Szöveg: Pap Lázár
fotó: mti fotóbank
A huszadik század második felében gyökeresen átformálódtak a női szerepek Magyarországon: egyszerre érvényesültek az emancipációs törekvések és a „szocialista erkölcs” főszerkesztői cikkekben közvetített normái. Mikor és miért vezették be a gyest, hogyan fogadták a magyarok a bikinit, és mit tartottak politikai működésük csúcspontjának az Országgyűlésbe kerülő munkásnők? Tóth Eszter Zsófia történésszel beszélgettünk.
A magyar nők életében az egyik legradikálisabb változást a második világháború hozta el – ez miben jelent meg?
A Don-kanyarnál elszenvedett százharmincezres emberveszteség következtében számos nő hadiözvegyként kezdett új életet. Az újrakezdésre általában kétfajta stratégiát alkalmaztak: vagy gyorsan újraházasodtak, az új férj pedig a nevére vette a gyermekeket is, vagy – ahogyan az én nagyanyám is tette – nem mentek újból férjhez, hanem egyedül nevelték fel a gyermekeket annak minden nehézségével együtt. Nagymamám azt mondta, nem szerette volna, hogy egy nevelőapa ne szeresse annyira a két gyermekét, mint az apjuk. A második világháború közvetlen következménye volt az is, hogy nőket is vittek el a gulágra, ezt Sára Sándor Magyar nők a Gulágon című alkotása mutatta be először. Sokszor csak azért hurcolták el őket, mert ki kellett tölteni a magyar fogolykeretet. Történt olyan is, hogy egyszerűen belekeveredtek egy zűrösebb ügybe. Ilyen volt Rohr Magdolnának a története: elment szórakozni egy barátnőjével és két fiatalemberrel, akik felírták a nevüket a noteszükbe. Később a két férfiról kiderült, hogy kémek, a lányokat pedig ártatlanul elítélték, csak mert szerepelt a nevük a jegyzetfüzetben.
A Rákosi-korszakban mennyire volt jellemző, hogy nőket politikai alapon ítéltek el?
A házunkban lakott egy asszony, akinek a férjét az ötvenes években koncepciós perben elítélték. Bevett gyakorlat volt, hogy az ártatlan feleségeket internálták. Ez a nő együtt raboskodott Kistarcsán Szálasi Ferencnével, Esterházy grófnéval, illetve Dévay Camilla színésznővel, Udvaros Dorottya édesanyjával. Véletlenül bukkantam a nevére egy jegyzékben, kikértem a teljes anyagát, és megtaláltam a kézzel írott kérelmeit, amelyekben leírta, nem érti, hogy miért internálták, hiszen a férje rendes ember. A férjét egyébként kivégezték. Miután 1953-ban kikerült Kistarcsáról, három év után segédmunkásként kapott munkát, aztán leszázalékolták, így került a lakótelepre, ahol laktunk. Emlékszem gyermekkoromból, hogy nagyon csinos nő volt, olyan békebeli értelemben, mindig szépen megcsinálta a haját, szépen öltözködött, de nagyon szomorúnak tűnt. Az iratok kikérésekor értettem meg, hogy miért. Az a furcsa, hogy amikor ismertem, még csak hatvanéves volt, de sokkal idősebbnek látszott. 1989 nyarán, hetvenévesen halt meg, nem érhette meg a rendszerváltozást, sem azt, hogy a férjének igazságot szolgáltassanak. Nóra néninek hívták.
A lazuló szexuális erkölcsöt jelző reklámfotók a hatvanas évekből.
Gyógytorna a parádfürdői SZOT-üdülőben 1967-ben.
1918 után Európa-szerte szélesedtek a nők jogai. A második világégést is követte hasonló emancipációs hullám?
Bevezették az általános választójogot, de talán még fontosabb, hogy a középosztálybeli nők elkezdtek munkába állni. A képzetlen nők előtte is dolgoztak cselédként, esetleg varrást, háztartási munkát vállaltak. A háború után sok fiatal lány került a nagyvárosokba, és ahogy korábban is, a cselédközvetítőbe mentek, 1948-tól viszont választhattak, hogy az erőszakszervezetekhez kerüljenek, vagy gyári munkára. Hasonló történetet ismerhetünk meg Simó Sándor Franciska vasárnapjai című regényéből is, ahol rendőr lesz a cselédlányból. A cselédközvetítést leépítették, hiszen akiknek ilyen munkaerőre lett volna szükségük, azokat gyakran internálták, vagy maguknak is dolgozniuk kellett – gondolok itt az orvosokra, a Horthy-rendszer értelmiségi állami alkalmazottaira, az arisztokratákra. 1945 után megnyílt a nők előtt a felsőoktatás, az 1956-os forradalomban láthattuk is az első generációt, amelynek tagjai már szabadon járhattak egyetemre, és a tüntetéseken is részt vettek.
A kevésbé iparosodott területeken, a vidéki közösségekben mennyire változtak meg a női szerepek?
A megesett lány kifejezés még a hatvanas évek elején is létezett. A falvakban tovább éltek a tradicionális viseletek, az én nagymamám is vitte tovább a hagyományos öltözködési kultúrát. Az ateista állami propaganda ellenére vidéken megmaradt a keresztelés és a templomba járás is. Ezeket a szokásokat nehezebb volt megtörni. Az ötvenes években sokan a városokba menekültek a téeszesítés, a padláslesöprés elől, és idővel alkalmazkodtak a városi életvitelhez, hordták például a rövid, dauerolt frizurákat. Létezett egy extrém jelenség, a KISZ-esküvő, amellyel az egyházi esküvőt akarták kiváltani, de ilyen csak városban fordult elő. Ehhez hasonló céllal próbálták népszerűsíteni a névadó ünnepségeket is.
A családok szerkezete hogyan alakult át a háború után?
A háború előtt a családban a gyerek munkaerő is volt, többek között ezért született sok gyerek, a második világháború után viszont már pusztán a boldogság forrásaként tekintettek az utódokra, és csupán két-három gyereket vállaltak a munkásnők is. Az anyaszerep szintén átalakult, ekkor még nem létezett gyermekgondozási segély, így hat hét után visszamentek dolgozni az édesanyák. A paternalista állam támogatta a munkába való visszatérésüket, bölcsődék nyíltak, akár a gyárakban is. Megjelent az állami szerepvállalás a gyermeknevelésben, kialakították az országos védőnői hálózatot. Gyakorlatilag a védőnők mondták meg, hogy milyen a jó édesanya. Azt tanácsolták, hogy minél előbb válasszák el a gyermeket, ne szoptassák sokáig, hamar kezdjék meg a hozzátáplálást, adjanak például főzeléket neki. Erre kiváló példa Zoltán Zsófia Mit egyen a gyerek? című könyve, amely meghatározta a későbbi gondolkodást is a gyereknevelésről. A könyv olyan tanácsokat is tartalmazott, hogy ne vegyék fel túl sokszor a gyereket, mert elkényeztetik, napirend szerint neveljék, háromóránként szoptassák, ne gyakrabban.
Ezek a tanácsok tükrözték a tudományos álláspontot?
Igen. A tudományba vetett hit erősen jelen volt a társadalomban, ami jól jött az államnak, mert a gyermeknevelésről hirdetett elképzelései egybeestek a tudományos állásponttal. A tápszer megjelenése jó példa: az élelmiszeripar fejlesztését célként tűzték ki, már csak ezért is pártolták, hogy gyorsan elválasszák a gyerekeket. Ezek az elvek még a hetvenes évek végén is meghatározóan hatottak. Sulyok Katalin, a Nők Lapja újságírója írt egy könyvet azzal a címmel, hogy Egy ország gyesen – ebben azt fejtette ki, hogy a jó anyuka háromóránként eteti a gyereket, csillog-villog a háztartása, és még magára is jut ideje, bikiniben napozik a panellakótelep előtti füves parkban. Ezzel szemben a rossz anyukák Kovács Katit hallgatnak, délelőtt tizenegykor együtt söröznek a panellakás konyhájában, és a gyerekekre egyáltalán nem figyelnek.
A szocialista tömböt miképpen érte el a nyugati világon végigsöprő szexuális forradalom?
Magyarországon is korszakhatárt jelentett 1968, de nem elsősorban a szexuális forradalom miatt, még úgy sem, hogy ekkor hozták be az országba az első fogamzásgátlókat. Ettől kezdve a nők elvben szabadon dönthettek arról, hogy szeretnének-e gyereket, bár ez nem teljesen alakult így a gyakorlatban: itthon még ekkoriban is a megszakított közösülés volt a leggyakoribb védekezési forma, a tablettáktól féltek az emberek, hiába népszerűsítették őket az újságokban. A Népszabadság hétvégi mellékletében is megjelent egy írás arról, hogy szedjék a nők a tablettát, viszont például az Orvosi Hetilapban megírták, hogy a szer használatának vannak kockázatai, a magas hormontartalom miatt szőrösödhetnek tőle a nők, esetleg trombózist kaphatnak. Az első esemény utáni tabletta a nyolcvanas évek elején jelent meg.
Vinnai Lászlóné védőnő egy gyermek fejlődését vizsgálja Ópályiban 1963-ban (balra fent). A rendőrséghez jelentkező nők orvosi vizsgálata 1946-ban (jobbra fent). A tavaszi-nyári kollekció bemutatója a Textilipari Igazgatóság selyemipari központjában 1949-ben (balra lent). 1976-os sajtófotó Vas Lászlóné gyógyszertári asszisztensről, aki kisfia születésekor vette igénybe a gyest. „Mivel a pici baba miatt nem dolgozik, első osztályos kislányáról, Mónikáról is otthon tud gondoskodni” (jobbra lent)
S mi a helyzet az abortusszal?
1956-ban lett legális a terhességmegszakítás, a Szovjetunióban is ekkor engedélyezték. Sokan fogamzásgátlásként használták az abortuszt, rengetegen vetették el a magzatukat. Ennek a hátterében többek között az állt, hogy a házasságon belüli elsődleges védekezési formának, a megszakított közösülésnek a hatékonysága igencsak kérdőjeles, s a magyar szexuális kultúrában az óvszerhasználat sem terjedt el túl gyorsan. Súlyos probléma volt, hogy a Cseh Tamás által is megénekelt abortuszbizottságok elfogadták, ha egy nő nem akart harmadik vagy negyedik gyermeket, még akkor is, ha házasságban, rendezett körülmények között élt. Az abortuszbizottságoknak kiadott brosúrákban szerepelt is, hogy a kettő-, illetve háromgyermekes anyák kérelmét pozitívan bírálják el. A korban nem házasságon kívül történt a legtöbb magzatelhajtás.
Az egyik legfontosabb változást a gyes bevezetése jelentette, erre 1967-ben került sor. Miért csak ekkor?
Befejeződött az erőltetett iparosítás, a női munkaerőre ekkor már nem volt szükség a gyárakban, mint az ötvenes években, így a legegyszerűbb volt arra sarkallni a nőket, hogy három évig maradjanak otthon a gyerekeikkel. A másik ok a népességfogyás volt, ami miatt Fekete Gyula kongatta a vészharangot, egyébként teljesen jogosan: évente egy Don-kanyarnyi ember nem jött világra. A népességfogyást sikerült is megállítani, 1974–75-ben lett a legmagasabb a gyermekszületések száma, többek között azért, mert ekkor értek szülőkorba a Ratkó-gyerekek. Én is ekkortájt születtem, aminek sok előnyét nem éreztem: mindig mindenütt sokan voltunk. A bölcsődében fáradt gondozónők vigyáztak ránk, az oviban pótágyakkal oldották meg az altatást, amikor délután kint, a jó levegőn lepihentünk – ekkoriban ugyanis ezt javasolták. Az iskolában hat évfolyam futott párhuzamosan, az egyetemen pedig akkor voltak a legmagasabbak a pontszámok, amikor mi felvételiztünk. A gyes bevezetésének érdekes következménye volt egyébként az úgynevezett gyesneurózis, mai kifejezéssel szülés utáni depresszió terjedése is. A nyugtatók és altatók társadalmává váltunk, a felgyorsult élet, a stresszes életmód miatt egyszerűbb volt egy nyugtatót bekapni, az orvosok pedig kérdés nélkül felírták ezeket a mai szemmel nézve nagyon erős szereket.
A nők öltözködésében hogyan jelent meg a Nyugat, illetve a szexuális forradalom hatása?
1985-ben rendezték meg Magyarországon az első szépségkirálynő-választást, amelyet a tragikus sorsú Molnár Csilla nyert meg. Ekkortájt jelentek meg a magyarországi ruházkodásban is a nyugati hatások, léteztek már butikok, amelyek valódi választékot kínáltak a nőknek. Ez fontos újdonságnak számított, hiszen a nők minden korban szépek, csinosak szeretnének lenni. A Váci utcában kaptak helyet a leghíresebb üzletek, például a Kitty Lauro; az Aranycsapat tagjai között is voltak, akik butikot nyitottak, Bozsik kötödéje híres üzletnek számított.
Nagy Józsefné könnyűipari miniszter az első kapavágást végzi a sztálinvárosi szalmacellulózgyár építésénél, 1956
Ismert A tanúból az a jelenet, amikor Virág elvtárs rászól a titkárnőjére, hogy túl rövid a szoknyája. Mennyire volt jellemző a szocializmusra ez a fajta visszafogottság?
Még a hetvenes években is előfordult, hogy az iskolában az igazgató lemérte a szoknya hosszát, és ha túl rövidnek találta, hazaküldte a gyereket. Annak ellenére történtek ilyenek, hogy a hatvanas évek végétől a rövid szoknya már kifejezetten divatosnak számított. A tanúban megjelenő erkölcsi kontroll valóban létezett, a „szocialista erkölcs” nevében határozták meg a magatartási normákat. Alapvetően a keresztény hagyományokra építettek, ami a tízparancsolatban megjelenik, az a szocialista morálban is megtalálható: ne paráználkodj, ne legyél hűtlen, a nők lehetőleg szűzen menjenek férjhez. A nyolcvanas években egy ifjúsági magazinban vita alakult ki arról, miként és hogyan veszítsük el a szüzességünket. Ezek az újságviták úgy működtek, hogy olvasói levél formájában mindkét oldalt megjelenítették, végül pedig összegzésként a főszerkesztő írt egy cikket, amelyben a központi normákat közvetítette. A disputában megjelent egy lány története is, aki egy taxiban veszítette el a szüzességét. A főszerkesztői írás ezt természetesen helytelenítette, ám sokkal megengedőbbek voltak azzal a tanítónővel, aki még az esküvő előtt „odaadta magát” a vőlegényének, aki utána elhagyta. Léteztek már szexuális felvilágosító órák is, ahol gyakran idézték Leninnek azt a mondását, hogy „nem jó olyan pohárból vizet inni, amelyből már sokan ittak előttünk”. Ezt szintén a nőkre vonatkoztatták, tehát egy nő ha sok férfival folytatott szexuális viszonyt, nem számított annyira értékesnek.
A szexuális forradalom jelképe volt a bikini – a filmvásznon először talán Brigitte Bardot viselt ilyen fürdőruhát, és emlékezetes Ursula Andress fehér bikinije is az 1962-es James Bond-filmből, a Dr. Nóból, amit persze a magyar közönség akkor nem láthatott. Hogyan jutott el hazánkba a ruhadarab?
Találtam 1959-es fotót is bikinis nőről Magyarországon, bár ez még nem a ma ismert bikini, magasan záró alsó része volt. A hatvanas években már hordták itthon a klasszikus fazont is, nem fogadta nagyobb kiakadás. A családi képeinken anyukám és a nővére bikiniben strandoltak, pedig mindketten szigorúak voltak erkölcsi kérdésekben. Amikor erről kérdeztem édesanyámat, nem is igazán értette az érdeklődésemet. Azt mondta, „bementünk az áruházba, ott volt a bikini, megvettük”.
Megnyíltak az egyetemek, illetve az értelmiségi pályák a nők előtt. A munkahelyeken való előrejutás is egyszerűbb lett számukra?
Vezető pozíciókba is helyeztek nőket, de ennek inkább csak szimbolikus jelentősége volt. Nagy Józsefné szövőnőből például könnyűipari miniszter lett. Egy II. kerületi villalakásban élt a férjével, aki az államvédelemnél dolgozott. Elmondása szerint élete legnagyobb pillanata az volt, amikor miniszterként Gagarinnal táncolhatott, az erről készült fotót az otthonában ki is tette. Gyakorlatilag csak fejbólintó volt, nem rendelkezett különösebb textilipari koncepcióval. Őt egyébként egy másik nő, Keserű Jánosné váltotta 1972-ben. Korábban sokat foglalkoztam az Országgyűlésbe bekerülő munkásasszonyokkal, érdekelt, miként élték meg a politikai szerepvállalást. Legtöbbször arról beszéltek nekem, hogyan próbáltak megfelelni a nőkkel kapcsolatos szépségelvárásoknak. Hajnalban mentek a fodrászhoz, megvarrták maguknak a ruhát – ez volt a központi elem az elbeszéléseikben. Egyikük csúcsélményét az jelentette, amikor Losonczi Pál, az elnöki tanács elnöke előtte bukott fel a szőnyegben, ő felsegítette, Losonczi pedig szóba állt vele. Ez a hölgy mesélte azt is, hogy összebarátkozott egy bírónővel, aki ugyancsak képviselő volt – óriási élményként számolt be arról, hogy egy értelmiségi nővel társaloghatott. Megjelent természetesen az értelmiségi nők típusa is, ők a munkájukban valósították meg magukat, a gyermeküket azonban ők sem bízták másra, mert szégyennek érezték volna. A pártkáder nők esetében sokszor a nagymama nevelte a gyermeket, vagy beadták őket hetes bölcsődébe, óvodába. A külvilág számára a család egységét kellett mutatni. A gyermekvállalás feladása a karrier miatt inkább a kilencvenes években jelent meg. A szocializmus korában az ideális értelmiségi nőnek férje volt, felvette a nevét, egy-két gyermeket is szült, és mondjuk iskolaigazgatóként dolgozott. A szingli nő, aki csak önmegvalósít, nem létezett, vagy vénlánynak hívták. Aki huszonöt éves koráig nem ment férjhez, arra furcsán néztek. Ha valaki elvált, sokszor megtartotta az asszonynevét, mert így nem kérdezgette a környezete. Egy munkásnővel készített riportomban az egyik hölgy, aki már régóta elvált, még mindig Suszt Vilmosnéként szerepelt mindenütt, pedig hol volt már akkor Vilmos…
A szolnoki Kolozsi Sándor Magyarország legjelentősebb, körülbelül kétszázötven darabból álló diavetítő-gyűjteményének a tulajdonosa. A diavetítésnek ma reneszánsza van, hazánk pedig Európa utolsó országa, ahol még gyártanak diafilmet. Kolozsi számára most az a legnagyobb kihívás, hogy megfelelő múzeumi gazdát találjon a vitrinjeiben tárolt kincseknek.
