Mivel a Góbé zenekar rendkívül demokratikusan működik, fontos volt számomra, hogy egy olyan dalt válasszak, amely nemcsak hozzám, hanem az egész csapathoz közel áll. Természetesen mindannyiunk nagyon szereti a népzenét, rengeteget hallgatjuk, hallgattuk a Muzsikást vagy a Sebő Együttest, és még hosszasan sorolhatnám, de egészen különböző zenekarok hatnak ránk aktuálisan, mások befolyásolják a közös egészt kitevő individuumainkat. Szóval összeültünk, hosszasan braimstormingoltunk, idiótábbnál idiótább ötletek jutottak az eszünkbe, aztán hirtelen beugrott a Bëlga. Elsőre furcsának tűnhet ez a választás, hiszen többen közülünk Zeneakadémiát végeztek, egyikünk épp Pécsen doktorál, tehát egészen más szcénában mozgunk, miként egészen más célok is vezérelnek bennünket a Góbéval. Viszont mégis ez az a szám és ez az a formáció, amelyhez közös élményeink fűződnek a jelenlegi felállásunk tekintetében. 

Emlékszem, már jó néhány hete megjelent a Bëlga Karnevál című lemeze, amikor először hallottuk. Egy ideje már nem követtük a pályájukat, így kicsit átsiklottunk felettük. Aztán jött egy nagyon sűrű hétvége: elutaztunk Mindszentkállára a Mediawave rendezvényére, menet közben vissza kellett jönnünk Budapestre, hogy fellépjünk egy kedves barátunk lakodalmán, aztán ismét visszakocsikáztunk a Balaton északi partjára, és a hosszas autózások alatt folyamatosan ez a lemez szólt. 

Az első alkalommal sírva röhögtünk az elképesztően vicces szövegvilágon, majd ahogyan újra és újra feltettük, egyre inkább kihallottuk azokat az apró finomságokat, amelyeken felszínes figyelemmel könnyű átsiklani. 

A Lakógyűlés esetében például ilyen az, ahogyan a trombita nem túl tolakodó módon, de belép egyes sorok végén, sőt, egy énekes szólóra – szakmai szóval scattelésre –  is sor kerül, vagy ahogyan az ének és a fuvola nagyon szép harmóniát alkot. Érezzük persze, nem a profi latin fúvósok virtuóz játékáról van szó, de nem is ez volt a céljuk. Egészen lenyűgöző, hogy látszólag végtelenül természetesen és könnyedén jelennek meg ezek az elemek a rap stílusával vegyítve. 

Így még senki nem nyert Fonogram díjat – Egervári Mátyással, a Góbé Zenekar cimbalomosával és szervezőjével beszélgettünk | Magyar Krónika

Izgalmas időszakon van túl hazánk egyik legnépszerűbb népzenei, világzenei együttese: tavaly ünnepelték fennállásuk 15 éves évfordulóját, a koncertet lemeze …

És nem csak ez a lemez az egyetlen közös élményünk a Bëlgával, a róluk készült partizános dokumentumfilmet is együtt néztük, amely az egész pályájukat bemutatja. 

Emlékszem, letaglózva figyeltük, ahogyan a tagok elmesélték, hogyan alkották meg ezt a zenekart, elképesztő sztorikat osztanak meg. Nyilván velünk is megesett egy-két meredek történet, talán olyan is, amelyet nem is szívesen mesélnénk el a nyilvánosságban, de ők bőven ránk licitálnak. 

És az a szellemi ív is nagyon érdekes, amit bejártak a Tilos Rádiótól kezdve a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán át a mai gondolkodásmódjukig. Imádom a bandára jellemző társadalomkritikát is, szerintem nagyon fontos – különösen zenészként –, hogy minden jelenséget meg kell kérdőjelezni, felül kell vizsgálni. 

Utóbbit rendkívül szellemesen teszik. Engem mindig is a viccesebb rapszövegek vonzottak a leginkább, például bár a bátyámnak köszönhetően óhatatlanul is sokszor Gangxsta Zoleetól volt hangos a ház, de vele gyerekfejjel sem rezonáltam igazán, ellenben a Sub Bass Monster legtöbb régi számát a mai napig kívülről fújom. És szerettem az Animal Cannibalst is, noha őket már kevésbé tartom nagyra zeneileg, de rendkívül szimpatikus bennük, hogy mindig hatalmas figyelmet fordítottak a fiatal tehetségek felfedezésére, rengeteget köszönhet nekik a mai napig az egész műfaj.

És nyilvánvalóan a vicces szövegek miatt szerettem meg a Bëlgát is, igaz, főként a slágereiket ismertem, tinédzserként nem merültem el annyira az életművükben. Érdekes, hogy bár sok esetben léptünk fel azonos fesztiválokon, de közös színpadon szerintem még egyszer sem, így nem is találkoztunk velük, pedig például az egyik sofőrünk sokszor dolgozik velük, szóval vannak köztünk ilyen-olyan személyi kapcsolódások. Azonban, ha összefutnánk, biztosan nehezen bírnánk ki, hogy ne menjünk oda hozzájuk meginni egy sört. 

Sőt, akár egy közös dalt is el tudnék képzelni velük, szeretjük az őrült ötleteket, és mindig izgalmas egy olyan előadóval együtt dolgozni, aki teljesen más műfajt képvisel. Ráadásul ők a szövegírás tekintetében jóval bátrabbak nálunk, szóval érdekes kollaboráció lenne. 

Az is kifejezetten tetszik a bandában, hogy nincs olyan téma vagy érzelmi állapot, amit ne fogalmaztak volna meg. A Lakógyűlés jól érzékelteti mindezt, ugyan ki másnak jutna eszébe minderről dalt írni. És már csak azért is imádom ezt a számot, mert én életemben talán egyszer vettem részt – majdnem – ilyen tanácskozáson, de az pont olyan nevetséges volt, mint ahogyan a Bëlga előadja. Emlékszem, a feleségemmel mentünk el, de mivel épp zajlott a lakás átírása az anyósom nevéről a feleségemére, és csak szkennelt meghatalmazást vittünk, eredeti példány hiányában be sem engedtek minket. Ennyire győzedelmeskedett a bürokrácia a józan ész felett. Később persze megtudtuk, hogy a gyűlés határozatképtelen volt. Nem voltak elegen… Emiatt az élmény miatt is választottam ezt a dalt a lemezről, de a többi számot ugyanúgy kiemelhettem volna. 

Ugyanakkor hozzáteszem, óvatosan kell bánni ezzel az albummal. Vizeli Máté brácsásunk például úgy járt, hogy amikor a családjával kocsikázott, gyakran feltette. Mindennek az lett a vége, hogy idővel a kislánya elkezdte énekelni az együttessel közösen a szövegeket és akkor rájött, hogy ez nem a legjobb választás a közös zenehallgatáshoz. Bár a régebbi Bëlga-lemezekhez képest kifejezetten konszolidált a Karnevál, de azért egy-egy trágárság becsúszik a dalokban. 

Kiemelt kép: Góbé zenekar

További képek forrás: Góbé zenekar