kommunista hatalom szétveretett. A két áldozat szobrának fejét évek múltán a szeméttelepen találta meg egy soproni polgár, aki Szántó Róbertét visszaadta a családunknak. Ez a fej gyermekkoromtól kezdve ott állt az otthonunkban. Nap mint nap elsétáltam mellette, és még ha csak suttogva beszélhettünk is arról, kit ábrázol, ha csak lopva járhattunk is a sírjához, az élmény nagyon mélyen lerakódott bennem. Aztán mikor már szabadon lehetett emlékezni, mindez a felszínre tört. A halála századik évfordulójára megírhattam a történetét, és ezzel leróhattam előtte a tiszteletemet.
Vörös Ákos, a Soproni Egyetem angol-, illetve magyar mint idegen nyelv tanár
Ám az emlékőrzés túlmutat a családi szálon. Az ember jó esetben felelősséget érez a város iránt, ahol él. Én legalábbis így voltam vele. Annyit kaptam a helytől, hogy úgy illett, hogy – a lokalitást a globalitás elé helyezve – vissza is adjak valamit. Sopron megannyi híresség életében fontos helyszín. Utcák, terek, emléktáblák őrzik a nevüket, de én a többséghez hasonlóan sokáig alig tudtam róluk valamit. Aztán egyre erősebb belső késtetést éreztem, hogy megismerjem a történetüket, ami által még inkább otthonra lelhetek a térben, amelyben élek, és ezt a lehetőséget másoknak is megadjam. Ezért készült el az én szerkesztésemmel az a könyv is, amely negyvenhárom olyan híres ember történetét dolgozza fel, aki itt nyugszik. Köztük van például Szokolay Sándor zeneszerző, Kis János püspök-költő, Kánya Kálmán volt külügyminiszter.
De ezen a negyvenhárom kiválóságon kívül is sok nagy ember, nagy tett kötődik Sopronhoz. Itt élt Zrínyi Miklós, Kapisztrán Szent János innen hívta hadba Nándorfehérvárhoz az embereket, Berzsenyi Dániel Sopronban járt iskolába, Petőfi Sándor itt volt katona, Liszt Ferenc a városunkban adta első koncertjét. És persze ne felejtsük el mindazokat, akik lehetővé tették a csodát, hogy Sopron magyar föld maradhasson.
Ez a sok történet egy nagy soproni történetté áll össze, tele sok olyan szereplővel, akiért hálásak lehetünk, akire büszkék lehetünk. És ha van kire büszkének lenni, van kire emlékezni, az tartást ad a ma élőknek is.
A „bükki füvesember lánya” maradt – édesapja nélkül, a családja kedvéért a világban ingázva is. Lopes-Szabó Zsuzsa kezdettől vállvetve vitte Szabó Gyuri bácsival a Györgytea misszióját. Ma már általa formálódik élethivatás a bükkszentkereszti gyógynövénykertből a következő nemzedéknek.
Magyarország egyik legmagasabban fekvő települése erdők ölelésében, különleges mikroklímával, gyógyító környezettel várja az értékalapú, csendes élet után vágyakozókat. Lovass Adél és Veres Zoltán számára Bükkszentkereszt ennél is többet adott: egy helyet, ahol összekapcsolódva tanulhatnak, fejlődhetnek, alkothatnak.
A Bükki Csillagda az ország egyik legkülönlegesebb tudományos ismeretterjesztő intézménye. Aki ide ellátogat, közelebb kerülhet annak a megértéséhez, hol is van a helyünk a világmindenségben.
Jártunk patakvölgyben, tisztáson, árnyas ösvényen. Szóba kerültek szerzetesek, püspökök, sztárséfek, Elon Musk és a nyíllal megsebzett indiánok. Ettünk, ittunk, elképedtünk, és aki azt hiszi, hogy az erdőben csak a csalán, a kökény meg a gombák ehetők, az nem tudja, mit veszít. Növényvakok, figyelem: Bózsó Gyula erdész varázslata következik.
Az ipari örökség megóvása mellett a helyi közösség is gazdagodott az egykor városnyi területű létesítmény épületeinek rehabilitációjával.
Boldogság, ha az ember báránybégetésre kel, a munkahelye pedig egy Michelin-díjas étterem. Ahhoz azonban, hogy mindezt megteremtse, tíz olyan év kellett, amely alatt mintha húszat élt volna. Kun A. Luca és Pohner Ádám, az Iszkor fiatal tulajdonosai erről meséltek nekünk Mályinkán, ahol a régió legfinomabb fogásai közös akaratból készülnek.
