A fordulat évében, 1948 szeptemberében három fiatal lány kezdte meg tanulmányait a soproni evangélikus teológián. Egyikük Kárpátaljáról érkezett, másikuk a salgótarjáni bányatelepről, a harmadik, aki háromévesen tanult meg olvasni, Budapestről. Már a pályaudvaron megismerkedtek, és sokszor fűtetlen szobában, koplalva, de erős közösségben tanulták végig a soproni éveket.
Akkoriban a magyarországi egyházak még nem szenteltek nőket lelkésszé, ők mégis kitartottak, dolgoztak segédlelkészként, hitoktatóként, titkárként. A létező legkisebb fizetéseket kapták az egyházban, és azon kívül is, amikor arra kényszerültek, hogy irodai vagy fizikai munkát végezzenek. A teológiai tanulmányok sehol sem számítottak jó ajánlólevélnek.
Mindhárman megélték azt az időt, amikor már nők is felvehették a Luther-kabátot, de csak ketten éltek a lehetőséggel. Egyikük a Deák téri gyülekezet legendás alakja, a 95 esztendős Zelma néni, aki generációk sorát varázsolta el a bibliaórákon, és sokan őrzik a vasárnapi istentiszteleteken tőle kapott útravalót is.
A kötet életútinterjújában a kis Zelmáról megtudjuk, hogy már hatévesen vissza tudta mondani a vasárnapi prédikációk lényegét, sokat olvasott, szépen rajzolt és zongorázott, kitűnő tanuló volt. A soproni teológián egyetlen kivétellel mindig jelesre vizsgázott, mégsem tudott női lelkészként elhelyezkedni. Az álláskeresés idején közveszélyes munkakerülésért egy alkalommal be is vitték a rendőrségre. Alkalmi munkában textilfestő volt, majd helyettesként felvették a püspöki titkárságra. Férjhez ment, fia született, ekkor került a Deák térre, ahol évtizedeken át szolgált Keken András mellett. Ötvenkét éves volt, amikor lelkésszé szentelték.
Kinczler Irénnek az volt a vágya, hogy a szórványban élőkön segítsen, nekik szolgáljon lelkészként vagy más módon. Amikor erre sem kapott lehetőséget, Kőbányán lett segédlelkész, de takarított is, adminisztrált, harangozott, látogatta a gyári munkásokat. A helyi gyerekek születésnapi üdvözletet kaptak tőle, bábozott velük, színielőadásokat rendezett. Később a fasori közösséghez került, de egy időben orvosírnokként is dolgozott, meg biztosítónál, végül egy iskolában titkárnőként. Hatvanévesen vehette fel a Luther-kabátot.
A kötet harmadik szereplője nem élte meg, hogy a szerzők személyesen kérdezhessék, az ő életét önéletrajzi regényéből állították össze. Bérczi Margit több egyházi témájú könyvet írt, többek között a rémalaknak beállított Báthory Erzsébet igaz történetét. A salgótarjáni bányatelepen felnőtt lány 12 órás műszakot vállalt egy varrodában, így spórolta össze a pénzt, hogy leérettségizhessen. Egy korai spirituális élmény hatására akart tanulni, ezért végezte el a teológiát is. De hiába az elköteleződés, ő sem helyezkedhetett el a végzettségének megfelelő szolgálatban, így először bérelszámoló lett egy traktorgyárban, csak utána került el segédlelkészként egy gyülekezetbe. Lelkész férjével három gyermeket neveltek fel, de előbb a férje, majd ő is az egyház elhagyására kényszerült. Idővel mindkettőjüket rehabilitálták, de senki sem tudta visszaadni nekik az ellopott éveket.
Nemcsak három küzdelmes élet, de az evangélikus egyház háború utáni és rendszerváltozás előtti időszakának története is kiolvasható a könyvből, melyet Boda Zsuzsa és Angyal-Cseke Csaba írt és szerkesztett, és a Luther Kiadónál jelent meg.
